Távolról csodálni és kitartani
~Yoo Kihyun szemszöge~
-Megjött Kihyun!-kiáltott fel I.M, mire mindenki körém gyűlt.
-Na mi volt?- kezdett el rázogatni Wonho. Lassan felemeltem a fejem és rájuk néztem, körbe mindenkin. Elmosolyogtam magam, mire mindenki ugrálni kezdett.
-Akkor jól ment, igaz? Mindent tudni akarunk!-kiabálta Jooheon a fülembe.
-Igen, meséld el!-mondta komoly hangon I.M.
Elmeséltem nekik az egészet töviről hegyire, ki nem hagyva az apró részleteket. Egyikük sem a csöpögős, romantikus fajta, de örültek nekem.
-És lesz folytatása?-érdeklődött Minhyuk mocorogva.
-Azt mondta talán.-gondolkodott el mindenki. Wonho egyszer csak felpattant.
-Mi van kupidó?-húzta vissza Shownu az ágyra.
-Szerintem tetszel neki.-bökött meg az előbb még Einsteinnek látszó Wonho.
-Akkor egy mázlista vagy Kihyun, mivel neked is tetszik…-Dobott le egy párnát Hyungwon az emeletes ágy tetejéről, mivel ő onnan hallgatta a beszélgetést. Aludni akart.
-Három, kettő, egy…-számoltam vissza, majd mindenki megrohamozta az ágyat. Szegény Hyungwon maradt alul, mivel hat fiút elég nehezen tepert volna le magáról, főleg ha azok közt van egy-két izomtorony is.
-Ah, ez fáj!-kiáltozott. Lassan mindenki lemászott róla, majd végre kapott levegőt. Miközben ő hihetetlen színészi tehetségét kihasználva vajjúdott, addig mi torkunk szakadtából röhögtünk rajta.
-Mit nevettek, ez igenis komoly?!-fogta a torkát.
-A drámakirálynő…-köhintett I.M.
-Mondja ezt a félresikerült maknae…-húzta fel mosolyogva a szemöldökét Wonho.
-Ezért most megöllek.- kezdtek el birkózni a szőnyegen.
-És, Kihyun!- ütögette meg a vállam Minhyuk.
-Mikor ismerhetjük meg mi is ezt a hihetetlen lányt?-támaszkodott rám.
-Igen Kihyun, hozd ide!-hagyta rá a szórakozást I-M.
-Nem hozom…, minek hoznám ide…?-néztem szét a rendetlen szobában.
-A ti szobátokban lenne, ott rend van.-mondta Shownu.
-Na, úgy jó? hívjuk fel!-emete a magasba a kezét Jooheon.
-Most értem haza, nem korai?- tártam szét a kezeim.
-Nem, mi meg akarjuk ismerni. Megcsörrent a telefon.
-Majd én felveszem!- szaladt ki a konyhába a céges mobilért Shownu.
-Iggen Sunbae?-emelte a füléhez a kagylót.
-Értettem, és mikor i…-akadt meg a szava. Végignézett rajtunk, majd nálam megakadt a szeme. Megrázta a fejét, majd újra megszólalt.
-Rendben, csomagolunk.-nézett szomorúan rám.
-Mi az Shownu?- léptem oda hozzá.
-Japán turné...holnapután indulunk.-dobta le a telefont az ágyra.
-Neee...fogták a fejüket a fiúk.
-Sajnálom Kihyun, pedig most minden olyan jól alakult.
-Hívjuk fel, joga van tudni…-ajánlotta fel Minhyuk.
-Oké, vettem elő a telefonom.
-Hallo?-szólt bele.
-Szia Young Jae-sshi!-köszöntem.
-Baj van...a hangod...-
-El kell mennem egy időre az országból.-válaszoltam neki bánatosan.
-Oh, értem…-komolyodott meg a hangja.
-Ah, és figyelj csak!-kiáltott a telefonba flegmán Jooheon.
-Átjönnél holnap hozzánk, meg szeretnénk ismerni téged?-kérdezte valamivel kedvesebben.
-Öhm, holnap én dolgozom.
-Mit is dolgozol te tulajdonképp?-szérdezte kedvesen Wonho.
-Én tér és design tervező vagyok a MOM-nál.-mondta vidáman.
-És min dologzol épp?-érdeklődtek tovább a fiúk.
-Ah, egy klippen.
-És kinek a klippjén?-kérdezgették tovább szegény lányt.
-Hagyjátok már abba!-tátogtam.
-Azt nem tudom, csak annyit tudok, hogy egy lánybanda a Starshipnél…-válaszolt készségesen.
-A Starshipnél? Akkor ez a SISTAR lesz.- mondta Minhyuk bölcsen, mivel igen nehéz matematikai számítások által megtudta, hogy a SISTAR az egyetlen lánybanda a kiadónál…
-Ti tudjátok…-nevetett a telefonba.
-És másoknak is készítesz klippet?-érdeklődött Shownu.
-Igen, elég gyakran, miért?
-Ja, csak úgy.-kacsintott felém Shownu.
-Értem.
-És este sem tudsz átjönni, olyan kíváncsiak vagyunk?-gyerekeskedett I.M
-Nincs mire-nevetett aranyosan a telefon túloldalán.
-Eljössz?-folytatta tovább Minhyuk.
-Na jó, megpróbálok, feltéve, ha megmondjátok, hogy hova kell mennem-kuncogott tovább.
-Jaj tényleg, ez el is felejtettük.-lökdösték egymást I.M-el.
-Én elmegyek érted.-szóltam bele a telefonba.
-Rendben, de most mennem kell, ja és mikor?-kérdezett egy utolsót.
-20?-kiabálta be az ágy tetején fekvő Hyungwon.
-Akkor húsz, sziasztok!-köszönt el vidáman.
Levetettem magam Shownu mellé az ágyra, majd elkezdtem dudorászni.
-Mit dudorászol?-bökött meg Shownu.
-Ja csak a dalt, amit írtam.-felpattantam.
-Holnap, énekeljük el holnap a dalt!-jelentettem ki.
-De még meg sem tanultuk, főleg, hogy most a japán dalokat kéne átnéznünk…-világosított fel a helyzetről Hyungwon.
-De viszont főzni főzhetsz neki Kihyun-mondta a mellém ülő Wonho.
-És veled mi van Wonho, láttad azóta azt a lányt?-fordultam felé.
-Nem…
-Kihyun, nem mindenki olyan mint te.-nevetett Jooheon.
-Mennyi esély van rá, hogy újra látja...szinte semmi.-negatívkodott I.M.
-Én hiszek benne, mindenre van lehetőség, csak élni kell vele.-karoltam át Wonhot.
-Remélem igazad van.-szontyolodott el.
-Itt pedig pakoljatok össze!-álltam fel, majd sétáltam ki a szobából.
~Másnap este 19:30~
-Fiúk, hogy álltok?-nyitottam be a szobába.
-Egész jól…-pakolgatta a párnákat Jooheon.
-Szép munka!-dicsértem meg őket.
-Köszi!-szólaltak fel egyszerre.
-Mikor is jön?-érdeklődött a fejét vakarva Minhyuk.
-Nyolcra megyek érte.-jelentettem ki.
-Kérlek legyetek vele normálisak!-az órámra pillantottam.
-Ah indulok!-siettem ki a kocsihoz. Gondoltam elindulok kicsit hamarabb, mert nem emlékeztem pontosan az útra. Már egy ideje bolyongtam, mikor végre ismerős lett a ház.
-Végre!-szálltam ki a kocsiból, majd bekopogtam a kis kertes ház ajtaján.
-Szia!-nyitott ajtót egy fiatal lány.
-Szia! Te gondolom Young Jae-sshi húga vagy.-mosolyogtam rá.
-Te pedig Kihyun vagy, imádom a zenéiteket.-ujjongott.
-Itt is vagyok!-érkezett meg egy lazább szettben a várt lány.
-Indulhatunk?-mértem végig.
-Aha, szia Donsaeng!-ölelte magához.
-Sziasztok!-integetett az ajtóból.
-Amúgy, miért is kell nekem odamenni?-kérdezte miközben bekötötte az övét.
-A fiúk kíváncsiak rád.-indítottam el a motort. Lassan kijutottunk az általam ismert utakra, onnantól már biztos kézzel ültem a volán mögött. Bekanyarodtam a dorm garázsához, majd mikor ki akartam nyitni a kocsiajtót illedelmesen a fiúk megelőztek.
-Köszönöm!-mosolygott rá Minhyukra.
-Gyere be!-intett neki, mire beértem őket. Rossz érzés volt, hogy másra mosolygott…
-Miért mentem én ebbe bele?-pusmogtam.
-Huh?-fordította felém a fejét.
-Gyere, bemutatlak a többieknek!-húztam óvatosan magam után.
-Fiúk, ő itt Young Jae-sshi.-mutattam rá.
-Sziasztok!-intett egyet a kezével zavarodottan.
-Szia!-köszönt mindenki egyesével.
-Szerintem együnk!-javasolta I.M a kezét dörzsölgetve.
-Oké! Erre- mutattam az utat.
-Kihyun csinálta.-tudatta velem Wonho mialatt mindenki elfoglalta a helyét.
-Igazán?-csodálkozott el.
-Ő szokott főzni és takarítani. Ő az eommánk.-nevetett Jooheon.
-Jó étvágyat!-ült le Kihyun is. Egész végig Young Jae-sshit néztem, kíváncsi voltam a véleményére. A vacsora alatt a fiúk egész végig kérdésekkel bombázták, egoista módon legtöbbször magukról.
-És van családod?-kérdezte kíváncsian Shownu.
-A szüleim Magyarországon élnek, ott születtem én is.-mosolygott.
-És testvéreid vannak?-kapott be egy nagy falat rizst Minhyuk.
-Igen, egy bátyám és egy húgom.-mosolygott tovább.
-Oh és ők mit szólnak Kihyunhoz?-mutatott rám Wonho az asztal túl oldaláról.
-Öhm, nem tudnak róla...De nem is vagyunk együtt- nézett rám zavarodottan.
-De lehetnétek! Összeilletek-mutatott egy négyszöget a kezével Hyungwon, majd hozzánk illesztette és hunyorítva készített egy légfotót.
-Khm..-köszörültem meg a torkom jelezve, hogy hagyják abba.
-Felelsz vagy merszezzünk!-váltott témát Wonho.
-Ez egy jó ötlet?-néztünk egymásra Young Jae-shhivel.
-Young Jae donsaeng, felelsz vagy mersz?-nézett mosolyogva Minhyuk.
-Felelek.-jelentette ki kissé félve.
-Mit gondolsz Kihyunról?-előzte be Wonho Minhyukot, aki még gondolkodott a kérdésen.
-Mit gondolok róla? Aranyos, és jól főz.-mosolygott.
-Hyungwon, felelsz, vagy mersz?-kérdezte rövid körbenézés után.
-Merek.-mondta magabiztosan.
-Aegyo, legyen aegyo.-súgtam nevetve a fülébe.
-Akkor legyen aegyo!-nézett rám kérdőn.
-Kihyun!-húzta fel a szemöldökét, majd belekezdett a cukiskodásba.
-Szuper!-tapsolt neki Shownu, miközben röhögőgörcs kínozta.
-Ezt visszakapod Kihyun...felelsz vagy mersz?-mosolygott pimaszul Hyungwon.
-Állok elébe, merek!-tettem karba a kezeim.
-Puszilj meg valakit.-mondta büszkén. Ám ekkor jött rá, hogy ezzel nem igen tud megszivatni. Adtam egy gyors puszit a mellettem ülő lány arcára.
-Ez Hyungwon bosszúja!-nevetett Wonho a hasát fogva.
-Nekem tetszett!-mosolyogtam rá a teljesen lefagyott lányra.
-Kihyun válassz valakit!-utasított Shownu.
-Akkor te Shownu, felelsz vagy mersz?
-Felelek.-válaszolta.
-Mit gondolsz ki ette meg az összes ramyunt tegnap?-nevettem.
-Én…-mondta egy nagy sóhajtás után.
-Ideje lenne indulnom.-nézett rám.
-Máris?-kérdezgették a fiúk.
-Holnap korán indultok, pihenjetek.-mosolygott.
-Akkor elviszlek.-kaptam le a kulcsot a falról.
-Örültem a találkozásnak!-intett Wonho az ajtóból.
Lassan vezettem, azt akartam, hogy minél tovább tartson az út. Mégis odaértünk…
-Jó utat!-búcsúzott el az ajtóban.
-Young Jae-sshi!-szokásomhoz híven megállítottam. Körbenéztem, nehogy bárki is meglásson. Odaléptem hozzá, majd megöleltem. Kicsit eltoltam magamtól és egy puszit adtam az arcára.
-Hiányozni fogsz!-nyöszörögtem.
-Öhm, te is nekem.-dörgölőzött a mellkasomnak.
-Menned kell…-suttogta.
-Ígérd meg, hogy még látjuk egymást!-emeltem fel a fejét, hogy a szemébe nézhessek.
-Biztos.-mosolygott.
-Akkor jó! Majd felhívlak néha.-próbáltam nyugtatni magam.
-Tudod a számom!-nyitotta ki mosolyogva az ajtót.
-Szia!-integettem neki.
A kocsiban teljesen elkalandoztak a gondolataim, de azért figyeltem az utat is. Leparkoltam, majd mosolyogva dőltem bele az ágyba.
-Hihetetlen ez a lány!-dobott meg egy plüssel Hyungwon.
-Az.-nevettem. Egész este visszajátszogattam a pillanatot amikor ott álltunk az ajtaja előtt. Milyen szép volt. Addig-addig ismételgettem a jelenetet, míg el nem aludtam.
~Kim Young Jae szemszöge~
-Egy hónapja, hogy elmentek, de egyszer sem hívott fel.-nyöszörögtem a telefonba Sun Hee-ja-nak.
-Nem hiszem el, pedig kedvesnek tűnt…-zsörtölődött.
-Biztos csak nincs ideje, vagy történt valami.-mondtam ijedten.
-Azt leközölte volna a sajtó.-a szavaiban rejlő igazság megnyugtatott.
-Na megyek dolgozni, szia!-tettem le a telefont.
-Miért nem hívsz?!-dobtam le az ágyra a telefont.
Leültem a dolgozó asztalomhoz, majd felnyitottam a laptopot. Elkezdtem a munkát a klippel. Néha-néha a telefonra pillantottam, de semmi változás. Csendben feküdt az ágyon...nem rezzent, nem csengett, csak pihent…
-Hihetetlen, csak hitegetni tud…-mérgelődtem. A délután folyamán még dolgoztam, majd úgy döntöttem, hogy elmegyek Young Si-ja-ért a suliba.
-Unnie!-szaladt oda hozzám, mikor meglátott a kocsinak dőlve.
--Milyen napod volt?-simiztem meg a buksiját.
-Szokásos...és neked?-mondta unottan.
-Nekem is hasonló, de van erre egy megoldás!-emeltem a levegőbe az ujjam.
-Mi?-csillogtak a szemei.
-Fagylalt,jó sok fagylalt.-bólintottam.
-De most nem ejted le két másodperccel a megvásárlásután, ugye?-nevetett.
-Nem, ígérem vigyázok a fagylaltra.-tettem a szívemre a kezem.
-Akkor mehetünk!-pattant be a kocsiba. Az út csendben telt, senkinek sem volt mesélnivalója a másiknak,hiszen csak untattuk volna egymást,így inkább mindenki untatta magát. Én az utat,ő az ablakot bámulta.
-Megjöttünk-kapcsoltam ki az övem, de mire én kiszálltam a kocsiból, addigra ő már a fagyispultra tapadva bámulta a kínálatot.
-Eper, vanillia.-mondta a várakozó pultosnak.
-Nekem pedig egy kávé és egy csokiskeksz ízű lesz.-mosolyogtam, majd a fagylatok elkészülte után leültünk egy közeli padra.
-Min Ra Hobae!-kiáltott egyet a mellettem ülő húgom.
-Szia Young Si Hobae!-köszönt neki mosolyogva.
-Oh bocsánat,Unnie, nem köszöntem.-hajolt meg egy picit.
-Szia Min Ra-ja, sokat hallottam rólad.-mosolyogtam rá.
-Kérsz fagylaltot?-kérdeztem a pult felé biccentve a fejemmel.
-Ha szabad.-szégyenlősködött.
-Persze, hogy szabad.-álltam fel. Kikértük az ő adagját is, majd kicsit összébb húzódtunk, hogy mindenki elférjen a padon. Miután elnyaltuk a fagyit a lányok még maradtak beszélgetni, nekem viszont mennem kellett, várt a munka.
Otthon megterveztem a klipp egyes részleteit, majd a vázlatolás után elkezdtem a véglegesítést. Estére már kész is volt egy helyszín, már csak három volt hátra. Ez ment még három napig, minden nap elmentem a húgomért, majd hazahoztam. Ő leült az asztalához a szobájában és hajnalig tanult, én pedig a szomszéd szobában ültem az asztalnál, vagy a szobámban feküdtem az ágyon és úgy dolgoztam.
-Kész!-kattintottam a küldés gombra, majd lecsuktam kimerült szemeim.
~Június 23.~
Reggel egykedvűen keltem. A telefonom bámultam, hisz már két hónap telt el azóta, hogy elmentek, de egyszer sem hívott fel.
-Unnie!-szólt utánam a lépcső tetejéről Young Si-ja.
-Mi az Dongsaeng?-fordultam vissza.
-Van egy meglepetésem, de meg kell várnunk Sun Hee Unniet.-emelte fel a mutató ujját.
-Addig is bekötöm a szemed.-húzott elő a háta mögül egy kendőt.
-Muszáj ezt?-kérdeztem unottan.
-Igen.-vigyorgott.
Csengettek.
-Kinyitom!-rohant az ajtóhoz.
-Ah végülis én így oda sem találnék…-sóhajtottam.
-Szia barátném!-ölelt magához.
-Indulhatunk?-kezdett el tolni.
-Szállj be a kocsiba!-tolta le a fejem, hogy ne verjem be. Mondhatom szörnyen izgalmas utunk volt. Ezek ketten az egész utat végigdumálták...be nem állt a szájuk egy pillanatra sem.
-Megjöttünk!-segített ki az autóból Sun Hee-ja, majd kezdett el vezetgetni.
-Vigyázz lépcső!-figyelmeztetett a húgom, kár, hogy azt elfelejtette mondani, hogy mikor, ugyanis így pont felbuktam az első fokban.
-Én szóltam!-segítettek fel.
-Itt is lennénk, levehetjük a kendőt.-kezdték el csomózgatni.
-Ah, nem sikerül, gyere ide Dongsaeng, te csomóztad rá, szedd is le.-adta át a helyet a húgomnak, aki kis próbálkozás után kibontotta.
A reptéren voltunk, a hely nyüzsgött az emberektől, mi épp az egyik gépről leszálló utasok soránál álltunk.
-Mire készültök?-néztem kettejükre, ekkor azonban a húgom haja mellett megláttam egy ismerős arcot a távolban. Minket nézett. Mérges voltam rá, de nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak. A nagy tömeg miatt sem ő sem én nem tudunk közelebb jutni a másikhoz, így csak álltunk. Intett nekem, mire visszaintettem vigyorogva.
-Kislányom!-szaladt oda hozzám a sorból kitörő anyám.
-Omma!-öleltem magamhoz. Közben láttam, hogy a fiúk közelebb tudtak jönni, pont hallótávolságban voltak.
-Appa!-néztem az anyám mögött épp a húgomat dögönyöző apámra. Odarohantam hozzá, majd hozzábújtam.
-Mennyit komolyodott az én nagylányom!-simogatta meg a fejem.
-És velem mi lesz?-tárta szét a karjait a bátyám.
-Oppa, hiányoztál!-ugrottam a nyakába.
-Boldog születésnapot hugicám!-kapott elő a háta mögül egy csomagot.
-Köszönöm!-könnyesedett el a szemem. Az egyik ujjammal letöröltem a kicsurranó cseppet, majd mosolyogva néztem körbe mindenkin.
-Bolodg születésnapot Drágám!- helyezett anya egy papírsapkát a fejemre.
-Ahj Omma, nem vagyok kisgyerek!-nevettem.
-És mi van az én kishúgommal?-karolt át Young Ho-sshi.
-Semmi…
-Az nem sok.-nevetett, ám a mosoly hamar lepergett az arcáról, mikor kiszúrta a minket figyelő fiúkat.
-Ismered őket?-bökött feléjük a fejével.
-Oppa!-fogtam meg a karját.
-Mi az?-mordult rám.
-Hagyják békén a húgomat..Ch, kár volt egyedül elengedni ide titeket.-húzta ki a kezét a rajaim közül. Tett még egy lépést.
-Oppa, fejezd már be! Nem csináltak semmi rosszat, sőt…-álltam elé.
-Honna ismered őket?-kérdezte fannhangon.
-Egy kávézóból.
-Csak úgy egy kávézóból, és ha terroristák lennének, akkor is csak úgy megismerkednél velük egy kávézóban?-folytatta a kiabálást.
-Young Ho, fejezd be, hát ezért utaztunk ennyit, hogy a húgoddal veszekedj?-állt ki mellettem anya.
-Én fejezzem be? Ő az aki idegen férfiakkal ismerkedik…-mutatott rám.
-Gyerekes vagy!- mentem el mellette.
-Hét Donsaeng, kiderítem kik azok!
-Nem, előtte szépen hazamész Magyarországra. Ott majd azt csinálsz amit szeretnél.-böktem mellkasba.
-Ch felvágták a nyelved, a bátyád vagyok!-kiabált tovább.
-Young Ho fejezd be!-szólt rá apám is.
-Nem kell mindentől megvédened a húgod…-próbálta leállítani anya.
-Tudok magamra vigyázni.-vettem egy nagy levegőt.
-Viszont, Young Jae, kislányom…-sétált oda hozzám anya.
-Igen?-néztem rá kérdőn.
-Egyszer-kétszer eljöhetnétek látogatóba.
-Omma, tudod, hogy dolgozom.-haraptam a számba.
-Ahj kiment a fejemből.-kapott a fejéhez.
-Hát az én kisláynom már dolgozik, hogy repül az idő. Amióta elmentetek otthonról, azóta mindenki titeket követel otthon. Mi van veletek, van e párotok, gyerekeitek…-nevette el magát.
-Mi meg nem tudunk mondani semmit.-jelentette ki apa.
-Van párotok?-kérdezte agresszíven Young Ho-sshi.
-Nincs.-jelentette ki a húgom, mikoözben megbökött engem, mert pont nyitottam volna a szám.
-Egy pillanat, beszélnem kell a nővéremmel, négyszemközt.
-húzott el.
-Most mi legyen?-suttogta.
-Nem tudom.-néztem hátra, először a minket bámuló családomra, majd a szintén minket figyelő fiúkra néztem.
-Egy szót se.-mentünk vissza.
-Ezt mire véljem?-kérdezte anyám.
-Nem tudom, ez egy szokásunk ami kialakult.-kacsintott rám, mire én csak bólogattam zavarodottan.
-Mehetünk?-gurította ide a bőröndöket Young Ho-sshi.
-Persze!-indult el a kis csapat. Én mentem leghátul, így tudtam egy bocsánatkérő pillantást vetni a fiúkra, akik úgy láttam vették a lapot.
-Gyere húgi!-tolt maga elé a bátyám, majd visszanézett a fiúkra.
~Yoo Kihyun szemszöge~
~Eközben~
-Kihyun az ott nem Young Jae-sshi?-mutatott a messziségbe Minhyuk. Két lány társaságában volt, a szeme be volt kötve. Próbáltam közelebb menni, de egy helyen megakadtam a nagy tömegben. Próbálkoztaam mindennel, hogy észrevegyen, majd végre sikerült. Rámmosolygott, majd intettem neki és ő visszaintett. Bevallom végigfutott az agyamon, hogy esetleg minket vár, bár ezt elvetettem, mivel nem tudta, hogy mikor jövünk. Láttam, hogy ő is próbálkozott volna kövelebb jönni, de feltartották. Egy idősebb nő nyakába borult. Közben én lassacskán közelebb kerültem a tömegben hozzájuk. Egy fiatal férfi nyakán csünggött. Elszomorított a látvány.
-Milyen naív vagyok, gondolhattam volna, hogy van barátja.-mondtam a mellettem álló fiúknak.
-Várj, gyere közelebb.-lépett még párat Jooheon.
-Boldog születésnapot Hugicám!-húzott elő a háta mögül egy csomagot.
-Látod, ő a bátyja, nincs mitől félni…-szólta el magát Hyungwon, mert ekkor megindult felénk. Young Jae-ja próbálta megállítani, de végül az anya döntött el mindent.
Egy ideig még vitatkoztak, de mi csak némán álltunk a közelben és szemléltük az eseményeket. Vagyis majdnem. Én nem épp a szöveget figyeltem, hanem azt, hogy milyen aranyosan próbál minket védeni.
-Elmennek!-hallottam Shownu hangját, mire felébredtem a kómából.
-Mi?-néztem ahogy távolodnak. Ő ment leghátul, így még egy utolsó pillantással megajándékozott. A szemei sajnálattal voltak teli, bánat mögé burkolózott az az arc, amit két hónapig csak felidézni tudtam. Az emlékeimben mosolygott, vidám volt, magát adta. Most egy teljesen más lány volt, komoly volt, bánatos, és szürke. A bátyja kiszívta a színeit,felemésztette az egyéniségét, és egy gyári alakot képzett belőle. Úgy éreztem, hogy tennem kell érte valamit, nem hagyhatom elveszni.
Utánuk szaladtam.
-Young Jae-sshi!-álltam meg tisztes távolságban.
-Kihyun?-fordult meg.
-Ki vagy te?-fogta meg az ingem, majd szorított rajta egyet.
-Young Ho Oppa! Eresztd el!-próbálta leszedni rólam a testvérét.
-Fiam, mit csinálsz?-csodálkozott az anya.
-Ismerem őt.-engedett el Young Jae-sshi szavaira.
-Te vagy a kávézós csávó?-húzta fel a szemöldökét.
-Mit akarsz?-kérdezte felém biccentve a fejével.
-Ez egyszerű-néztem Young Jae-sshire. Egyet lépett felém, majd megfogta a kezem.
-Ez most mi?-kérdezte fennhangon.
-Szerinted mi?-kérdezte mosolyogva.
-Kislányom, ismered ezt a fiút?-kérdezte apám.
-Igen, uram, ismerjük egymást.
-A nevem Yoo Kihyun.-hajoltam meg.
-Gyere velünk fiam, szeretnélek megismerni!-karolt át a férfi. Közben az ismét mosolygós Young Jae-ja kezét szorongattam. Visszaintettem a fiúknak, akik készségesen felkapták az én cuccaim is és elvitték.
-Szerencséd volt Kihyun.-mondta halkan a legkisebb testvér.
-Hallottam ám Young Si Donsaeng!-köszörülte meg a torkát az agresszív testvér. Szegény lány összerezzent, majd csendben folytatta az utat. Meg se szólalt a házig.
A szülők otthonosan sétáltak a házban, mindent tudtak, hogy hol van, míg én csak álltam egyhelyben.
-Gyere!-húzott be a nappaliba Young Jae-sshi. Leültünk a kanapéra, míg a szülők a velünk szembeni kanapén foglaltak helyet, mellettünk pedig a két fotelben ült le a báty és a húg.
-Mesélj fiam! Mivel foglalkozol?-kezdett bele az apa.
-Én énekes vagyok.-mondtam kicsit félénken, vártam a reakciót.
-És milyen énekes?-mosolyogott biztatóan az édesanya.
-Vokalista vagyok egy fiúbandában.-pontosítottam.
-Énekelnél valamit, annyira szeretem hallgatni a profi énekeseket?-mosolygott tovább az anya.
-Huh, és mit énekeljek?-néztem kérdőn a mellettem ülő lányra.
-Megvan!-vettem egy nagy levegőt.
-It`s a beautiful life
nan neoui gyeote isseulge
it`s a beautiful life
neoui dwie seo isseulge
beautiful love
haneurarae neowa issdamyeon
sumswineun geosmaneurodo joha
it`s a beautiful life
beautiful day
neoui gieogeseo naega saltende
beautiful life beautiful day
nae gyeoteseo meomulleojwo
beautiful my love
beautiful your heart
it`s a beautiful life
(magyarul:
Ez egy gyönyörű élet,
melletted fogok maradni,
Ez egy gyönyörű élet,
közvetlenül mögötted fogok állni
Gyönyörű szerelem,
ha veled vagyok ezen ég alatt,
még a légzés is boldoggá tesz.
Ez egy gyönyörű élet,
gyönyörű nap
Az emlékeidben élek,
Gyönyörű élet, gyönyörű nap
maradj mellettem
Gyönyörű szerelmem,
a gyönyörű szíveddel.
Ez egy gyönyörű élet…)-énekeltem fel az első versszakot.
-gyönyörű hangod van fiam.-törölgette a könnyeit a nő.
-Reméljük a szöveget is komolyan gondolta…-zsörtölődött a mogorva fiú.
-Emiatt nem kell aggódnod, komolyan gondoltam.-jelentettem ki biztosan.
-Nem tudom te, hogy vagy vele Drágám, de nekem nincs kivetnivalóm a fiúval kapcsolatban.-nézett a férjére.
-Nekem sincs. Vigyázz az egyik büszkeségemre!-nyújtotta felém a kezét. Kezet ráztunk, majd mosolyogva fogtam meg Young Jae-sshi kezét. Az este további részében farkasszemeznem kellett az engem bámuló fiúval, egy percre sem vette le rólam a szemét. Próbáltam tőle elvonatkoztatni és hallgatni a szülők családi történeteit, főleg a Youngiról szólókat. Megtudtam például, hogy Magyarországon született, de koreai nevet kapott, mert vissza akartak költözni az országba, ami végül félig meg is valósult, mivel Young Jae-sshi és a húga visszatértek koreába, míg a család többi tagja Magyarországon maradt. Most is csak a születésnap miatt jöttek.
--lányok, egyszer el kéne végre jönnötök, mindenki hiányol titeket.-kezdett bele a csábítgatásba az édesanya.
-Anya, tudod, hogy nem tudok, dolgozom, Young Si-ja pedig tanul.-fejtette ki az okokat Youngi.
-Majd a nyáron valamikor, akkor úgyis szünet van az iskolában.-győzködte tovább.
-Rendben, majd elmegyünk júliusban.-mosolygott, majd felém fordította a fejét kérdőn.
-Kihyun is jöhetne, bemutatnánk a rokonoknak.-javasolta az apja.
-Elfoglalt vagy, nem?-kérdezgetett bánatos szemekkel.
-De, de megpróbálok időt szakítani rá, sajnos nem rajtam múlik a szabadságolásom.-jelentettem ki.
-Mi vagy te, rab?-mondta mogorván Young Ho-sshi, ha jól tudom így hívják.
-Voltál már katona?-folytatta tovább az udvariatlan hangnemű faggatást.
-Nem, nem voltam még katona, de 24 évesen még korai is lenne bevonulnom.
-Korai?-húzta fel a szemöldökét.
-Most mi a bajod Young Ho oppa?-szólalt meg az eddig néma kishúg.
-Te maradj csöndben, mérges vagyok rád!-förmedt rá.
-Különbenis, remélem te nem tanultad el ezeket a szokásokat a nővéredtől, a végén te is kifognál egy semmirekellőt.-mérgelődött.
-Na de fiam!-ámuldozott az anya.
-Bocsáss meg neki, fiam! Nem tudom mi van vele.-kért bocsánatot tőlem fia helyett a nő. Young Jae-sshi csak némán rázta a fejét, Young Si-ja pedig a kezébe temette az arcát és két ujja közül szemlélte az eseményeket.
-Milyen legyek Omma, milyen legyek egy idegennel, kezdjek el jópofizni?-kiáltozott.
-Hogy beszélsz az anyáddal?-kezdett bele az apja is.
-Kérlek, legalább a születésnapomon ne…-mondta szinte suttogva Youngi. A tenyere izzadni kezdett, egyre erősebben szorította a kezem. Elég ijesztő volt a kiabáló férfiak közt ülni, úgy, hogy nem tehettünk semmit annak érdekében, hogy normálisan folytatódjon a beszélgetés.
-Kimehetünk a levegőre?-állt fel Youngi.
-Persze kicsim, jobb is lesz.-intett az anyja. Kimentünk a kertbe. Volt ott egy kis háttámlás pad, leültünk rá.
-Ne haragudj!-nézett rám szomorú szemekkel.
-Miért haragudnék rád?-öleltem magamhoz.
-Mert, mert ezt látnod, meg hallanod kellett.-szipogott.
-Az nem a te hibád.-emeltem meg a fejét az állánál fova.
-Arnyos vagy, de jobb ha mosolyogsz.- töröltem le mosolyogva azt a kósza könnycseppet ami kicsordult a szeméből.
-Nem szabad sírni…-pöcköltem meg az orrát, mire felfelé görbült a szája vége,de csak egy pillanatra. Bentről egy nagy csattanás hallatszott. Gyorsan beszaladtunk a házba, majd láttuk ahogy Young Ho-sshi felborította az üvegasztalt, majd szétrúgdosta ordibálva az egészet.
-És, mindig én...mindig velem van a baj!-ordította.
-Kihyun…-szorongatta a kezem.
-Nyugi!-simogattam a kezét a hüvelykujjammal. Egyik pillanatban elengedte a kezem, majd megindult a fiú felé.
-Young Ho-ja!-kiabált rá.
-Mit akarsz, ez mind miattad van?-lökte meg.
-Kifelé!-mutatott az ajtóra.
-Azt akarod, hogy elmenjek?-húzta fel a szemöldökét.
-Igen.-álltam mellé.
-Ch, ti ketten…-sétált ki az ajtón.
-Fiam!-szaladt az ajtóhoza könnyes szemű asszony.
-Nem hagyhatjuk egyedül!-fordult a férje felé.
-De nem tudunk mit tenni.
-Nagyfiú már, megoldja.-jelentette ki Youngi, majd leült a kanapéra.
-Felmentem a szobámba.-jelentette ki Young Si.ja, majd már a lépcső tetején láttuk eltűnni.
-Mi is megyünk, maradj csak, tudjuk, hol a vendégszoba.-mosolyogtak a lehangolt lányra.
-Jó éjt!-köszönt el.
-Te?-nézett rám.
-Elvigyelek? Nem engedem, hogy hajnalban egyedül elmenj gyalog…-borzolta össze a hajam.
-Hm, mit tegyek?-fogtam meg az államat.
-Álmos vagy?-simogattam meg fáradt arcát. A szemei már alig voltak nyitva.
-Nem maradhatnál itt?-nyöszörögte.
-Félek-nyelt nagyot.
-Mitől?-döntöttem a vállamra a fejét.
-Mi lesz ha visszajön?-remegett a hangja.
-Itt maradok, rendben?-kaptam fel, majd felvittem a lépcsőn. Óvatosan kinyitottam az ajtót, majd a lábammal becsuktam, majd gyengéden az ágyra fektettem és betakartam.
Az ágy másik oldalához sétáltam, majd ráfeküdtem. Nem telt bele sok időbe és megfordult. Nem tudott aludni, pont úgy ahogy én sem. Bár a szemei nehezen maradtak nyitva, ő mégsem tudta őket lecsukni.
-Aludj, nem jön vissza.-simogattam meg a haját.
-Kihyun…-suttogta.
-Igen?-kérdeztem kíváncsiskodva.
-Miért jöttél ide, ha láttad, hogy ilyen a bátyám?-kerekedtek ki a szemei.
-Miattad.-mosolyogtam.
-Minden miattad van, minden lépésem, sőt a lélegzetvételem is.-mocorogtam a párnán.
-Te melyik sorozatból léptél ki?-nevetett fel.
-Nem is tudom, talán abból ahol meg kellett védenem a hercegnőt.-nyomtam a homlokom az övének.
-Én mint hercegnő, ez vicces.-suttogta.
-De elő foglak léptetni…-mosolyogtam rá.
-Mi?-nézett rá mkíváncsian.
-Tudod, az én váramnak nem egy hercegnő, hanem egy királynő kell.-a fejét a kezemre fektette és úgy bújt hozzám. Én átkaroltam az előbb említett kezemmel, így körbefonva őt.
-És mi a királynő dolga?-csillogtak a sötét szemei.
--Szeretnie kell a királyt.-húztam ránk a takarót.
-Ennyi?-csodálkozott.
-Nincsenek nagy elvárásai a vár urának.-nevettem.
-Hm...elgondolkodtató ajánlat, megfontolom.-nevetett ő is.
-Jóéjt!-dörgölőzött nekem.
-Neked is!-tettem az állam a feje tetejére. Nem telt bele két perc és már szuszogott is.
Egész este le sem hunytam a szemem, a haját simogattam, vagy csak néztem őt. Reggel a nap apró sugarai lepték el a szobát. Gondoltam felkelek.
-Elmész?-nézett rám nagy szemekkel.
-Fent vagy?-léptem oda hozzá.
-Mennem kell, így is sokáig maradtam ki, a dormban már keresnek.
-De annyit elmondasz, hogy miért nem hívtál egyszer sem?-ült fel.
-Itthon hagytam a mobilom.-jelentettem ki.
-De most már megvan, igaz?-mosolygott.
-Igen.
-Oppa!-kiáltott utánam a bejárati ajtóból.
-Igen?-léptem oda hozzá.
-Vigyázz magadra!-bújt hozzám.
-Te is…-néztem körbe. Beszálltam a kocsiba, majd elhajtottam. Legszívesebben maradtam volna még, de nem tehettem meg. Rossz érzések kavarogtak bennem, mi lesz ha visszamegy a bátyja? Mi lesz ha nem az asztalt löki fel, hanem őket bántja? Fogtam a fejem. Megérkeztem a dormhoz, ahol a fiúk mind aggodalmasan álltak az ajtóban.
-Hol voltál? Szerencséd, nem szóltunk a menedzsernek.-vont kérdőre Shownu.
-Inkább mesélj!-karolt át Wonho.
-Mi volt?-kérdezgettek a többiek is.
-A szülei szörnyen kedvesek, a bátyja pedig...hát agresszív.-vakartam meg a fejem.
-Hogy értve agresszív?-értetlenkedett Minhyuk.
-Elkezdett kiabálni, az apja meg próbálta leállítani. Szegény Youngi nem bírta, kimentem vele a kertbe, de vissza kellett mennünk, mert hallottunk egy nagy csattanást.-meséltem, mire mindenki feszülten figyelt.
-Mondd tovább!-úgy várták a folytatást, mint valami tábortűz mellett a horrortörténetek végét.
-Széttörte az üvegasztalt, majd elkezdte a darabokat felénk rugdosni.-fejeztem be.
-Ez egy bolond!
-De miért nem jöttél haza?-kérdezte Hyungwon az felső ágyról.
-Ez hajnalban volt...akkor pedig már bezár a dorm.-szóltam fel neki.
-De akkor hol aludtál?-érdeklődött Jooheon.
-Youngiéknál.-jelentettem ki.
-Azon belül?-tekergette a szavakat Jooheon.
-Youngival…-mondtam ki azt amit hallani akart. Mikor kiejtettem a számon a várt szót mindenki ugrándozni és kiáltozni kezdett.
-És a húga?-rázogatott Wonho.
-Mi van a húgával?-értetlenkedtem.
-Emlékszel arra a lábyra, aki nekemjött?
-Na ne!-nevettem kínosan.
-Rokonok lesztek, vagy mi?-viccelődött Shownu.
-Hát én szeretném jobban megismerni azt a lányt…-szégyenlősködött a mindig magabiztos Wonho.
-De ha Young Jae-sshi 23 éves, akkor mennyi a húga?-kérdezte Minhyuk.
-Ha jól emlékszem 20.-vakargattam a fejem.
-Az csak 4 év…-paskolta meg Wonho vállát I.M, majd elhagyta a szobát.
-Kihyun!-szólított meg Hyungwon.
-Igen?-fordítottam felé a fejem.
-Most akkor Young Jae-ja a barátnőd?-szorongatott egy parnát.
-Igen, miért?-értetlenkedtem.
-Semmi…-fordult a fal felé.
-Baj van Hyungwon?-másztunk fel hozzá Jooheonnal.
-Nincs…-motyorogta még mindig elfordulva tőlünk.
-Szerintem tetszik neki a barátnőd.-pöckölt vállon Jooheon.
-Nem, dehogy is, miért tetszene?-fordult felénk felháborodva Hyungwon.
-Pedig az előbbi jelenet nem ezt mutatta.-húzta fel magát az ágyra Shownu.
-Csak féltékeny vagyok…-szorongatta a párnát.
-Ti ketten...ahj…-fordult vissza a fal felé. Shownura, majd Jooheonra néztem, akik szintén hasonlóan értetlen fejet vágtak, mint én.
-Nem tudom mire véljem.-tárta szét a kezeit, miközben suttogott.
-Ne engem kérdezz!-tért vissza a padlóra Shownu.
~Kim Young Jae szemszöge~
Már hetek teltek el azóta, hogy a szüleim visszatértek Magyarországra. Minden visszatért a rendes kerékvágásba, azt leszámítva, hogy volt egy Oppa-m. Épp egy munkavacsoráról tartottam hazafelé, olyan hajnali kettő körül. A városi világítás miatt láttam csak, egyébként minden sötét volt. Elmentem a dorm előtt, mosolyogtam, majd továbbálltam. Befordultam a sarkon, ahol egy részeges társaságba botlottam. Velem szembe jöttek, így átmentem az út túloldalára. Ők is átjöttek.
-Kisjány!-kiáltott rám az egyikük.
-Szemrevajó!-mutogatott felém egy üveggel a kezében. Megfordultam, majd szaladni kezdtem, ami emelt talpú cipőben nem olyan egyszerű.
-Hova hova?-állt az utamba az egyik férfi.
-Mien renydes ma az Isten, nyem gongyolod Won Yoo-sshi?-szédelgett közelebb a másik alkoholtól bűzlő férfi.
-De, nagyon kegyes!-mosolyogott ijesztően. Nagyot nyeltem, majd megpróbáltam elfutni.
-Sehova!-fogott vissza kiabálva.
-Engedjen el!-zokogtam.
-Áuuu, zabos a kicsike.-léptem rá a lábára, mire elengedett. Eldobtam a cipőm, majd visszaszaladtam a kivilágított útra. Már láttam a dormot.
-Gyere vissza te csafka, mit képzelsz?-eredt utánam. Futás közben néha hátrapillantottam. Egyre közelebb volt.
-Megvagy!-kapta el a karom.
-Engedjen már el!-kiáltoztam. Felpofozott. Akkora pofont adott, hogy a másik oldalon lévő oszlopnak csapódott a fejem. A földre zuhantam.
-Ki vany cájadva?-röfögött a nevetéstől a másik idióta, majd az üvegben maradt italt kezdte el locsolni.
-Maguk mit csinálnak?-járt arra egy nő. A két férfi szédelegve szaladt el, de előtte még átestek rajtam, hogy még jobban megtapossanak.
-Young Jae Unnie!-kapta a kezeit a szája elé.
-Hozok segítséget!-mutogatott össze-vissza a titkárnőm. Berohant a legközelebbi házhoz, majd csengetett. Nem nyitottak ajtót, továbbállt. Ott sem nyitott ajtót senki, elérte a dormot.
-Itt van!-szaladt vissza hozzám egy fiú kíséretében.
-Ez Young Jae Donsaeng!-meredt rám Shownu.
-Idehívom Kihyunt!-szaladt amilyen gyorsan csak tudott.
-Unnie!-térdelt le mellém a könnyes szemű Min Gi-ja.
-Semmi baj…-húztam a számra egy eröltetett mosolyt.
-Youngi!-kapta a fejem az ölébe a remegő kezű fiú.
-Mi történt?-nézte a vértócsát a földön.
-Amikor ideértem két férfi volt itt.-remegett a hangja.
-Láttad őket Kislány?-kérdezte komoly hangon Shownu.
-Dongsaeng!-szaladtak ide a többiek is a dormból.
-Mi a baja Young Jae Noonanak?-térdelt le Kihyun mellé I.M.
-Hívjatok mentőt!-kiabálta Kihyun.
-Mit kerestetek itt ilyenkor?-méregette Minhyuk a gyakornokomat.
-Céges vacsorán voltunk, onnan jöttünk. Haza akart kísérni, mert nem akart elengedni egyedül…-csuklott el a hangja.
-Már elbúcsúztunk, mikor eszembe jutott, hogy nála van a telefonom a táskájában, így utána jöttem. Többet nem tudok.-zokogott.
-De miért ilyen vizes?
-Az egyik férfi ráöntött valamit.-egyre többet pislogtam, majd egyre kevesebbet. Végül annyira keveset, hogy a szemeim nem nyíltak ki.
-Youngi! Youngi!-hallottam Kihyun hangját. Egy könnycsepp cseppent a magasból az arcomra, elmosolyodtam magam, majd elaludtam.
Mikor újra kinyitottam a szememet, akkor egy apró szobában találtam magam. Egy egy személyre tervezett ágyon feküdtem. A szobában még másik három ilyen ágy volt, de egyiken sem feküdt senki. Megfordultam, mert valami meleg levegőt fújt felém. Azt hittem ventilátor, de nem. Kihyun szuszogott békésen a hátam mögött. Megfogtam a fejem, mert iszonyatosan sajogott. Be volt kötve…
-Mi történt velem?-csodálkoztam. Miközben így elmélkedtem azon, hogy mi történhetett velem véletlenül megböktem az alvó fiút, aki erre rögtön ébren is volt.
-Youngi, jól vagy?-tapogatott végig. Megnézte a fejem tetején lévő kötést, majd az arcomat is.
-Valami baj van?-néztem rá értetlenül.
-Nem emlékszel?-állt meg az orvosi vizsgálat elvégzésében.
-Nem…-húztam el a szám.
-Két idióta részeg akart bántani…-mérgelődött.
-Nem tudtalak megvédeni...még ott sem voltam.-szorított magához.
-De most itt vagy.-mosolyogtam.
-És itt is maradok. Mostantól jobban fogok figyelni rád.-nyomott bele a párnába.
-Ennél is?-nevettem el magam.
-Mindennél jobban.-puszilta meg az orrom.
-Ki..-nyitott be Wonho.
-Ja nem zavarok!-zárta be az ajtót amit az előbb kinyitott.
-Még mindig jó az időzítése.-támaszkodott felettem a kezeivel.
-És, hogy akarsz megvédeni?-böktem meg az egyik vállát.
-Mondjuk, mindig veled leszek…-mosolygott csillogó szemekkel.
-Ah, remek ötlet.-bólogattam.
-Mindig jó ötleteim vannak.-kezdett közeledni az arcomhoz.
-Tényleg, mondj egy példát!-játszadoztam vele.
-Ez elég lesz?-nyomott egy apró puszit a homlokomra.
-Hány óra van?-ijedtem meg hirtelen.
-Délután kettő, miért?-nézett aggodalmasan.
-A főnököm...a munkám…-sóhajtoztam.
-Nyugi, a gyakornokod szólt.-nyugtatott meg.
-Attól még mennem kell.-ültem fel.
-Elviszlek!-segített fel.
Odakinn elköszöntünk mindenkitől, majd beszálltunk a kocsiba.
-Ezt levehetem?-mutattam a kötésre.
-Szerintem ne!-pillantott rám.
-Pedig zavar…-szontyolodtam el.
-Akkor próbáld meg.-állt meg, mert piros volt a lámpa. Óvatosan leszedte a fejemről a kötszert, majd megnézte a sebet.
-Csak egy pukli maradt.-simogatta meg a fejem.
-Mit szólnál egy közös naphoz?-szólalt meg pár perc csend után.
-Nekem oké.-mosolyogtam örömömben.
-Vedd fel ezt!-nyomott a kezembe egy maszkot.
-Mi ez? Mármint miért kell?-kérdeztem őt bámulva.
-Nem szeretném, ha felismernének téged, akkor célkeresztbe kerülnél. Teli lenne ezzel az újság.-állította le a motort.
-Innen gyalog megyünk!-szállt ki a kocsiból, miután magára vette a maszkot.
-Hová is megyünk?-fogtam meg a kezét.
-Először eszünk valamit, aztán pedig egy különleges helyre.-titokzatoskodott.
-Egy különleges helyre?-néztem rá nagy szemekkel.
-Igen, aztán pedig egy annál is különlegesebb helyre megyünk.-simította meg a hajam.
-Oppa, Oppa! Az ott Kihyun Oppa!-kiáltozott egy kisebb csapat lány.
-Youngi maradj mellettem, jó?-szorított kicsit maga mögé.
-Oppa, milyen nagy megtiszteltetés, lennél barátunk?-fogdosták a kezét.
-Khm, húzott elő engem a háta mögül.
-Hát ez meg ki, Oppa?-méregettek engem.
-Ki lenne?-nevetett.
-Egy ilyen?-húzogatták a szájukat.
-Hé!-húzott el a tömegtől Kihyun.
-Látod, erről beszéltem.-biztatott a mosolyával.
Elmentünk egy kis étterembe, ahol Kihyun elvezetett az egyik asztalhoz. Ült ott egy fiú.
-Szia Suga!-köszöntek egymásnak.
-Ő itt Youngi!-pörgetett be maga elé, majd átkarolt a kezével, így kerültem elé.
-Szia, Min Yoongi vagyok!-mosolygott. Leültünk, majd megrendeltük a kaját, megettük, miközben jól elszórakoztunk. A fiúk egymásról meséltek vicces történeteket, majd Sugának el kellett mennie próbálni. Mi sem maradtunk sokáig, elindultunk a különleges helyszínre.
-Most már elmondod, hogy mi az a különleges helyszín?-incselkedtem.
-Majd meglátod.-fogta meg a kezem. Nemsokára megérkeztünk egy cseresznyefa ösvényhez.
-Wow, ez gyönyörű!-néztem rá tátott szájjal. Elkezdtem szaladni, egészen a fák tövéig. Elkezdtem ugrálni, hogy elkaphassak egy lehulló szirmot. A mondás szerint ugyanis aki elkap egy ilyen szirmot, az megtalálta az igaz szerelmet.
-Elkaptam!-kiáltott Kihyun. Odaszaladtam hozzá, majd átadta nekem a kis szirmot.
-Nézd milyen szép!-mutogattam neki mosolyogva.
-De miért jöttünk ide?-döntöttem oldalra a fejem.
-Mert van valami amit itt szerettem volna először megtenni.
-Mi?-értetlenkedtem. Az egyik kezével a hajam alá nyúlt, a másikkal magához húzott, majd megcsókolt. Óvatosan nyomta hozzá az ajkait az enyémekhez. Melegséggel megtöltött ajka felmelegítette a kihűlt szám, életet vitt az élettelen részembe.
-Lennél a barátnőm?-távolodott el.
-Miért, eddig nem voltam az?-nevettem el magam.
-De eddig nem volt ilyened.-húzott elő egy kis dobozt a kardigánja zsebéből.
-Kihyun!-tettem a szám elé a kezeim.
-Na mit mondasz?
-Hát persze, hogy leszek!-ugrottam a nyakába.
-Most, hogy ezt megbeszéltük induljunk a szüleimhez!-emelt fel.
-A szüleidhez?-nyitottam nagyra a szemeim.
-Aha, meg kell ismerniük.-tett le a földre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése