Egyszer fent, egyszer lent
~Yoo Kihyun szemszöge~
-Youngi!-kaptam el még mielőtt a földre esett volna.
-Youngi!-ráztam meg óvatosan. Az egyik kezemmel megtámasztottam a hátát, a másikkal pedig a térdhajlatánál fogtam meg. Felemeltem, majd valahogy felegyensúlyoztam a földre esett holmikat. Óvatosan befektettem az autó hátsó ülésére, majd becsuktam az ajtót. Amilyen óvarosan csak tudtam úgy vezettem, nehogy beessen az első és a hátsó ülés sor közé.
-Omma!-kérleltem a nyitott ablaknál, hogy nyisson ajtót.
-Jézusom, mi van már megint?-fogta a fejét.
-A húgát elrabolták.-fektettem le az ágyra.
-Szent ég! Mindig ezt a lányt szemeli ki minden vadállat!-rohant ki egy vizes rongyért, hogy fel tudja kelteni. Anyámék nem tartanak itthon alkoholt, mivel nem tartják jónak az alkohol fogyasztást. Ez vendégségben azért mégsem sikerül…
-Ezt tegyük a fejére!-igazgatta a rongyot.
-Omma...Szerinted sem ez a legjobb alkalom, hogy odaadjam, igaz?-néztem fel az ágy mellett álló édesanyámra.
-Várd meg míg előkerül az a szegény lány. Tudom, hogy úgyis ezt tennéd.-simogatta meg a fejem.
-Szeretlek Omma!-öleltem meg.
Youngi lassan ébredezni kezdett, így belekezdtünk a telefonálgatásba. Felhívtuk a rendőrséget, Wonhot, mert csak ő vette fel a fiúk közül...ja és Youngi szüleit is. Young Ho-sshi rögvest repülőre is szállt, a szülők pedig csak két hét múlva tudnak jönni.
Mikor már minden segítő, és érintett Dél-Korea területén volt összehívtuk a kis csapatunkat a szüleim hazába.
-Sziasztok, azóta valami?-érkezett meg elsőként, eléggé zaklatottan Wonho.
-Nem, semmi.-válaszolt Youngi.
-Gyere fiacskám!-ültette le anyám.
-Jó napot!-érkezett meg Young Ho-sshi is eléggé undorodó arccal. Tudtam, hogy utál, de ezt legalább most félretehette volna.
-Kicsikém!-ölelte magához Youngit az édesanyja, majd az édesapja könnyes szemekkel. Keserédes viszontlátás…
-Szervusz Fiam!-hajoltunk meg egymás előtt Youngi szüleivel.
-Mindenki megvan?-nézett szét apám.
-Akkor kezdjünk bele, az a szegény kislány számít ránk!-tapsolt egyet, hogy jelezze a megbeszélés kezdetét.
-Mit tudunk eddig?-kérdezte meglepően nagy érdeklődést mutatva Young Ho-sshi.
-A rendőrség már két hete próbálja bemérni a telefont, de az egy mocsárra mutat…-kezdett bele Youngi, ám de nem bírta végigmondani a mondatot.
-Eldobható mobilt használt. Young Si-ja kabátján megtaláltak egy ujjlenyomatot, mely megjelent a holttesten is, jelenleg azt azonosítják.-vettem át a szót.
-Az én kicsi lányom.-sírt Youngi anyja.
-A rendőrség az!-hangosította ki a hívást Young Jae-sshi, majd letette az asztalra a telefont.
-Jó napot! Kim Young Jae Kisasszony, igaz?-szólt bele egy tiszt.
-Igen, én vagyok.-szólt bele.
-Az ujjlenyomatot azonosították.
-Igen?
-Lee Il Dong.-csak ennyit mondott.
-Az nem lehet.-néztem anyámra.
-Ő az apád főnöke.
-Tehát ismerik?-kérdezte a tiszt.
-Igen.-válaszoltam habozás nélkül.
-Köszönjük! Visszhall!-letette.
-Megvan a tettes…-nézett rám Young Jae-ja csillogó szemekkel.
-Az lehet, hogy megvan a személye, de azt, hogy hol van a húgom, azt még nem tudjuk. Ne örüljetek ennyire…-mondta lelombozóan Young Ho-sshi.
-Jaj Fiam, ne légy ilyen pesszimista.-hordta le az anyja.
A megbeszélés után az újabb rendőrségi hívás két hónap után érkezett. Meg volt a tettes tartózkodási helye. A rendőrség aznap ki ment a helyszínre, velük együtt utaztunk mi is a távoli erdőbe.
-Kezeket fel!-léptek be a pisztolyos rendőrök a kis összetákolt viskóba.
-Young Si-ja!-rohant oda Wonho és Youngi a megkötözött lányhoz.
-Ezt nem ússza meg!-ütött egy hatalmasat az arcára Young Ho-sshi annak a szemétnek.
-Szép!-dicsértem meg hátha bevágódom nála, elvégre a barátnőm bátyja.
-Kösz!-mondta egy apró mosoly kíséretében.
-Young Si Dongsaeng!-öleltem én is magamhoz miután Wonho elengedte.
-Jól vagy?-kérdeztem jó “bátyuska” módjára.
-Jól fogadott bátyó!-nevetett, ám kisírt szemei nem tették vidámmá a mosolyát.
-Elnézést, de elmehetnénk?-kérdezte Young Ho-sshi a rendőröket.
-Maguk igen. Ide se kellett volna jönniük.-mindannyian kocsiba pattantunk majd hazamentünk.
Két hét telt el az óta, hogy Young Si-ja előkerült és lassan minden kezdett visszaállni a rendes kerékvágásba. Ma Youngival vacsorázom, mivel a történtek miatt nem tartottuk meg a szülinapom, amihez viszont ragaszkodott.
-Szia Szívem!-ugrott a nyakamba.
-Szia Picim!-adtam egy puszit a fejére.
-Ez a tiéd, boldog szülinapot...így utólag is.-mosolygott.
-Köszönöm.-kezdtem el kisgyerek módjára bontogatni a csomagot.
-Wow!-vettem ki a tartalmát.
-Tetszik?-kérdezte reménykedve.
-Hogyne tetszene!-vettem elő a legbecsesebb kincset a csomagból.
-Ezt neked csináltam.
-Ezek mi vagyunk, nem is tudtam, hogy ennyire realisztikusan rajzolsz.-csodáltam a képet.
-Igyekeztem.-mosolygott összehúzódva. A nyakát behúzta a vállai közé és úgy vigyorgott rám.
-Büszke vagyok.-játszadoztam vele.
-Igazán?-csodálkozott.
-Igazán.
-Pedig ez a munkám…-értékelte le burkoltan a művet.
-Attól még büszke vagyok.
Az este további részében kellemesen elbeszélgettünk, borozgattunk, aminek meg is lett a hatása…
-És mondd...mi vany vejünk?-mutogatott valamit, de nem tudom mit akarhatott, mivel három Youngi volt előttem.
-Mi ketteny…-kuncogtam.
-Mi vany?-értetlenkedett.
-Dehát, ti hármany vagytok…-mutattam rá.
-Ikrek.
-Hármas ikrek.-mutattam valamennyit az ujjaimon, nem tudom pontosan mennyit.
-Az négy.-csukott be egyet az ujjaim közül.
-Szerintem menjünyk haza.-álltam fel, de visszaszédültem a székre.
-Hát te nyem mész sehova.-pattant fel a székről, ám ő nem zuhant vissza, állva maradt.
-Furcsa, hogy mindent egyszerre csináltok.-döntöttem jobbra, majd balra a fejem, hogy jobban szemügyre vegyem a három lányt.
-Szerintem hívjuk fel Wonho Oppat.-vette elő a mobilját.
-Jah, az jó ötlet, de ki is az a Wonho?
-Hoseok.-kuncogta.
-Jah, Hoseok…-esett le.
-Szia Oppa!-köszönt a mobilba.
-Tudod itt vagyunk a...hol is vagyunk Kihyun?-nézett rám segítségkérőn.
-Itt vagyunk a valahol, és egy picit sokat ittunk.-hadarta el gyorsan.
-Igen, gyere ide!
-Azt nem tudom, de van itt egy csomó asztal.-bólogatott.
-Csak kicsit ittunk.-mutatott egy mákszemnyit az ujjai közt.
-Na de nézd, itt vagyunk!-pötyögött valamit a mobilján.
-Szia Oppa!-pár perccel később meg is érkezett Hoseok.
-Hát eléggé kivagytok.-vakarta a fejét.
-Ünnepeltünk, születésnapja van a...kinek van születésnapja?-néztem az előttem álló fiúra.
-Neked volt Kihyun, neked…
-Nekem?-mutattam magamra.
-Igen, neked. De gyertek, elég sokat kellett innotok, hogy még Kihyun is ki legyen.-segített fel.
-Young Jae-sshi.-néztem hátra a mögöttünk cammogó lányra.
-Igen?-biccentett.
-Szerinted Hoseok tudja ki vagyok?
-Igen, szerintem tudja, mert...mert tudja.-vont vállat.
-Hoseok!-néztem most már rá.
-Mit akarsz?
-Tudod te ki vagyok?
-Persze. Az egyik legjobb haverom aki hulla részegre itta magát, pedig nála jobban senki sem bírja az alkoholt, ráadásul a barátnőjével.-húzta fel a szemöldökét.
-Barátnőivel!-emeltem fel az ujjam.
-Hármasikrek.-nevettem.
-Te hülye vagy.-ültetett be a kocsiba.
Hazaszállította először a lányokat, majd a dorm felé vette az irányt az autó.
Másra nem emlékszem, csak a reggeli mérhetetlen fejfájásomra.
~Kim Young Jae szemszöge~
A vacsora óta nem találkoztunk Kihyunnal, pedig már majdnem egy hónap eltelt. Jövőhéten karácsony, akkor legalább láthatom. Ezek a gondolatok motoszkáltak a fejemben miközben a lépcsőn baktattam fel a munkahelyemen, mert a lift elromlott.
-Miss Kim!-szaladt utánam az egyik titkárnő.
-Igen?-álltam meg, hogy ne kelljen tovább futnia.
-Ezt önnek hozták.-adta át a csokrot, amit eddig szorongatott.
-Kihyun küldte?-kérdeztem.
-Nem tudom, futár hozta.-rázta a fejét, majd elment. Beléptem az irodámba, majd gyorsan leültem és kibontottam a csokorba fűzött kis levél tartalmát.
“Ha rád gondolok sokkal édesebb az élet”
-Nincs aláírás…-forgattam a papírt.
-Ah, mondjuk minek is, úgyis tudom, hogy Kihyun küldte.-mosolyogtam, majd beleraktam egy vázába a virágot. Szerencse, hogy tértervező vagyok, mivel így a cégnél találtam egy vázát.
-Sungbae!-kopogtatás után belépett a kis gyakornokom kezében a beérkezett munkákkal.
-Ez mind?-néztem az elém pakolt toronyra.
-Ez egy megrendelés, egy céges rendezvény. A főnök kifejezetten magát kérte, mint tervezőt.-sarkonfordult.
-Km…
-Ah, bocsánat.-hajolt meg, mikor meglátta, hogy én is ezt teszem.
-Figyelj oda, én elnézem, de a többi felettes nem biztos.-mosolyogtam biztatóan.
-Köszönöm!-hagyta el a szobát.
Belekezdem az iratok olvasásába, mikor kopogtak.
-Igen?
-Miss Kim, egy ügyfele van itt.
-Engedje be!-mosolyogva pakoltam el a papírokat, mert bármelyik pillanatban beérhetett a vendégem.
-Üdvözlöm!-hajolt meg a fiatal férfi és a rajta csüngő nő.
-Jó napot!-viszonoztam.
-Azt mondák a központban, hogy maga a legkeresettebb, igaz?-néztek rám reménykedve.
-Remélem nem alaptalanul.-mosolyogtam.
-Remek. Szerettünk volna személyesen egyeztetni, amennyiben elfogadja az ajánlatunk.
-Üljenek le!-mutattam a fotelekre az asztalom előtt.
-A házunk szeretnénk felújítani.-kezdett bele izgatottan nő.
-Tervrajzokat esetleg hoztak
-Igen, igen, itt is vannak.-kotorászott a táskájában a férfi.
-Tudja a falak is változni fognak, kell a hely.-mosolyogva simított végig a még kicsit sem gömbölyödő hasán.
-Gratulálok!-mosolyogtam őszintén. Imádom a gyerekeket, főleg a kisbabákat, így jó, hogy megmosolyogtatott a “látvány”.
-Kislány lesz.-mondta büszkén az apuka.
-Biztos olyan szép lesz mint az anyja.-mondtam, majd kinyitottam a terveket.
-Ez a ház, ez pontosan hol is van?-majdnem kiköptem a kávémat amibe az előbb kortyoltam bele.
-Hát Il Hyung utca.
-Itt nem az áll.-mutattam oda, a hibás feliratra. A cím ugyanis arra a házra mutatott amit Kihyunnal kinéztünk. Megkönnyebbültem, mikor kijelentették, hogy hibás a cím.
A mai nap szerencsére csak ők jöttek egyeztetésre, így miután ők elmentek én is elhagytam a céget. Ez a jó a munkámban, hazavihetem, sőt van amikor be se kell jönnöm, hisz otthon is megcsinálhatom.
~December 25.~
-Sziasztok!-nyitott ajtót Minhyuk nekem és Young Si-janak.
-Szia!-biccentettem.
-Sziasztok!-köszöntünk a többieknek.
-Hali!-intett Wonho, majd felpattant és elvezette valahova Young Si Dongsaenget, mondván, hogy talált valamit amiről a múltkor beszélgettek. Mikor visszajöttek ott volt a kezükben egy porcica.
-Ezt meg minek?-fogta meg a szöszt I.M.
-Most találtam Young Si-janak. Kihyun az ágyam mögött nem takarított, így kikotortam egyet onnan. Múltkor a házijában volt róla szó és megbeszéltük, hogy keresünk egyet és elemezzük.-néztek össze.
-Úgy mint I.M azt a szegény állatkát az apja laborjában?-kuncogott Hyungwon.
-Szellemes.-mondta rezzenéstelen arccal I.M.
-Az az egér is szellem lett.-szállt be Minhyuk is.
-Szerintem adjuk át az ajándékokat!-állt elő a legjobb ötlettel Jooheon.
-Kezdem én!-állt fel Minhyuk a kanapéról, majd a csomagért sasszézott.
-Ti ketten kaptok egyet, mert nem tudtam különszedni ami benne van.-nyújtotta át nekünk mosolyogva.
-Akkor már ne ülj vissza én is odaadom!-mondta Kihyun, majd előkapta a háta mögül a kis csomagot.
-Köszi!
-Én pedig ezt adom.-adtam át én is a gondosan becsomagolt ajándékot.
A többiek is szépen lassan megkapták az ajándékaikat, legalábbis az enyémek elfogytak.
-Youngi, te már odaadtad a tiedet, ez az én ajándékom neked. Boldog karácsonyt!-mosolygott kezében a dobozkával.
-Bontsa ki mindenki a sajátját. Háromra!
-Egy…
-Három, haladjunk!-kezdete el tépkedni a csomagolást I.M.
-Wow, ezt mennyit kerestük a fiúkkal.-nézegették az ajándékaikat.
-Tudtad, hogy mennyire akartam egy ilyet, igaz?-szorított magához Kihyun.
-Hát nem volt nehéz megkérdezni pár embert.-nevettem.
-Na de most én is kinyitom.-bontottam óvatosan a csomagolást.
-Ez az a limitált készlet amit mindig kerestem a neten, aztán végre megtaláltam és valaki elszedte az utolsót előlem.-grimaszoltam.
-Lehet Kihyun volt az.-jelezte a lehetőséget Jooheon.
A hagyományokhoz híven mindenki kapott egy-egy díszt és együtt feldíszítettük az eddig kopasz fát. Pipiskedve ugyan, de elértem a kiszemelt ágat, ugyanis a fiúk, akik elérték volna a magas ágakat mind telipakolták az alacsonyakat. Férfi agy…
-Felelsz vagy merszezzünk!-tapsolt egyet Shownu.
-Oké.-válaszoltuk egy emberként.
-Akkor Young Si Dongsaeng felesz vagy mersz?-szólította fel Shownu.
-Felelek.
-Ki áll hozzád a legközelebb?
-Mármint itt?
-Aha.
-A nővérem.-nézett rám.
-Te jössz!
-Oppa, felelsz vagy mersz?-nézett a mellette ülő fiúra.
-Merek.-mosolygott huncutul.
-Én tudom!-ugrott fel I.M.
-Ki kell bírnia Kihyun ttaekbamját. (Az a játék, amikor hátrahajlítják az ujjukat és megcsapják vele egymást)
-Ez jó!-tapsikoltak a többiek. Kihyun bekészült, majd odaállt Wonho elé. Hártahajlította két ujját, majd elengedte. Nem hallottunk mást mint az ujjainak csapódását Wonho fején.
-Ah, ez kettővel volt?-fogta a fejét.
-Bocsi.-mondta Young Si-ja elnézve az általa adott feladat következményeit.
Egész este szórakoztunk, nevettünk és beszélgettünk. Annyira későn álltunk le a beszélgetéssel, hogy Wonho és Young Si-ja elaludtak a kanapén. Wonho ült a kanapé szélén, Dongsaeng pedig mellette szintén ült, a feje pedig meg volt támasztva Wonho vállán. Szegények eléggé kifáradtak, mivel Hyungwon megkergette őket az egész dormban. Elvették az ajándékát…
Reggel egy ismerős kicsi ágyon ébredtem. A fal felé voltam fordulva, a derekamon pedig körülfonódott Kihyun keze. Ott feküdt mögöttem. Megsimítottam a kezét, mire szorított egy picit rajtam, közelebb húzott, majd az állát a vállamra helyezte.
-Jó reggelt!-adott egy puszit az arcomra, majd visszazuhant az ágyra.
-Neked is.-fordultam felé.
-Rég aludtunk már együtt, hiányzott.-tűrt a fülem mögé egy zavaró tincset.
-Nekem az is hiányzott, hogy lássalak. Egy hónapig nem láttalak, sőt még beszélni sem beszéltünk valami sokat.-görbült lefelé a szám széle.
-Szeretlek!-dörgölte az orrát az enyémhez.
-Tudom.-kuncogtam.
-Tényleg?-adott egy puszit a számra.
-Biztosan tudom.-kócoltam össze a haját.
Lassacskán kimásztunk az ágyból, majd Young Si-javal elhagytuk a dormot, hogy a fiúk is haladhassanak. A decembert lassan átváltotta a január, azt leváltotta a február, majd már egy teljesen más évszakot írtunk. Minden rendesen ment, megszokottan, semmi kiugró momentum. Az életem ismét olyan lett, mint egy évvel ezelőtt volt, még mielőtt megismertem volna Kihyunt. Egyik nap végre felhívott. Jó, nyílván rengetegszer találkoztunk az elmúlt hónapokban, de akkor is hiányzik… Elhívott 14-én valahova, azt viszont nem mondta, hogy hova. Május 14. ez a dátum számunkra több értelmű. Ekkor van a Rose Day, ekkor született a nagymamám, és végül, akkor ismertük meg egymást Kihyunnal.
A találkozó napján izgatottan készülődtem. Fel-alá járkáltam a konyhában, míg vártam, hogy csengessen.
-Unnie,nyugi!-nevetett a reggeliét épp elfogyasztó húgom.
-Itt van.-léptem az ajtóhoz.
-Oppa!-mosolyogtam rá, mikor ajtót nyitottam.
-Indulhatunk?- kérdezte kissé idegesen vagy izgatottan. Nem tudtam eldönteni.
~Yoo Kihyun szemszöge~
Megfogtam a kezét, de ez nem volt jó ötlet, izzadt a tenyerem. Izgultam, ideges voltam, nehogy elrontsam.
-Kihyun valami baj van?-állt be elém,hogy ne ülhessek be a kocsiba.
-Nem, nincs.-mosolyogtam.
-Biztos?-döntötte oldalra a fejét.
-Biztos, gyere!-szálltunk be a kocsiba.
-Hová megyünk, most már elmondod?-kérdezgetett.
-Mivel ez egy forduló, így arra gondoltam, hogy elmennénk arra a helyre ahol tavaly ilyenkor voltunk.
-Ez tetszik!-mosolygott.
-Aztán pedig elmegyünk még valahova.-húztam én is mosolyra a szám.
-Oh, mindig ezt mondod.-mosolygott tovább, bár azért már kicsit kisebb mosoly ült az arcán.
A kávézóban nem nagyon történt semmi. Csak megrendeltük a kávéinkat, majd el is hagytuk azt a helyet. Túl sok dolog történt már ott, olyanok elsősorban amik kimaradhattak volna az életünkből. Hiába akartunk csak az ott töltött szép emlékekre gondolni, folyton előbukkantak a negatív tényezők. A két kávéval a kezünkben megindultunk a park felé. Leültünk egy padra, majd megiszogattuk az italokat.
-A kávéjuk viszont még mindig finom.-kortyolt bele újra.
-Ez igaz.
-És most?-nézett az üres flakonokra.
-Szerettem volna veled elmenni a cseresznyefa-sétányhoz, mivel már szinte tradíció, hogy ott adjuk át egymásnak az ajándékaink.-elsétáltunk a fákhoz, majd mind a ketten egy csomó szerelmespár közt átadtuk a rózsákat egymásnak. Elvégre Rose day van. Nem sokáig maradtunk ott, mivel besötétedett.
-Menjünk!-remegett meg.
-Várj!-terítettem rá a kabátom. Mosolyogva magára húzta, hogy körbeérje.
-Van még egy meglepetésem-vettem elő egy kendőt.
-Mit akarsz azzal?-kerekedtek ki a szemei.
-Bízol bennem?
-Persze.
-Akkor, hagyd, hogy vezesselek.-kötöttem meg a fején a sálat.
-Ennek múltkor sem volt jó vége…-tapogatózott.
-Akkor nem én vezettelek.
-Jó, megvagy!-találta meg az arcom.
-Add a kezed!-fogtam meg, hogy segítsek neki eljutni a már ismert helyszínre. Ő is tudta, hogy hol van az a hely ahova megyünk, hisz már volt ott, csak épp azt nem tudta, hogy most is oda tartunk. Vagyis...nem egészen.
-Itt is vagyunk!-bogoztam ki a kendőből.
-Ez, honnan tudtad, hogy itt…-takarta el kezével a száját. A szemei elkerekedtek, majd hozzám bújt.
-Két éve, mikor debütáltam ide jöttem, hogy felakasszam a kívánságom a fára a többi ember kérései közé.-vettem le a kis cetlit az ágról.
-Ezt pedig te hoztad, pont ugyan akkor.-vettem le egy másikat.
-Ezt honnan tudod?-nézett értetlenül.
-Én megnéztelek ám, megnéztem az arcod. Könnyes volt, a szemeid kisírtak. Olyan gyorsan tűntél el, mint ahogy jöttél, és ezt elhagytad.-mutattam fel egy nyakláncot.
-Ez az enyém.-nézegette.
-Az első emlékem rólad.-mosolyogtam.
-Van valami amit szerettem volna ott megtenni ahol legelőször láttalak.-vettem elő a kabátom zsebéből, ami ugye Youngin volt, egy apró dobozkát.
-Kim Young Jae-sshi!-álltam meg előtte közvetlenül, majd egy picit hátráltam és letérdeltem.
-Elviselnél engem egész életedben? Lennél a feleségem?-ismét a szájához emelte a kezét, majd a nyakamba ugrott. Majdnem hátraestünk a lendülettől, de még épp meg sikerült tartanunk magunkat.
-Igen, igen, ezerszer is igen.-adott egy csókot.
-Gyere!-fogtam meg a kezét, majd vezettem arrébb, ahol már mindent előkészítettem.
-Ez gyönyörű!-nézett körbe a kis rögtönzött díszletemen. Egy pokrócot terítettem le, illetve kiraktam néhány gyertyát, amiket most meggyújtottam.
-Tetszik?-öleltem át hátulról, majd megpusziltam a vállát.
-Nagyon!-fordult meg, hogy szembenézhessen velem. Elmosolyodott, majd átkarolta a nyakam.
-Szeretlek!-artikulálta.
-Minek suttogni, tudja meg mindenki aki még fenn van.-túrtam a hajába.
-Én Yoo Kihyun szeretem ezt a nőt!-kiáltottam, mire egy kutya elkezdett ugatni. Kicsivel később, pedig néhány kíváncsi szempár sasolt minket az ablakból.
-Olyan fiatalon még én is ezt mondtam!-ordította ki az ablakon egy férfi.
-Ho Tok-sshi, gyere el az ablaktól és ne ordibálj hülyeségeket!-hallatszódott egy női hang is.
-Igenis Drágám!-csukta be az ablakot, mire mi nevetni kezdtünk.
-Remélem nem leszünk ilyenek.-ijedt meg hirtelen Youngi.
-Te? Ilyen? Soha-öleltem magamhoz. Leültünk a pokrócra, majd beszélgetni kezdtünk.
-És milyen esküvőre gondoltál?-kérdezte izgatottan.
-Már mindegy, megtervezted.-nevettem.
-Huh?-kapta fel a fejét.
-Én ugyan nem.
-De, de. Múlthéten bejött az irodádba egy középkorú nő. Azt kérte, hogy tervezz egy olyan esküvőt az unokaöccsének, mint amilyet te szeretnél magadnak.-adtam egy puszit az arcára.
-Ő a te…oh az mindjárt más. -gondolkodott.
-Akkor a tudtom nélkül terveztem meg a saját esküvőm. Te is tudsz meglepetéseket okozni…-döntötte a vállamra a fejét.
-Ah majd elfelejtettem!-vettem elő a nyakláncot, ugyanis nem adtam neki oda az előbb.
-Mikor ismét találkoztunk a kávézónál nem adtam oda, mert ismét eltűntél. Miután a barátnőm lettél nem adtam oda a név miatt ami bele van vésve. Féltékeny voltam…-szorítottam magamhoz, nehogy eltávolodjon tőlem.
-Az a név…
-A volt barátodé.-jelentettem ki komolyan.
-Nem voltunk együtt, csak egy napig. Meghalt.-suttogta.
-Tudom. Anyukád mesélte.-simogattam a fejét.
-De nem kellett volna meghalnia, nem is volt beteg…
-Mi?-toltam el magamtól, hogy lássam az arcát.
-Nem volt beteg, nem is volt balesete…
-Akkor?-néztem rá ijedten.
-Young Ho Op…-csuklott el a hangja.
-A bátyád?-tisztítottam meg az arcát a hajszálaktól.
-Két hónapja, mikor otthon voltam egy hétre. Young Ho Oppa szobáját takarította omma, én pedig segítettem neki. A fiókja aljában találtam meg a kést. Mikor kérdőre akartam vonni csak annyit mondott, hogy vigyázzak a számra, mert olyan embereknek eshet baja akik nekem fontosak.-dörgölte a fejét a mellkasomnak a földet nézve.
-Velem fenyegetett meg, igaz?-kérdeztem rezzenéstelen arccal, mivel tudtam a választ. Az egyik kezemmel az arcához nyúltam, a másikkal, pedig a hátát simogattam.
-Nézz rám, itt vagyok és nem fog bántani, se engem, se mást.-fogtam az állát.
-Honnan veszed?-kérdezte reménykedve.
-Menjünk!-fogtam meg a kezét. Mindent összeszedtünk, majd a boldog mosoly helyett inkább komor hangulattal indultunk meg a kocsi felé.
-Elviszlek a szüleimhez, viszont ilyen későn már nem megyek vissza a dormba.
-És mit fogsz tenni, hogy megtudtad a titkot?-fordult felém idegesen.
-Nem tudom.-ráztam a fejem, majd befordultam a házhoz.
Lassan elfordította a zárat az ajtóban, majd besasszéztunk a szobába, nehogy felverjük a nappaliban alvó apám.
-Féltelek. Amióta megismertelek féltelek tőle.-ölelt meg. Én szó nélkül felkaptam és felültettem az ágyra.
-Itt maradok veled, látod, örökre.-mutattam a gyűrűre.
-De…-szakítottam félbe egy csókkal.
-Nincs de, itt leszek veled, rajtad fogok csüngeni és nem hagylak el. Ő meg...nem tehet semmit.-toltam hátra egészen addig míg nem ütközött az ággyal.
-Te sem tehetsz semmit, csapdában vagy!-nevettem.
-Legalább biztonságos.-mosolygott végre.
-Szerintem inkább veszélyes.-csikiztem meg.
-Ne…-artikulált az ajtó felé biccentve.
-Holnap szétkürtölöm mindenkinek, hogy nekem van a világon a legszebb menyasszonyom.-dőltem le mellé az ágyra.
-Ne légy szemét, és ne hazudozz!-emelkedett meg egy kicsit, majd a kezével megtámaszkodott rajtam.
-Az igazat mondom.-adtam neki egy hirtelen puszit, mire meglepődve feküdt vissza. Elmentünk mind a ketten letusolni, majd bebújtunk a takaró alá.
-Jó éjt!-fordult az ajtó felé, azaz háttal nekem.
-Minden filmben a lányok mindig elfordulnak a férfitől, mi ez?-kérdeztem, mire elég gyorsan választ kaptam.
-Így mind a két oldalról biztonságos. Elölről mi védjük saját magunkat a szemünkkel fel tudunk készülni mindenre, míg hátulról ez elég nehezen megy. Ha valaki egy fiúval alszik akiben bízik, akkor elfordul tőle, mert tudja, hogy meg fogja védeni, ha bármi van. Ez afféle ösztön.-helyezkedett vissza a pozíciójába.
-És ez, hogy tetszik?-karoltam át, ezáltal magamhoz húztam.
-Egyenesen egy várfal vagy.-nevetett.
-A saját váramé, amiben az én Királyném lakik.-adtam egy apró csókot a nyakára, mire összehúzta azt.
-Ez csikis!
~Kim Young Jae szemszöge~
-Kihyun!-fordultam felé.
-Igen?
-Hol van Sunchae?-néztem körbe a szobában, ugyanis itt kellett volna pihennie.
-Nem tudom. A házat nem hagyhatta el.-vont vállat, majd bújt a nyakamba, majd lomhán szuszogott.
-Jó éjt!-simogattam meg a haját, mire felkapta a fejét és rám nézett.
-Milyen jó éjt?-huncut vigyor ült az arcára, majd óvatosan közeledett hozzám. A homlokunk összeért.
-Mire készülsz?-suttogtam.
-Nézzük csak...először is megcsókollak, aztán pedig megismétlem.-nyomta a száját az én ajkaimhoz, majd szenvedélyesen harapott bele az alsó ajkamba. Kicsit elhúzta maga felé, majd eltávolodott. A szemembe nézett, majd az egyik kezével a hajamba túrt.
-Látod ezt?-mutatta fel az ujjára illeszkedő ékszert.
-Látom.-mosolyogtam.
-Ez azt jelenti, hogy hivatalosan is az enyém vagy.-csókolt meg újra. Nekinyomott az ágytámlának és úgy folytatta az apró csókokkal való bombázást. A két kezem közé fogtam az arcát, és úgy néztem a szemébe.
Lassan elaludt, a feje az én hasamon volt, keresztben feküdt az ágyon, míg én a tincseit morzsolgattam. Nem sokáig bírtam, én is elaludtam.
-Youngi!-puszilta meg au arcom.
-Igen?-nyöszörögtem csukott szemmel.
-Ez neked jött.-adott oda egy levelet.
-Omma hozta be.
-Ez meg mi?-nyitottam ki.
“Szia Szívem! Tudom, hogy tetszett az ajándékom a múltkor, láttam ahogy elolvasod a kis üzenetem. Most is nézlek…
Gyönyörű vagy!”
-Kihyun…-néztem rá.
-Mi az, baj van?-ijedtséget véltem rajta felfedezni.
-Ezt te írtad?-adtam oda neki a levelet.
-Nem, nem én.-nézett fel rám miután elolvasta a cetlit.
-A csokrot sem te küldted a múltkor, igaz?-mondtam remegő hanggal.
-Hány ilyet kaptál?-mutogatott a kis levéllel.
-Csak a csokrot és ezt...de azt hittem te küldted.
-Fiatalok, gyertek enni!-nyitott be Ajjumma.
-Rendben Omma!-néztünk az ajtóban álló nőre. Kimentünk, majd megreggeliztünk.
-Gyerekek, gratulálunk!-öleltek meg mind a kettőnket.
-És mi lesz a mai programotok?-kérdezte az anyja miután mindenki újra helyet foglalt.
-Ma lesz egy fanmeeting, én oda megyek, szeretném ha elkísérne, de még nem beszéltünk róla.-nézett rám a szeme sarkából.
-Nekem nincs programom.-mosolyogtam.
-Menjetek együtt, olyan szép pár vagytok.-biztatott minket.
-Akkor be is jelenthetnétek az eljegyzést.-jelentette ki Ajjusshi.
-Erre nem is gondoltam.
-Mikor kezdődik?-néztem kérdőn Kihyunra.
-Még két óra van addig.-nézett a falon csüngő órára.
Mind a ketten elkészültünk, majd bepattantunk a kocsiba. Az épülethez érve a kígyózó sor mellett haladtunk el. Kihyun megfogta a kezem, majd felemelte a fejünk magasságába.
-Ő az én menyasszonyom!-kiáltotta, mire sikítozni kezdtek a fiatal lányok.
-Oppa, oppa, engem is megkérhettél volna!-hangzott ki a tömegből egy női hang.
-Maradj már csendben, ezt az előző meetingen már hallottunk.
Megindultunk a bejárat felé, majd eldicsekedtük a fiúknak a tegnap történéseit.
-Gratulálunk!-kiáltozva köszöntöttek minket.
-Ej, ha elviszed tőlünk ezt a félnótást, akkor ki fog főzni ránk…-vakargatta nevetve a fejét Jooheon.
-Mindenki foglalja el a helyét, kezdünk!-szólt az egyik dolgozó. Mindenki leült a saját kis helyére, én pedig elmentem segíteni a dolgozóknak. Beálltam jegyeket csippenteni, hogy haladjunk.
-Young Jae Unnie, te vagy az?-méregettek mosolyogva.
-Igen, én vagyok.-mosolyogtam én is rájuk.
-Jó szórakozást!-engedtem őket tovább.
-Elnézést, a jegyét kérném, a csippentés nélkül nem mehet be!-állítottam le egy férfit.
-Maga csak ne mondja meg, hogy mi kell nekem ahhoz, hogy belépjek ide. Ki maga?-kiabált.
-Pillanatnyilag az az ember aki ide nem engedheti be magát, ha csak nincs jegye.-hordtam le.
-Maga fog engem megállítani?-nézett végig rajtam.
-Mi a probléma?-jött ki bentről az egyik segítő.
-Bent tisztán lehet érteni mindent.-suttogta.
-Mondja meg odabenn a fiúknak, hogy ez a...ez a...nem enged be.-biccentett felém a fejével.
-A jegyét, mutassa fel a jegyét és bemehet!-jelentettem ki utasítóan.
-Tessék, itt van.-adott oda egy gyűrött jegyet. Valami piros folyadék teljesen átitatta, vörösre színezte.
-De hát ez tavalyi.-néztem fel rá.
-Nem emlékeztet valamire ez a piros?-nevetett, a megemelt hangnemű kérdése után. Nyeltem egy nagyot, mert felismertem az arcát. Bentről mozgolódás hallatszott, de az is abbamaradt. A fanok mind idegesen, és ijedten szemlélték az eseményeket. Mindenki tudta ki ez a férfi.
-Kés, van nála egy kés!-kiáltott az egyik fan. Bent ismét halk hangok szűrődtek ki, majd kinyílt az ajtó. A biztonságiak voltak.
-Nem ússza meg egyik sem ilyen könnyen! Elkapom még én azt a kettőt ott…-mutatott ránk, mivel közben megérkezett Kihyun is a fiúk kíséretében.
-Monsta X, we are MONBEBE!-kiáltották egy emberképp.
-Gyere, majd beszedik a jegyeket a dolgozók.-fogta meg a kezem, mire mindenki sikítozni kezdett.
Ismét mindenki elhelyezkedett, majd az első fan már meg is kezdte a kört.
-Sok boldogságot!-jött oda hozzám a fiúkat követően egy fan.
-Megnézhetném a gyűrűt?-kérdezte izgatottan. Elpillantottam Kihyun felé, aki mosolyogva nézett vissza rám.
-Így néz ki.-tettem a kezem a kezébe, hogy jobban láthassa.
-Gyönyörű!-ámuldozott.
-Köszönöm!-húztam vissza a kezem mikor befejezte a bámulást.
-És esetleg kérhetnék ide egy aláírást Kihyuné mellé?-mutatott a kis papírra.
-Tőlem?-mutattam magamra kérdőn.
-Igen.-bólogatott. Óvatosan a papírra nyomtam a tollat, majd leírtam a már oly sokszor papírra vésett motívumot.
Miután a lány elment egy ideig nem volt semmi különös. Majd megérkezett a mindenki által imádott kiabálós nő.
-Oppa, Oppa, kérlek mondd, hogy szeretsz!-markolászta Wonho jobb kezét.
-Oppa, te vagy az egyetlen szerelmem! Oppa, légy velem!-szorította magához a kezét.
-Öhm...tovább kéne mennie, nagy még a sor…-köhintett.
-Oppa, Oppa, téged szeretlek a legjobban!-tartott Kihyun felé.
-Oppa, Oppa!-fogdosta most már Kihyun kezét.
-A másik kezed is!-nyúlkált a másik kezéért. Kihyun felhúzta a kezeit, ezzel falat képezve kettejük közé. Segítségkérőn felém pillantott, mire én el is kezdtem gondolkodni a mentőakción.
-Oppa, Oppa, figyelsz te rám?-legyezett a kezével az arca előtt.
-Oppa, Oppa, Kihyun Oppa!-kiabálta sorba.
-Nekünk kéne a címlapokon szerepelnünk! Olyan szép pár lennénk.-lágyult el egy pillanatra, majd folytatta.
-Oppa
-Oppa, Oppa, ezt az ujjam neked tartogatom.-mutogatta a gyűrűsujját.
-Neked van...gyűrűd?-nézett fel rá tátott szájjal.
-És nekem tartogatod a párját, igaz!-nem kérdezte, inkább fennhangon kijelentette.
-Nem, már megvan a párja.-nézett rám. Lassú léptekkel odasétáltam.
-Oppa, ő ellopott tőlem! Oppa, én leszek a felesé…-fojtottam belé a szót egy egyszerű mozdulattal. Kihyun asztalon pihenő kezére helyeztem a sajátom. A két gyűrű pont egymás mellé került. A nő már nem tudott mit mondani, inkább továbbsétált Minhyukhoz, akinél újrakezdte a lemezt.
Kihyun átkarolt, majd a hasamnak döntötte a fejét.
-Köszönöm!-suttogta, mire a fanok mind szokásosan sikongatni kezdtek. Visszaültem a székembe, majd figyeltem tovább az eseményeket.
-Young Jae Dongsaeng,engem is megmenthetnél!-szólt oda nekem Shownu.
-Van gyűrűd?-nevettem.
-Az éppen nincs.-fordult vissza a kiáltozó nőhöz. Miután az általam csak kiabáló nő néven emlegetett asszony elhagyta a termet, hirtelen csend lett. A szünetig minden remekül ment, senki sem kiabált, senki sem keltett zavart.
A rövidke szünet után mindenki berendezkedett újra, majd ismét elindult a következő a sorban.
-Oppa, nekem melegem van, neked nincs?-legyezte magát.
-Nincs.-nevetett Wonho.
-Pedig szerintem de!-tépte le róla az inget.-a fanok mind hüledezni kezdtek, de voltak akik tapsolva sikongattak. A fiúk tapsolva nevettek, Kihyun például empatikus módon csapkodta Wonho meztelen hátát...A végére Wonho is megbarátkozott a gondolattal. Elvégre máskor is szokta mutogatni magát, csak nem ilyen mértékben. Mondjuk akkor nem szalad el a ruhája...Ugyanis a nő a többieken végig sem ment, csak elviharzott az inggel a kezében.
-Wonho illata van!-kiáltozta mielőtt kiment volna az ajtón. Ismét nem történt semmi érdekes, mindenki sorba került már szinte.
-Oppa, ezt neked hoztam, felrakhatom?-mutatta fel a nyakláncot az egyik fan, mire Kihyun bólintott, hiszen ilyenkor nem szokás ezt visszautasítani.
-Oppa, sajnálom…-mondta mikor odaállt mögé, és elkezdett valamit babrálni a csattal.
-...De ha nem lehetsz az enyém, ne légy másé se…
Ismét szeretném megköszönni, hogy ennyien itt vagytok az oldalon és nyomon követitek a szereplőink kis életét. Ne feledjétek, ha ti is szeretnétek részesei lenni a történetnek mint szereplők, akkor töltsétek ki ezt a tesztet.
Yoyo^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése