6.Fejezet

 

Emlékezz…

~Yoo Kihyun szemszöge~

-Köszi fiúk!-szálltunk ki a kocsiból a szüleim háza előtt.

-Gyere!-fogtam meg a kezét.

-Appa!-hajoltam meg az ajtóban álló férfi előtt, pont így tett Youngi is, hiszen attól, hogy nem emlékszik attól még a tiszteletet kötelessége megadni.

-Szervusz fiam!-paskolta meg a vállam.

-Rég láttalak Aranyom!-ölelte magához anyám Youngit.

-Jónapot!-hajlongott.

-Omma, Appa. Van egy kis gondunk…-köszörültem meg a torkom.

-Jaj, fiacskám! Gyertek be, majd ott elmondjátok!-kezdte el tolni Young Jae-sshit az előtér felé.

-Tehát, mi a baj fiatalok?-ült bele a fotelébe apám.

-Youngival Magyarországra akartunk menni két hétre, mivel megígértük a szüleinek, de az indulás előtt egy nappal Young Jae-ja háza leégett.-néztem rá, hátha emlékszik valamire, de csak kerek szemekkel bámult előre.

-Szent ég! Mindig a jó emberekkel történik az ilyen!-hüledezett anyám.

-Nagy a kár?-kérdezte komoran apám Youngira nézve.

-Youngi elvesztette az emlékeit.-jelentettem ki.

-Mármint nem emlékszik a tűzesetre?-értetlenkedtek.

-Nem, minden emlékét elvesztette ebből az évből. Nem tudja ki vagyok, csak az álmaiban térnek vissza a képek. Az orvos szerint helyre fog jönni szépen lassan, de addig…-halkult el a hangom.

-Szegény lány.-ült le mellé anyám.

-Azt elmondtam neki, hogy a szüleim vagytok, de nem emlékszik az eddigi találkozásokra.

-És most mihez akartok kezdeni?-maradt komor apám. Előredőlt a fotelben, a könyökeit megtámasztotta a térdein.

-Szeretnénk addig ideköltözni amíg nem lesz jobb a helyzet.-vakargattam a fejtetőm.

-Hát persze Fiam, mindig szívesen látunk titeket.-fogta kezei közé Youngi kezét anyám. Mosolygott biztatásképp a kissé feszült lányra.

-De csak a te szobád szabad…-húzta fel a szemöldökét apám.

-Nincs bajom azzal, hogy a barátnőddel légy egy szobában, hisz felnőtt vagy, de ő nem emlékszik rád.-nézett rám anyám is.

-Megoldjuk, majd alszom a földön.-vágtam rá egy megoldást ami először eszembe jutott. Youngi csak néma csendben ült mellettem.

-Fiam, a kedvencedet készítettem.-pakolt elő az asztalra.

-Csirke?-szagoltam a levegőbe.

-Gyertek gyerekek, üljelek le! Nem lehet finom a kórházi koszt, ettől majd jól laktok.-mindenki elfoglalta a helyét az asztalnál. A csirke mint mindig isteni volt, így igaza volt anyámnak teljesen tele is lettem. Ami nagy szó…

-Kinyitom!-pattant fel anyám mikor megszólalt a csengő.

-Kichin Dongsaeng!-öleltem magamhoz az étkezőbe érkező lányt.

-Kislányom, hát téged is látni!-szorította magához apám is.

-Dongsaeng, ő itt Youngi!-álltam meg Young Jae-sshi mellett.

-Szia, én Kichin vagyok, Kihyun húga.-hajolt meg mosolyogva, mire Youngi is ezt csinálta.

-Szeretnélek megismerni! Mindent tudni akarok!-ült le Youngi mellé.

-Kichin-ah...Younginak volt egy kisebb balesete. Nem emlékszik semmire.-nyeltem nagyot, mert éreztem, hogy nem tudnám végigmondani amit akarok.

-Oh, sajnálom.-húzta meg magát.

-Nincs mit, nem tudhattad...inkább én kérek elnézést a kellemetlenségért…-nézett rá bocsánatkérő szemekkel Youngi.

-Istenem mintha ikrek lennének!-kuncogta anyám.

-Pont ilyen fejet szokott vágni Kichin is…

Ez a mondat megalapozta az egész estét. Szinte hajnalig anya sztorijait hallgatta a család, így meg Youngi is értett belőle valamit. Már mindenki hulla fáradt volt, apám elaludt a karosszékében, anyám még mindig mesélt, ám már csak nekem és Younginak. Kichin-ah ugyanis már-már csukogatta a szemeit. Mondjuk Youngi sem volt már túl éber.

-Na hát ilyenek voltak kicsinek…-fejezte be anyám egy nagy ásítással a meseéjszakát.

-Na jó éjt gyerekek!-pattant fel fiatalosan, majd sétált be a szobájába. Én megpróbáltam felébreszteni Kichin-sshit.

-Dongsaeng, kelj fel!-simogattam az arcát.

-Oh, ugye nem aludtam el?-nyitódtak ki a szemei.

-De, egy kicsit.-nevettem.

-Hazamegyek, szólj majd anyáéknak!-adott egy puszit, majd kiszaladt az ajtón. Visszafordultam Youngi felé, azonban ő is elaludt. Elmosolyogtam magam, majd odalépkedtem hozzá. Nem nagyon gondolkodtam, csak felkaptam és bevittem a szobámba, elvégre ott kényelmesebb mint a kanapén.

-Aludj jól!-pusziltam meg a fejét, mire éreztem az arcomon mozgó szempilláinak lány simogatását.

-Jaj, nem akartalak…-hajoltam el felőle.

-Neked is jó éjt!-fordult az oldalára. Elléptem egyet az ágytól, mire hirtelen visszafordult.

-Hova mész?-nézett rám ijedten.

-Csak ide.-mutattam a kis matracra.

-Ez is miattam van…-temette a fejét a párnába.

-Héhéhé...nem tehetsz róla, hogy nem emlékszel semmire. A szomszéd gyújtotta fel a házat.-húztam végig a kezem a haján.

-De akkor miért érzem úgy, hogy hibás vagyok?-nézett a szemembe.

-Ezért szeretlek.-húztam magamhoz.

-Nem emlékszem arra sem, hogy mikor mondtad ezt először. Azt sem tudom ki is a barátom, csak arra hagyatkozom amit mások elmondanak.-dörgölte meg a szemét a kezével.

-Nálad jobban nem ismer senki. Attól, hogy az emlékeid az agyadban elvesztek rólam, attól még itt megvagyok, tudom.-böktem meg a szívét.

-De vissza fognak térni az emlékeim, ugye?

-Az orvos szerint hamarosan.-nyomtam egy puszit a fejére.

-Nincs pontos meghatározás, vagyis soha…-sziszegte.

-Ne légy pesszimista!-tűrtem a füle mögé egy tincset, majd felálltam, ugyanis eddig az ágy mellett térdeltem.

-Ne menj el, maradj itt!-fogta meg a kezem.

-Te vagy az egyetlen akiben...megbízom.

Megfogtam a matracra dobált paplanom, majd elvonszoltam az ágyig. Két személyes ágyam van, mivel régebben teli volt mindenféle cuccal a másik fele.

Óvatosan bebújtam a takaró alá, majd szép lassan elhelyezkedtem. Felém volt fordulva, a szemei már le voltak csukódva, majdnem aludt. Pár perc múlva halk szuszogását hallottam, a folyamatosság elaltatott. Néha-néha felébredtem, nem tudom miért, hisz nem történt semmi fura. Hajnali kettő lehetett, mikor szintúgy felkeltem, mikor kinyitottam a szemem azonban nem láttam a párnán a fejét. Mivel sötét volt elkezdtem tapogatózni. Lassan csúsztattam ide-oda az ujjaim a lepedőn, míg hozzá nem értem valamihez.

-Baj van?-kérdeztem, mikor megláttam, hogy nagyra nyitott szemekkel bámul rám. Felült, én pedig nem vettem észre…

-Csak...nem tudtam aludni.-lapult vissza a párnába.

-Nekem sem megy….

-Hány óra van?-kérdezte hirtelen.

-Hajnali kettő óra húsz perc.-kapcsoltam be a telefonom, hogy láthassam az időt.

-Emlékszem...hajnali kettő volt mikor Young Ho Oppa szétzúzta a házunk, emlékszem!-nevetett boldogan.

-Youngi!-öleltem magamhoz.

-Másra is emlékszel?-engedtem kicsit a szorításon.

-Igen...egy lányra. Itt volt ebben a házban, undok volt, sőt az nem kifejezés. Azt mondta, hogy korcs vagyok…-sziszegte karba font karokkal.

-Ezek mind a rossz emlékeink.-mosolyogtam kínosan.

-Emlékszel még esetleg valami másra is?

-Igen, ha lecsukom a szemem látok egy férfit egy pisztollyal, rám szegezi, majd minden elsötétül...egy nagy fényesség után a kórházba kerülök, te is ott vagy. Mindenem véres, ahogy neked is...téged elvisznek valahová, én pedig egyedül maradok…-törölt le egy könnycseppet az arcáról.

-Semmi baj, már itt vagyok. Még ha nem is tudod, hogy ez mikor történt akkor is már elmúlt.-mind a ketten visszafeküdtünk az ágyba, de egyikünknek sem akart lecsukódni a szeme.

-Mondd bízol bennem?-kérdeztem halkan.

-Ez egy idióta kérdés!-mosolygott.

-Régen mindig így aludtál el.-húztam magamhoz.

-Mi?-húzta fel kérdőn az egyik szemöldökét.

-Mindig idebújtál és rátetted a fejed a mellkasomra.-húztam mosolyra a szám.

-Ha nem tudtál aludni ez mindig megoldás volt a problémádra. Plusz még nekem is jó volt.-emeltem fel a mutatóujjam, mire nevetni kezdett.

-Kipróbálod?-ütögettem meg a mellkasom.

-Nem is tudom…

-Na, próbáld ki!-ösztönöztem. Őszintén szólva önző voltam, mivel nem azt szerettem volna, hogy ő jól aludhasson, hanem, hogy egy kicsit olyan legyen mint régen. Azt szerettem volna, hogy ugyan úgy szeressen, tudja, hogy ki vagyok, tudja, hogy bármit megtennék érte és tudja azt is, hogy egy kis amnéziával nem tántorít el engem attól, hogy a barátnőm maradjon.

-Ennyire szeretnéd?-nézett hatalmas szemeivel.

-Aha…-bólogattam.

-Hehe, ez kényelmes!-helyezkedett el a mellkasomon.

-Pont olyan mint régen!-fontam körbe a kezeimmel várva a reakcióját, de nem tiltakozott, csak némán feküdt. Néha kicsit dörgölőzött, pont mint régen.

-Azt mondtad énekes vagy, nem?-emelte fel a fejét.

-De.

-Akkor énekelj valamit!-helyezkedett újra el.

~Kim Young Jae szemszöge~

-Mit énekeljek?

-Amit szeretnél, nyűgözz le!-mosolyogtam vidáman.

-Han georeum neoege dagagalge
Ireohge neomaneul barabolge
Hoksi naiv modeun geol ilhneundedo
Huhoehaji anheulge
Saranghae neoege I malbakke
Haejugo sipeun mal eopsneunde
Neoneun ajikdo Ireon nal moreuneunde
Eonjebuteonji nado jeongmal jal moreugesseo
Amudo naege malhaejujineun anhasseo
Jogeum meolliseo neol barabogo
Hanbal dwieseo neol anajugo
Iyudo eopsi gidarineun ge
Neoreul saranghana bwa
Han georeum neoege dagagalge Ireohge
neomaneul barabolge Hox
nae modeun geol ilhneundedo
Huhoehaji anheulge
Saranghae neoege I malbakke
eopsenunde

Neoneun ajikdo ireon nal moreuneunde
Naega gidarin

Saram neoran geol
Ije arasseo jom neujeossjiman
Mollassdeon Sigan doedollyeojulge
Neoreul saranghanikka
Han georeum neoege dagagalge
Ireohge neomaneul barabolge
Hoksi naiv modeun geol ilhneundedo
Huhoehaji anheulge
Saranghae neoege I malbakke
Haejugo sipeun mal eopsneunde
Neoneun ajikdo Ireon nal moreuneunde
Sarangui iyuraneun Geon wonrae eopsneun geol
Dasi naege mureobwado ojik neoppuniya
Han georeum naege dagawajullae
Hanbeon deo nareul bwarabwajullae Naea
nae modeun geol jul su issge A
maeum yeoreojullae

(Magyar fordításban:

Még egy lépést teszek feléd, s csakis rád fogok így nézni
Akkor sem fogom megbánni ha azért jöttem ide, hogy veszítsek
Csak azt akarom mondani, hogy szeretlek, ez minden
Miért nem ismersz még mindig?
Egy bizonyos ponton túl én sem ismerlek téged,
S ezt senki sem mondta
Egy kicsit messzebbről nézlek, egy lépéssel hátrébbról ölellek
Ok nélkül várok rád, és azt hiszem, szeretlek...
Még egy lépést teszek feléd, s csakis rád fogok így nézni
Akkor sem fogom megbánni, ha azért jöttem ide, hogy veszítsek
Csak azt akarom mondani, hogy szeretlek, ez minden
Miért nem ismersz még?
Rád vártam, bár kicsit elkéstem, de tudom, hogy számomra te vagy az egyetlen
Visszaadom azt az időt, amiről nem tudtam, mert szeretlek.
Még egy lépést teszek feléd, s csakis rád fogok így nézni
Még akkor sem fogom megbánni, ha azért jöttem ide, hogy veszítsek
Csak azt akarom mondani, hogy szeretlek, ez minden
Miért nem ismersz még mindig?
Nincs oka a szerelemnek,
Ha még egyszer megkérdezel, akkor is csak te leszel az!
Megtennél még egy lépést? Rám néznél még egyszer?
Mindenemet odaadnám neked, ezért megnyitnád nekem a szívedet?)

Gondolkodás nélkül hozzányomtam a számat az övéhez. Kicsit meglepődött, de viszonozta. Szorosan magához láncolt, majd átfordított minket, így ő került felülre.

-Miért olyan ismerős ez a helyzet?-nevettem kínosan.

-Már megtörtént párszor.-pöckölte meg az orrom.

-Igaz az amit az előbb énekeltél?-kutakodtam a szemében.

-Soha nem hazudnék neked.

-Tényleg én vagyok az egyetlen akire így nézel?-a szám nem görbült felfelé, viszont a szemeim mosolyogtak, éreztem.

-Igen.-puszilta meg a homlokom.

-És ha megkérdezem még egyszer?-próbáltam idézni a szöveget.

-Akkor is te leszel az…-dőlt le mellém az ágyra.

-Még ha félnem is kell sokszor, akkor is kitartok.-bámulta a plafont.

-Miért kéne félned?-fordultam felé. Féloldalasan felültem, a kezeimmel támasztottam magam.

-Miattad.-nézett rám.

-Miattam?

-Féltem, mikor megláttam az égő házat, még jobban féltem mikor Young Si-ja azt mondta, hogy te bent vagy. Rémülten léptem be a füstös ködbe, nem tudtam mi vár odabenn. Rettegve hallgattam a földszintről a tűzoltók hangját. Remegve kaptalak el, mikor ledobtak a kezembe, hogy ki tudjalak hozni...Féltem, miattad…-fogta két keze közé az arcom.

-Te…-harcoltam a könnycsatornáimmal, gátat akartam nekik szabni, de túl erősek voltak, áttörték a falamat, majd sorjában távoztak a nekik kijelölt úton.

-Ne, ne, ne!-törölgette szaporán a folydogáló cseppeket.

-Tudod, minden embernek vannak félelmei, nekem te vagy az. Félek attól, hogy elveszítelek, összeroskadok a gondolatától, hogy nem vagy velem.-mosolygott biztatóan miközben még mindig harcolt a könnyeimmel, melyek a párnába szívódtak bele. Zavart, hogy én semmit sem tudok róla, miközben ő ismer engem, talán a legjobban.

-Szeretlek!-nyomott egy puszit az arcomra. Mikor eltávolodott elkezdtük egymás szemét nézni, kutakodtunk, fürkésztük, gondotokat kerestünk, vagy épp találtunk. Nem mondtuk ki, megtartottuk magunknak. A csendet a vekker törte meg, ugyanis már fél nyolc volt.

-Kihyun…-szólaltam meg végre.

-Igen?-nézett rám kérdőn.

-Én...én…-csodálkoztam el magam.

-Te?-kíváncsiskodott.

-Emlékszem rád!-ugrottam fel.

-Tudom ki vagy!-mosolyogtam.

-Youngi!-magához szorított, majd elemelt a földtől. Körbefordult velem, majd lerakott a padlóra.

-Emlékszem minden egyes napra!-újongtam.

-De, hogy-hogy ilyen hirtelen?-csodálkozott ő is.

-Ez meg miattad van.-mutattam rá.

-Mi?-értetlenkedett.

-Mindent láttam a szemedben, minden velem töltött percedet.-mosolyogtam.

-Június 23?-próbált próbára tenni.

-Az a szülinapom. A húgom és Sun Hee-sshi elvittek a reptérre, ahol a családom várt. Te is ott voltál. A fiúkkal álltál a tömegben.-kezdtem el mesélni a történteket.

-Akkor megtehetem ezt, igaz?-nyúlt a hajam alá, majd a tarkómnál fogva magához húzott. Szenvedélyesen csókolt meg, az ajkaink úgy értek össze, mintha egy széttört tárgy darabjait most forrasztanák össze. Kiegészítettük egymást. A karjaimmal átfontam a nyakát, majd a kezeim az arcára csúsztattam. Összedörgöltük az orrunk, majd egymásnak nyomtuk a homlokunk. Kezei lecsúsztak a derekamra, majd kicsit közelebb húzott magához. Egy gyors puszit nyomott a számra.

-Van egy ötletem.-mosolygott játékosan.

-Mit találtál ki már megint?

-El kell mennünk a fiúkhoz ünnepelni!-húzott az ajtó felé.

-Kihyun...pizsama…-köhintettem.

-Ah, igen a pizsama.-kapta le a pólóját, majd elkezdett kutakodni a szekrényben egy másik után.

-Én elfoglalom a fürdőt…-indultam meg az ajtó irányába. Gyorsan felvettem egy ruhácskát. Kék felsőrésze volt, melyet egy bézs és kék színekben mintázott virágos szoknya tett teljesség. A hajam hullámos volt, mivel gyorsan megmostam...kórház illata volt, ami nem épp a kedvencem. Pár perc alatt megszárítottam, majd szokásomhoz híven megcsináltam a sminkem. Nem szoktam két óráig a tükör előtt ülni, mint más lányok, így hamar készen is lettem. Visszasétáltam a szobába, ahol Kihyun épp valakivel beszélt telefonon.

-Te is hiányzol!-mondta szomorkásan.Mint aki nem figyel rá, úgy sétáltam be a szobába, mire felém fordította a mobil kijelzőjét. A bátyja volt az.

Mosolyogva visszafordítottam a füle felé a mobilt, majd leültem mellé.

-Szia!-köszönt el.

-Japánban él.-dugta zsebre a készüléket.

-Aha.

-Indulhatunk?-fogta meg a kezem.

-Persze.-mosolyogtam.

-Jó reggelt gyerekek!-pakolt az asztalra anyám.

-Hogy vagytok? Történt valami, olyan vidámak vagytok mindketten?-gyanított valamit.

-Park asszony...emlékszem.-léptem oda hozzá.

-Kislányom, ez remek!-ölelt magához váratlanul.

-Úgy aggódtam miattad, olyan vagy nekem mintha a negyedik gyerekem lennél.-motyogta a vállamnak.

-Maga pedig a második anyám.-mosolyogtam, majd meghajoltam tiszteletem jeléül.

-Még jó, hogy akkor az  nő kimutatta a foga fehérjét, és most te állsz itt  fiam mellett.-nézett kettőnkre. Szemei büszkeséget sugároztak mikor kettőnket bámult.

-Omma...elmegyünk, majd este jövünk, vagy lehet éjszaka.-fogta meg Kihyun a kezem.

-Rendben gyerekek, azt csináltok amit szeretnétek, de...kérlek titeket, hogy vigyázzatok magatokra.-szorította magához Kihyun.

-Tudod mi megy a tévében is folyton. Mindenkit csak bántanak.-rázta a fejét. Kimentünk a kocsihoz, majd elhelyezkedtünk, és indultunk is. Nem volt messze a dorm, sőt közelebb, mint az én régi házamtól.

-Kihyun...elkanyarodnál itt jobbra?-néztem rá szomorúan.

-Biztos akarod ezt?-fordította el a kormányt ahogy kértem. A motor hangja halkulni kezdett, majd már nem is szólt. Megálltunk. Az ablakból látszott a hamuvá égett házam, minden tiszta hamu volt, a maradék ablak beláthatatlanná vált a koromtól, a falak elporladtak...A szomszéd házában csak a kertnek lett baja, meg annak az ősrégi grillsütőnek, ami a tüzet okozta. Lassan kinyitottam az ajtót, majd kiléptem rajta. Óvatos léptekkel a szalagig lépkedtem, ami elzárta a házat a bámészkodók elől, mondjuk ez senkinek sem volt akadály.

-4 év, ennyi,vége. Ennyit ér 4 év!-markoltam meg a szalagot. Műanyag anyaga volt, a szélei vágtak. Belemélyedtek a bőrömbe egy heget képezve.

-Youngi!-szedte le a kezem a szalagról, mivel kivérzett a seb.

-Mutasd!-fordította meg a kezem, hogy lássa a tenyerem.

-Menjünk innen!-döntöttem a homlokom a vállának.

-Ide sem kellett volna jönnünk.-ültünk vissza az autóba.

Pár perces néma autóutunk végén mind a ketten egykedvűen szálltunk ki a kocsiból, majd indultunk meg az ajtó felé. Kihyun előkereste a kulcsát, majd mikor a megfelelő darabot kereste elejtette. Reflexből ő is és én is a kulcsért nyúltunk. Összefejeltünk.

-Oh, bocs…-fogtam a fejem.

-Jól vagy?

-Keményfejű vagyok, tudod -mosolyodtam el magam, mire az ő szája széle is felfelé görbült.

-Tudom.-egyenesedett fel.

-Fiúk, itt vagytok?-dobta le a kulcsot az asztalra.

-Nincs itt senki.-néztem szét én is.

-Akkor erről ennyit. Nézzük  következő ötletem.-gondolkodott.

~Yoo Kihyun szemszöge~

-Először is elmegyünk vásárolni.-kaptam fel a kulcsot.

-Mit csinálni?-szaladt utánam.

-Vásárolunk, hisz mindened oda van.-fordítottam el a kocsikulcsot, majd brummogott a motor.

-De én fizetek!-emelte fel az ujját.

-Arról szó sem lehet…-kanyarogtam az utcákban, hogy a főútra érjek.

-De…

-Nincs de!-ráztam a fejem.

-Nem vagyok olyan lány, akire költeni kéne.-nézett ki az ablakon.

-Nem lehet mindent kifejezni pénzzel, még ha ezt itt így szokás is...ahol én felnőttem ott ez nem így megy.-sóhajtott.

-Akkor felezzünk, de ez az utolsó ajánlatom.-ajánlottam fel az utolsó általam elfogadott lehetőséget.

-Makacs vagy, de legyen.-bólintott.

Leparkoltam az autót az egyik üres helyre, majd besétáltunk a ruhaüzletekkel teli nagyedbe.

-Ide menjünk be!-mutattam az egyik boltba.

Odabenn női ruhák ezrei voltak felsorakoztatva, szépen rendszerezve fazon, szín, méret, meg minden apró tulajdonság szerint.

-Jó napot! Segíthetek valamiben?-állt meg előttünk az egyik dolgozó.

-Csak nézelődünk, köszönjük.-mosolyogtunk bájosan, majd mi erre, a nő pedig arra sétált.

-Ehhez mit szólsz?-emeltem fel egy ruhát. Egy pánt nélküli bézs színű ruha volt, rajta fekete pöttökkel.

-Szép ruha.-fogta meg, hogy megnézze az anyagát. Mikor vissza akarta rakni, megfogtam a kezét, majd belehajítottam a bevásárlókocsiba a ruhát.

-Ez velünk jön. Van hozzá egy ingem.-mosolyogtam, majd nézelődtünk tovább. Sorjában pakoltuk be a ruhákat. Ő kényesen nézegette őket, hogy biztos csak a legszükségesebb ruhák kerüljenek be a kosárba, míg én csak pakolgattam ami megtetszett.

A kasszánál fizettünk, majd a zacskóval a kezünkben tovább sétálgattunk.

-Nézd ezeket!-böktem a fejemmel a mellettünk található kirakatra.

-Ezek esküvői ruhák…-nézett rám értetlenül.

-Jól állna rajtad. Sokszor elképzeltelek már egy ilyenben…

-Tényleg?-csodálkozott.

-Miért ne?-vontam vállat.

-Elvégre a barátnőm vagy.

-Ide!-mutatott az egyik üzletre.

-Itt szoktam vásárolni.-nyitott be. Szétnéztünk a ruhák közt, valamiben már oldottabb hangulatban.

-Ez tetszik?-emelte maga elé a pulcsit.

-Rajtad,rajtad minden tetszik. Még ha zsákba öltöznél, az is tetszene. Sőt öltözz zsákba, akkor mások nem néznének meg.-vettem ki a kezéből a pulóvert, majd beletettem a kosárba.

-Ezt fel kell próbálnod!-láttam meg egy ruhát. Fekete volt, és fehér felirat díszítette. Az volt ráírva, hogy :

~He is mine~

-Ezt nézd!-kapott elő egyet, csak férfi kiszerelésben.

~She is mine~

-Ezek velünk jönnek!-mosolyogtam.

Választottunk még pár pulóvert, és farmert, meg pólót. Az egyik boltban egy pár kardigán és egy elegánsabb ruha is becsúszott a kosárba.

-Neked is vegyünk valamit.-mondta rám nézve.

-De azt én fizetem, így is úgy volt, hogy a felét én állom, mire te...kifizettél mindent.-tette karba a kezeit, amikben a szatyrok lógtak.

-Itt a kocsi, pakoljunk le, és együnk valamit!-nyitottam ki már messziről az autót.

-Mit eszünk?-kérdezte nagy szemekkel.

-Amit először meglátunk.

-Egy utcai árus megfelel?-mutatott a távolban egy cégérre.

-Hmm..bulgogi?-néztem rá elismerően.

-Jó napot! Két bulgogi lesz.-köszönt az idős bácsinak aki a pult mögött állt.

-32000 won lesz.-adta át a két adagot.

-Köszönjük!-hajoltunk meg, majd leültünk az egyik asztalkához.

-Finom.-jelentette ki mikor bekapta az első falatot.

-Látom.-töröltem le nevetve a villámat, mivel leejtettem.

Hihetetlen sebességgel megettük a rögtönzött ebédünk, majd ismét visszasétáltunk a kocsihoz.

-Azt mondtad Park asszonynak, hogy éjszaka megyünk haza, mit terveztél még?-húzta fel a szemöldökét.

-Nos…-kezdtem bele.

-Mikor aludtál elkezdtem agyalni azon, hogy mi lesz a ház kérdéssel.-néztem értetlenkedő szemeibe.

-És mire jutottál?-döntötte oldalra a fejét.

-Beszéltem pár emberrel, ma megnéznénk pár házat. Üresek, tehát alkothatsz majd.-mosolyogtam.

-Tényleg ezzel töltötted az idődet?-lágyult el a hangja.

-Ez aranyos.-mosolygott, az arcán megjelent két gyermeteg gödröcske, amitől még imádnivalóbb arca lett.

-Üdvözlöm Mr. Yoo és…-nézett a mellettem álló lányra az első ház tulajdonosa.

-A párom.-bólintottam.

-Ah, Mrs. Yoo?-mutogatott ránk az ujjával.

-Egyszer majd az lesz.-néztünk össze.

-Jöjjenek, körbevezetném önöket.-invitált be minket az új építésű kertes házba. Azt hiszem így kell mondani, nem vagyok járatos ebben, ellentétben Youngival.

-Mondja uram, a ház mennyiben régies építésű?-nézett körbe.

-Fele-fele arányba osztozik a modern és a régies jegyek őrzésében, én úgy tudom.-válaszolt számomra értehetetlenül, de úgy láttam Yoyo tudta miről van szó.

-Köszönjük!-távoztunk mikor végignéztük a ház minden szegletét.

-Na, hogy tetszett?-csuktam be a kocsi ajtaját.

-A ház szép, de...a régies jegyek nem túl biztatóak…-húzta a száját.

-Jobb lenne, ha nem keverték volna ide.

-Aha, ebből én semmit sem értettem, de jó.-nevettem a fejem vakarva.

-Nekem ez nem tetszett, élőben nem…-szálltam be csalódottan a következő ház meglátogatása után. Így ment ez még két háznál. Nem azt kaptuk mint amit ígértek nekem a telefonba, így gyorsan továbbálltunk.

-Kim Gun Hyuk?-olvastam el a címet.

-Mi van vele?-nézett rám kérdő szemekkel.

-Az egy utcányira van a dormtól.

-Oh, ezek után remélem nem csalódunk benne.-leállítottam a motort, majd bekopogtattunk a házba.

-Jó napot fiatalok, már vártam önöket.-hajolt meg az ingatlanügynök.

-Erre kérem!-invitált be minket.

-Wow, Kihyun!-tátott szájjal nézett körbe. Nem volt berendezve a ház, de elég tetszetős volt. Nem túl nagy, de arra a célra amire én tervezem, arra tökéletes.

-Én ebbe beleszerettem.-mosolygott.

-Ennek igazán örülök.-fordult felénk az ingatlanos. Körbejártuk a házat. Az előtérből nyílt egy viszonylag nagy tér, amit egy tér-elválasztó fal szel ketté. Egészen addig míg Youngi fel nem világosított még a fogalommal sem voltam tisztában, nem, hogy azzal, hogy mi jelentősége van. Három szoba volt, szép nagyok. Kettő az emeleten és egy a földszinten. A konyha egybe volt az étkezővel, legalábbis a férfi azt mondta, hogy azok azok lennének. Kimentünk a kertbe. Körülbelül akkora kertje lehetett, mint az előző háznak, és elrendezésben sem különbözött annyira.

-Mit gondolnak?-kérdezte a körbevezető túra végén.

-Na, tetszik?-néztem a mellettem álló lányra.

-Nagyon.-vigyorgott.

-Akkor szerintem egyértelműen megszavaztuk, hogy megvesszük.-fogtam kezet a férfival. Adott egy névjegykártyát, majd távozott, pont mint mi is.

-Holnap szeretném ha elmennénk vacsorázni.-néztem rá, mikor leparkoltunk a szüleim háza előtt.

-Oh, benne vagyok.-lepődött meg.

Odabenn Omma és Appa épp valami filmet néztek, így halkan ellopóztunk mögöttük, majd benyitottunk a szobámba.

-Tegnap ezeket meg sem néztem.-sétált az asztalomhoz, hogy megnézze a falra fellógatott képeket.

-Oh…-álltam elé, még mielőtt odaért volna.

-Mi az, ennyire ciki nem lehet ha kint van a faladon.-értetlenkedett.

-Nem, nem az…-vakartam a fejem.

-Akkor meg?-nevetett az érdekes arckifejezésemen.

-Ne, ne, ne!-fogtam be a szemét. A másik kezemmel gyorsan eltakarítottam az oda nem kellő dolgokat, majd levettem a szemeiről a kezem.

-Mit dogdosol?-nyúlkált a kezem után nevetve.

-Meglepetés!-adtam egy puszit a szájára.

-Meglepetés?-csillogtak a szemei.

-Igen, meglepetés.

-Oh...akkor feltételezem, hogy várnom kell még…-nézett egykedvűen.

-Ezt jól gondolod.-pöcköltem orron, mire egy apró mosoly szökött az arcára.

-Viszont…-fontam a dereka köré a kezeim.

-Mi viszont?-játszadozott.

-Hmm...nézzük csak.-elégedett vigyorral az arcomon nyomtam egy rövid csókot a szájára.

-Ez tetszik!-fogta kezei közé az arcom, majd adott édes puszikat az ajkaimra. Az apró csókokból egyre nagyobbak lettek, egyre vadabbak egyre hosszabbakká váltak. Nekinyomtam a falnak. A két kezemmel tartottam csapdában.

-Emlékszel?-suttogta.

-Mire?

-Arra amikor először csináltad ezt?-nevetett, mivel elkezdtem csikizni.

-Na csikis vagy.-nevettem rajta.

-Amúgy igen, emlékszem. Azt mondtam, hogy kitartok melletted.-néztünk egymással farkasszemet.

-Betartottad.-simogatta meg az arcom. Lassan kiengedtem a fal szorításából, majd elment a fürdőbe átöltözni.

-Jó éjt Picim!-adtam egy puszit a homlokára.

-Neked is.-suttogta. Teljesen hozzám simult, de a fejét nem helyezte rám, úgy feküdtünk mint két hering a konzerv dobozban. Lassan elaludtunk, mivel mind a ketten elég rendesen kifáradtunk.

Másnap reggel Youngi nem volt ott mellettem. Kikászálódtam az ágyból, mivel gondoltam, hogy a fürdőben lehet. Nem volt ott…

-Appa, Omma hol van?-kérdeztem az épp reggeliző apámtól.

-Elmentek bevásárolni Young Jae-javal.-folytatta az evést.

-Ah, köszönöm és jó étvágyat.-mentem vissza a szobámba. Fél óra múlva hallottam a zár hangját, ezért az ajtóhoz siettem.

-Valaki!-kopogtatott anyám. Benne volt a kulcs belülről a zárban, így nem tudtak volna bejutni.

-Adjátok ide a csomagokat!-vettem át anyától és Youngitól is egy-egy csomagot.

~Kim Young Jae szemszöge~

-Ez az én fiacskám.-büszkélkedett Park asszony.

-Park asszony,kérem majd én beviszem azt az egy árva csomagot.-mosolyogtam.

-Jaj, Kislányom...Hívj nyugodtam Ajjumma-nak.-sétált el mellettem kezében a szatyorral.

Mikor beértem a nappaliba a csomagok elpakolása után, épp valamiről nagyon pusmogtak. Amint beléptem ráhagyták. Szó nélkül leültem Kihyun mellé, majd mindenki újra csevegni kezdett.

-Hong Ho Ajjussi!-csapta karon a férjét.

-Mit tettem már megint?-emelte fel a kezeit.

-Kiürítetted a kukát?-mutatott a teli kukára, ami pont látszott a kanapéról.

-Megyek és kicserélem.-pattant fel.

-Én pedig megyek és segítek neki kicserélni.-állt fel Ajjussi is. Közben egy rövid szemkontaktust váltottak Kihyunnal. Ketten maradtunk. Csendben ültünk egymás mellett, egészen addig míg fel nem álltam.

-Bemegyek a szobába.-indultam meg.

-Várj!-állt be elém, hogy ne tudjak továbbmenni.

-Igen?-néztem fel rá.

-Nem unatkozhatunk itthon. A vacsoráig még van idő, használjuk ki.-fogta meg a kezem, majd mosolyogva elkezdett valahova húzni.

-Hova megyünk?-sétáltam szorosan mellette, hogy a nagy tömegben el ne sodródjak tőle.

-A parkba.

-A parkba?

-Aha, a parkba. Minden valamirevaló pár a parkba szokott járni, mi még egyszer sem voltunk.-indokolta meg.

-Ah, értem.

-Nem, amúgy Suga elhozza Sunchaet.

-Sziasztok!-intett Suga, a másik kezében pedig a szőrgolyót szorongatta.

-Szia!-köszöntünk egyszerre.

-Na mi ez a nagy összhang?-adta át nekem a kutyust.

-Hát szia Picim.-puszilgattam, miközben ő is nyálas puszikkal köszöntött.

-És sikerült már?-nézett végig rajtam, majd Kihyunon is.

-Nem, még nem.-nevetett Kihyun. Én csak oldalra döntöttem a fejem kérdő fejet vágva, mire mind a ketten elmosolyodták magukat. Kiderült, hogy  a kezemben Sunchae is pont ezt csinálta, csak ő nem azért, hogy tudassa, hogy nem érti ami épp történik. Nála ez kutyaszokás…

-Na de nekem mennem kell, próbám lesz.-pacsiztak le.

-Szia Youngi!-köszönt nekem is.

-Szia!-intettem.

-Leülünk ide?-mutatott a padra.

-Aha.

-Youngi…-fordult felém.

-Igen?

-Ma van a második forduló. A kétszázadik nap. A háromszáz-negyvenkettedik nap, hogy megismertelek.

-Te ezt így tudod?-kerekedtek ki a szemeim.

-A dátumokban mindig is jó voltam.-kuncogott.

-De mit is akartál ezzel?

-Ja, igen…-köszörülte meg a torkát.

-Tudod mi van a második fordulónál?-fogta meg a kezem, amivel eddig Sunchae puha bundáját simogattam.

-Nem nagyon...tudod én eddig nem tartottam ilyeneket.-mosolyogtam kínosan.

-Akkor elmondom. Mondjuk én nem azt fogok neked adni, hanem egy sokkal jobb ajándékot...de ilyenkor gyűrűt szokás adni.

-Aha.

-Szóval most jönne az én változatom erre az alkalomra.-vett elő a nála lévő táskából, amiben Sunchae cuccai voltak, egy nagyobb csomagot húzott ki belőle.

-Ez mi?-szedtem le nagy óvatossággal a masnit a tetejéről.

-Ez egy napló?-húztam elő a tartalmát.

-Nem egészen.-nyitotta ki.

-Ezek…-tettem a szám elé a kezem zavaromban.

-Ezek azok...a közös életünk kezdetétől mostanáig minden.

-Te mindent lejegyeztél?-lapozgattam az oldalak közt.

-Igen, minden apró pillanatot. Minden aranyos szófordulatot. Minden nap lejegyeztem, hogy milyen gyönyörű voltál. A mai nap még hiányzik.-mutatott az üres oldalra.

-Olyan aranyos vagy.-döntöttem a vállára a fejem.

Még fél óráig ücsörögtünk a padon, majd visszamentünk a házba. Este elmentünk a romantikus vacsoránkra, majd este boldogan hunytuk le a szemünket.

Sajnos a házra várnunk kell, mivel a tulaj külföldön van még fél évig, így nem lehet intézkedni. Én ettől függetlenül már elkezdtem a berendezést.

~November 21.~

A szobában voltam, már egyedül, hisz Kihyunnak vissza kellett mennie a dormba. Az ajándékát csomagoltam épp, mikor megcsörrent a telefonom.

-Halló, Kim Young Jae telefonja!-szóltam bele.

-Jó napot!-szólt bele egy ismeretlen férfi hang.

-Miben segíthetek?-kérdeztem.

-Az Szöuli Egyetem környékén találtak egy női holttestet. Kérjük még ma jelenjen meg az azonosításon.-letette.

-Tessék?-fakadtam sírva félelmemben. Gyorsan tárcsáztam Kihyun számát, majd elmondtam neki a történteket.

-Azonnal ott vagyok érted.-tette le gyorsan. Két perc alatt itt is volt, majd sietve pattantunk be az autóba. Az épület ahova tartottunk a város másik felén van, így az idő alapból hosszú volt, és ez a hosszú idő nőtt még nagyobbra. Türelmetlenül topogtam az egyik lábammal. Tárcsáztam Young Si-ja telefonját, de nem vette fel.

-Miért nem veszi fel!-kapcsoltam ki a telefont.

-Youngi, megjöttünk.-mondta komoran.

-Elnézést, azonosításra jöttünk.-szólt oda Kihyun a recepciósnak, mivel én nem éppen lettem volna képes nyugodt kommunikációra.

-Erre tessék!-mutatott az egyik folyosóra.

-Köszönjük!-szaladtunk a 42-es ajtó elé. Leültünk az üres folyosón két székre.

-Mi van ha ő az?-potyogtak a könnyeim.

-Nem, nem ő az.-próbált nyugtatni.

-Miss Kim, erre kérem!-invitált be.

-Uram maga is jöhet.-szólt neki is a nő.

-A feladatuk egyszerű, mindjárt megérkezik a test, csak meg kell mondaniuk, hogy ő e az, vagy nem.-tudatta a teendőket a nyomozó.

-Kérem szóljanak, hogy ha rosszul vannak.-húzta le a fehér leplet.

-Ez…-akadt el a szavam, majd apró könnyek folytak végig dermedt arcomon.

-Ő az?-kérdezte együttérzést sugallva.

-Ez...ez nem ő.-borultam Kihyun vállára. Megpuszilta a fejem, majd magához ölelt.

-És esetleg nem ismerik?-folytatta a kérdezősködést.

-Nem.-nyögtem ki.

-Az önök elérhetőségei voltak nála.-csúsztatott oda egy zacskót, amiben a névjegykártyáink voltak, illetve a lakcímeink. Egy öngyújtó, egy pár fülbevaló és egy pár kép...mind rólunk készült.

-Nem ismerősek.-jelentette ki Kihyun a képeket nézve.

-Nem ismerik a lányt?-kérdezte meg újra.

-Nem.

-Akkor ezek…?-mutatott a zacskóra.

-Tudja...idol vagyok.

-Ah...értem.-húzta vissza a kis csomagot.

-Ez esetben távozhatnak.-kísért ki minket.

-De akkor hol van Young Si-ja?-kérdeztem Kihyunra nézve, mikor megcsörrent a mobilom.

-Young Si Dongsaeng, azt hittem megőrülök, hol vagy?-hordtam le kezdésképp.

-Hol lehet? Nem is tudom…-szólt bele a telefonba egy idegen férfi hang. Idősebb férdfihez illő hang volt, ezt felismertem még akkor is, ha el volt torzítva.

-Maga kicsoda?-kiabáltam kétségbeesetten.

-Köszönj szépen!-kiáltott.

-Unnie!-mondta sírva Young Si-ja.

-Dongsaeng!

-Fogd be!-kiáltott újra, melyet egy női sikoly követett. Egy nagy csattanás, és már csak Young Si-ja sírásának hangja hallatszott.

-Mit akar?-kérdeztem Kihyun szemeit pásztázva segítségkérőn.

-Na vajon mit? Te ezt a bőgőmajmot, én pedig pénzt...jó sok pénzt.-nevetett, én viszont nem tudtam osztozni ebben a tevékenységében.

-Unnie!-kiáltotta Young Si.

-Hallgass! Tudod mi történik azokkal a lányokkal akiket elvisznek a senki földjére és soha nem térnek onnan vissza.-hallatta újra eltorzított hangját.

-Young Si-ja…-estem a föld felé.