Előjáték

 

Avagy hogyan találkozik két ismeretlen egy véletlennek köszönhetően.

~Kim Young Jae szemszöge~

A nevem Kim Young Jae. 22 éve születtem Európában, pontosabban Magyarországon. A szüleim koreaiak, de diákéveiket a kis közép-európai országban töltötték. Szerettem ott élni egészen tinédzser koromig, amikor is mindenki megtalálta a két hétig se tartó szerelmet, majd szedte fel a következő paliját. Az európai pasik rám sem néztek. Ez egy koreainak nagyon fáj, olyan mintha nem tartanák szépnek. El is könyveltem magam egy örök vesztesnek.

Amint elég érett lettem rá kiköltöztem a hazámba. Ma már itt ülök egy kis internetkávézóban és iszogatom a kis kávém munka közben. Három éve élek idehaza, és itt is csak egyedül. 22 éves vagyok, sikeres a munkámban, de sikertelen az életben.

Így töprengtem magamban, miközben megittam az utolsó kortyot is a már rég kihűlt kávémból.

-Kell még egy!-csaptam le a poharat az asztalra.

-Elnézést, egy latte machiato lesz.-szólítottam le a pincérnőt.

-Rendben, már hozom is!-sétált a kávégéphez.

-Tessék az itala! Kellemes fogyasztást!-mosolygott rám, miközben már a következő vevő mondta neki a kívánságait.

Miközben az asztalomhoz tartottam véletlenül nekimentem egy férfinak. Teljesen átázott az ingje, pont úgy mint az én ruhakosztümöm is.

-Normális maga!-ordított le engem, miközben a kezével meglökött.

-Nagyon sajnálom uram!-nyöszörögtem.

-Sajnálja mi!-ordítozott tovább, majd elkezdett lökdösni az ajtó felé.

-Most kifizeti!-szorította meg a csuklóm,majd felemelte fejmagasságba.

-Engedjen el!-próbáltam szabadulni.

-Nem, most szépen velem fog jönni és kifizeti!-pofozott fel.

-Nem mondták még magának, hogy nem illik ismeretlen hölgyeket megütni?-kérdezte egy hang a férfi mögül.

-Ne szóljon bele!-kiáltozott már vele is.

-Most mennünk kell!-kezdett el ráncigálni, mire egy másik, kicsivel alacsonyabb férfi kiütötte.

-Szaladjon, nem hiszem, hogy sokáig ki lesz ütve!-utasított mosolyogva a magasabbik fiú.

Beszaladtam a cuccaimért a kávézóba, majd amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam. Úgy is vége volt az ebédszünetemnek.

Beértem a munkahelyemre, majd teljesen kifulladva vetettem rá magam az irodám székére.

-Főnökasszony!-lépett be a fiatal gyakornokom az ajtón.

-Igen?-néztem rá fáradtan.

-Hívhatnám Unnie-nak? Akkor mindent megbeszélhetnék magával.

-Persze, sőt kérem hívjon Unnie-nak.-mosolyogtam rá.

-Akkor lehet egy személyes kérdésem?-ült le a székbe.

-Akár kettő is.-nevettem el magam.

-Magának miért nincs Oppa-ja?-kérdezte kíváncsian.

-Oh, hát erre a kérdésre nem igazán számítottam.-kicsit meghökkentem.

-Nem tudom, őszintén nem tudom, hogy miért nincs.

-De akar ugye? Tudja, Oppa nélkül nem ér semmit egy nő, mindenki ezt mondja.

-Huh-nevetgélet tovább.

-És te ezt el is hiszed, Dongsaeng?-kérdeztem felhúzott szemöldökökkel.

-Hát…

-Nézz rám, én is itt vagyok. 22 éves vagyok és még nem fogtam Oppa-t.-mutattam magamra.

-De szeretne...látom az arcán.-mosolygott.

-Oh, ennyire látszik?-kaptam a kezeim az arcomra.

-Nyugodjon meg, nagyon csinos.-állt fel a székből.

-Visszatérve a munkára. Van valami elintéznivalóm?-kérdeztem komoly hangon.

-Igen, akadna egy.-keresgélt a papírok közt, majd a kezembe nyomott öt papírt.

-Ez az öt lenne.

-Engedelmével.-bólintottam, majd elindult az ajtó felé. Nekiültem a munkának. Már órák óta dolgoztam, mikor kaptam egy üzenetet Lineon.

“Szia YoYo!

Van kedved eljönni ma hozzám?

Találtam egy új bandát.”

Miért is ne-írtam meg neki a választ.

“Gyere munka után, várlak.”

Egyszer még a sírba viszel barátnőm.-válaszoltam mosolygós smiley-val kiegészítve.

Két óra múlva el is hagytam a céget.

-Viszlát!-köszöntem el a még írogató fiataltól.

-Viszlát Unnie!-mosolygott, miközben meghajolt. Én is megbiccentettem a fejem, majd nekivágtam az éjszakának.