Keresve sem találnék jobbat
~Yoo Kihyun szemszöge~
Eltelt végre a három nap ameddig bent kellett lennem a rideg kórteremben. Youngi jött értem, a fiúk ugyanis már a koncertek előkészületeivel voltak elfoglalva.
-Youngi!-ugrottam a nyakába.
-Óvatosan!-tolt el kicsit magától.
-De már nem fáj, majdnem begyógyult.-húztam fel a pólóm.
-Jaj, te zseni.-nevetett.
-Mehetünk végre?-fogtam meg a sporttáskámat.
-Aha.-indultunk el a recepció felé. Kijelentkeztünk, majd beültünk a kocsiba.
-Jooheon beszélt a Sunbae-val, mivel egy ideig nem dolgozol, így nálam maradhatsz ameddig fel nem épülsz teljesen.-mosolygott, majd elfordította a kulcsot.
-Ez tetszik!-vigyorogtam. Megérkeztünk a jól ismert házhoz, majd hihetetlen helyismeretemnek hála betaláltam az ajtón, majd felvittem a táskám Youngi szobájába.
-Te maradj csak itt, csinálok enni.-ültetett le az ágyra.
-Ne, én is akarok főzni!-gyerekeskedtem.
-Na jó, gyere.-fogta meg a kezem.
-Mit csináljunk?-nyitottam ki a hűtőt.
-Mondjuk kimchit.-vett ki néhány hozzávalót Youngi. Elkészítettük, közben sokat nevettünk azon ahogy ketten próbáltunk elférni a konyhában. Ha az egyikünknek víz kellett, akkor egy mozdulattal át kellett lendülnie a másik mögött, ügyelve arra, hogy ne lökje meg, mert akkor könnyen találkozhat szerencsétlen egy késsel.
-Ez finom lett!-mondtuk egyszerre.
Kaja után leültünk a tv elé és kiválasztottunk egy doramát, hiszen időnk mint a tenger, így nyugodtan nézhetünk tvt hajnalig is.
-Legyen a W-Two Worlds, az olyan romantikus akicó.-mutatta nekem a tv képernyőjén.
-Oké.-bólintottam. Elindította az első részt, majd letette a távirányítót a kisasztalra, és kényelembe helyezte magát. Féloldalasan ült, a lábait felhúzta, majd maga mellé fektette őket a kanapén. A fejét a vállamra hajtotta, majd a kezeivel felhúzott ránk egy takarót.
-Nekem meg te vagy a kulcs az életemhez.-nyomtam egy puszit a fejére, mire felnézett rám nagy szemekkel.
-Mi az, nem hiszed?-mosolyogtam.
-De.-bújt vissza az előző pózba, csak most egy kicsit meg is dörgölte a fejét. Lassan elnyomta az álom, és nem is olyan sokra rá én is elaludtam.
Reggel úgy ébredtünk, hogy mind a ketten a kis kanapén fekszünk, én a kanapén, ő pedig a fejével rajtam, a testével pedig közém és a kanapé hát-támlája közé lapulva. Az egyik kezét a mellkasomon tartotta. Lassan szuszogott, éreztem a kifújt levegőjének melegségét a pólómon.
-Jó reggelt!-kezdett ébredezni pár perc múlva.
-Neked is!-simítottam végig a hosszú haját.
-Young Si-ja?-kérdezte meglepetten.
-Nem láttam tegnap este óta.-jelentettem ki.
-Megnézem a szobájában…-indult fel, de nem is olyan soká vissza is jött.
-Nincs a szobájában!-esett kétségbe.
-Nyugi, biztos a barátaival van.-próbáltam lenyugtatni.
-Remélem igazad van. Felhívom.-kapta elő a telefont. Leült mellém, majd kihangosította a hívást. A telefon elkezdett csörögni konyha felől.
-Itthon hagyta…-borult a vállamra elkeseredetten.
-Ilyet még sosem csinált…-nyöszörögte.
-Hívjuk fel a barátnőit.-tanácsoltam, mire a telefonhoz kapott.
-Nem veszi fel, ezt nem hiszem el…-dobta a kanapéra a telefont. Csengettek.
-Maradj itt, kinyitom!-pattant fel.
-Ah Sun Hee-ja.-invitálta be kicsit csalódott fejjel.
-Jól vagytok?-ült le a fotelbe.
-Én igen, Kihyun még gyógyulgat.-eröltetett egy apró mosolyt az arcára.
-Young Si-ja hívott ide, azt mondta, hogy mutatni akar valamit. Hol van?-érdeklődött.
-Nem tudjuk, de a mobilja itt van.-szólaltam meg átkarolva Youngit.
-Ah, akkor ezért vagy ilyen búskomor.-nézett Young Jae-sshi felé.
Egy rövid ideig még beszélgettünk vele, majd rohannia kellett, mert vakrandija van. Látszott is az öltözékén, hogy nem csak látogatóba jött hozzánk, hanem más dolga is van.
-Egy kalappal!-csukta be az ajtót Youngi, majd felfújt arcából kifújta a levegőt.
-Tényleg azt mondta, hogy Yoyo?-mosolyogtam rá.
-Igen, miért?-vetette le magát mellém a kanapéra.
-Illik rád.-öleltem magamhoz. Óvatosan felnézett rám nagy szemekkel, majd mosolyogva visszabújt a karom és a mellkasom közé.
-Mit mosolyogsz?-nevetve pusziltam meg a fejét.
-Semmi különös.-harapta meg a mutatóujját. Kintről ajtócsapódást hallottunk, de nem nagyon figyeltünk rá, egészen addig, míg egy kulcsot nem hallottunk fordulni a zárban.
-Sziasztok!-köszönt Young Si-ja.
-Hol voltál?-förmedtünk rá egyszerre.
-A könyvtárban voltam, csak bezárt mikor még benn voltam a mosdóban.-dobta le a táskáját.
-Miért nem vitted a mobilod, mindig viszed, csak akkor nem ha kell.-borzolta össze a haját Youngi. Szegény Young Si-ja úgy nézett ki mint egy uszkár kozmetikázás előtt.
-És ki hozott haza?-mosolyogtunk össze Kihyunnal.
-Miért hoztak volna?-pirult el egy picit.
-Tudtam.-jelentettem ki.
-Mi az amit nem tudok?-nézett rám Youngi, majd átváltott a húgára.
-Hajrá Young Si-ja!-ültem le.
-Kihyun egyik barátja...nekimentem véletlen és...ah amikor meglátott veled a reptéren, akkor jött rá, hogy a húgod vagyok...Mivel diák vagyok most is a könyvtárban kezdte a keresést és meg is talált, hazahozott, ennyi.-hadarta el gyorsan.
-És ki ez a barát?-nézett mosolygó szemekkel rám.
-Wonho.-tátogtam.
-És te mit gondolsz róla, Kihyun tartja a száját, igaz?-nézett rám kérdőn.
-Mint mindig.-nevettem.
-Hát...nagyon…
-Nagyon?-várta a mondat befejezését.
-Nagyon.-mondta határozottan. Felrohant a lépcsőn, majd elment tanulni.
-Felmegyek a szobába.-indult el Youngi.
-Várj én is megyek!-tápászkodtam fel.
-Yoyo!-nevettem.
-Éreztem, hogy használatba fogod venni ezt a becézést.
-Apropó, holnaptól én dolgozom, persze itthonról, de dolgozom.-vette elő a laptopot.
-És mit dolgozol?-bújtam most én hozzá. A fejem a hasára fektettem, majd elvettem onnan a kezéből a laptopot, majd magam elé helyeztem.
-Wow, ez mi?-nézegettem tátott szájjal.
-Ezt a Starship kérte, ez lesz az egyik banda háttere.-simogatta a hajam.
-Lehet, hogy a miénk lesz. Az milyen jó lenne.-elmélkedtem.
-Nem tudom kié lesz, de, hogy jó ötlet egy torony tetején táncikálni képileg, az biztos.-vette vissza a gépet.
-Énekelnél valamit?-kérdezte aranyosan.
-Oké.-kezdtem el valamit ami eszembe jutott.
-Ezt most találtad ki?-kérdezte kíváncsian.
-Nem, ez egy dal amit régen énekeltem, még gyakornokként.-mutogattam a kezemmel.
-Milyen régen, nem is volt olyan rég…-hajolt fölém, mire én lehúztam magamhoz.
-Mit csinálsz?-kérdezte nevetve.
-Megfordítom az állást.-nevettem én is, miközben gurultam egyet, hogy én legyek felül.
-Milyen állást, nem is volt állás.-pöckölt orron.
-De most már van, megfordíthatatlan.-dörgöltem az orrom az övéhez.
-Honnan veszed, hogy nem tudom megfordítani?-húzta fel a szemöldökét mosolyogva.
-Tudom.-támasztottam meg a vállai fölött a kezeim.
-Nem szabad megerőltetned magad.-borzolta össze a hajam.
-Hm, ez igaz, de ez nem fáradság.-nyomtam hozzá a számat az övéhez még mielőtt megszólalt volna. Óvatosan lementem alkartámaszba, és úgy tartottam magam nehogy összenyomjam szegényt. Eltávolodtam tőle, majd visszatértem a fekvőtámaszhoz hasonlító pózba.
-Szeretlek!-ölelt magához. A karjaival szorosan csüngött a nyakamon. Egyre fentebb és fentebb ültem, majd végül teljesen sikerült felülnöm és felhúznom magammal. Egymással szemben ültünk. Vagyis ő az én ölemben ült, a lábait maga alá gyűrve ült velem szemben.
-Ezt most mondtad először.-mosolyogva adtam neki egy újabb csókot.
-Te pedig még egyszer sem…-görbítette jelzés értékkel a száját lefelé.
-Ha most mondanám az elcsépelt lenne, erre meglesz a külön alkalom.-dőltem hátra húzva őt magammal.
-Ah ez csikiz!-lökdöstem a tincseit az arcomból.
-Csiki-csiki!-mozgatta jobbra-balra a fejét, hogy a haja mozogjon ide-oda. A kezeimmel a derekánál fogva húztam magamhoz, nehogy egy picit is eltávolodjon tőlem.
-Youngi!-tűrtem a füle mögé egy szemébe lógó tincset.
-Amikor ott feküdtem, élet és halál közt…-kezdtem bele.
-Kihyun nem szeretnék erről beszélni…-tette a számra a mutatóujját.
-De, muszáj beszélnünk róla.-bólogattam.
-Amikor ott feküdtem minden fényes volt, csak fényességet láttam, meg hangokat hallottam. Halkak voltak, de aztán egy hangos, kivehető hang szólalt meg, és hívott. Te voltál az.-pusziltam meg.
-Én?-értetlenkedett.
-Igen, te. Láttam az arcod is kirajzolódni. Tudod, hogy szól a régi emberek meséje?-kérdeztem tőle.
-Nem, én nem itt nőttem fel.-mosolygott.
-Azt mondják, ha a halál és az élet közt lebegsz az életed megmutatja a legszebb emléked, a halál hívogat vele.-igazgattam a tincseit.
-Akkor neked…-kerekedtek ki a szemei.
-Te vagy a legszebb emlékem.-vigyorogtam csillogó szemekkel.
-Kihyun…-csillogtak hatalmas szemei.
-Szeretlek!
-Én is, még mindig!-bújt a fejével a nyakamba.
-Ez neked kényelmes?-kérdeztem.
-Hát, ha te itt vagy akkor mindenhogy jó.-fordult le rólam, majd elterült az ágyon, és a kezébe vette a laptopot.
-Még egy hétig vagyok itt veled, igaz?-számolgattam a napokat.
-Azt hiszem igen.-nézett rám a laptop felett.
-Akkor ezt ki kell használnunk!
-Mi?-értetlenkedett.
-Keresek egy jó horrort, vagy valami.-pattantam fel, majd elővettem a telefonom.
-Oké. Szólj, ha van valami érdekes!-szólt utánam.
Kikerestem egy általam még nem látott filmet, majd boldogan rohantam a szoba felé.
-Legyen ez!-vetettem magam az ágyra, pont úgy mintha valaki dobott volna.
-Oké.-bólintott, majd már előre bebújt a takaró alá.
-Kezdődik.-mosolyogtam biztatóan rá, mire egy kétségbeesett szempár köszönt vissza.
-Gyere ide te!-húztam magamhoz, miközben valami idióta elkezdett sikítozva futni a saját árnyéka elől…
-Ez egy idióta.-nevetett, miközben a fejét a vállamra döntötte.
-Áh!-sziszegtem mikor valaki lefejelte az ajtót menekülés közben.
-Nem az volt, hogy horrort nézünk, ez komédia.-tömte a száját pop-cornnal.
-De, ez az is!-mutattam a képernyőre. Ő is odakapta a fejét, majd az arcát a mellkasomba temette.
-Vége a jelenetnek?-fordította el a fejét, pont mikor a főgonosz szemtől-szemben áll a kamerával. Még háromnegyed óráig néztük a filmet, majd úgy ahogy voltunk, ruhástól aludtunk el. Nem a fáradtság miatt nem tudtunk felkelni, csak szimplán lusták voltunk hozzá.
-Jó reggelt!-nyitottam ki az ajtót egy tálcával a kezemben.
-Te csináltál reggelit?-ült fel csillogó szemekkel.
-Aha.-ültem le a tálcával az ágyra.
-Ez finom!-vidám volt az arca, rég nem láttam ennyire vidámnak.
-Akkor jó.
-Remek szakács vagy!-simogatta meg a hajam.
-És kapok valami díjat is?-kunyeráltam.
-Elismerést, ja és…-adott egy apró csókot.
-Hé, csak ennyit, legalább még egyet!-húztam közel a fejét az enyémhez. Megcsókoltam, hosszan, húztam az időt ahogy csak tudtam. Ki tudja mikor jöhetek újra…
-Szeretlek!-vette karjai közé a nyakam. Körbefont, de ő volt a legkényelmesebb kötél a világon.
-Én is...szeretlek!-löktem magunkat hátra. Pont ahogy kiszámoltam, az ágyra estünk, ő volt alul és felül. A karjai még mindig fogságban tartottak, így távolodás helyett, inkább a homlokomat támasztottam meg az övén.
~Kim Young Jae szemszöge~
Az orrunk összeért, majd az ajkait is hozzáérintette az enyémhez. Jó hosszasan kényeztette kicsit csikiző érintésekkel a szám. Majd áttért az apró puszikra a fejem többi pontján. Megpuszilta a homlokom, az orrom, az arcom, majd újra a szám.
-Tetszik?-kérdezte, de választ nem várva folytatta is.
-Emberkínzónak ne menj!-nevettem.
-Nem szándékoztam.-fogta be a szám egy újabb csókkal. A csók végén egy aprót harapott, majd elkezdte húzni az alsó ajkam.
-Ez most csókcsata?-néztem rá inkább nem is kérdezve, hanem olyan kétesen.
-Nevezhetjük annak is!-mosolygott huncut vigyorral az arcán.
-Akkor csatázzunk!-húztam magamhoz. Gyorsan vette a lapot.
-Tudod mit hallottam?-emelte fel a fejét.
-Nem, de gondolom elmondod.-túrtam bele a hajába.
-Weekly Idol lesz, mármint nekünk kell menni.-nyúlt alám, majd font a karjai közé.
-Csak neked!-pöcköltem orron.
-De elkísérsz, nem?-nézett rám boci szemekkel.
-El, de akkor ugye nem kell semmit csinálnom?-gondoltam vissza a koncertre.
-Nem hinném, ott nem szoktak a magánélettel foglalkozni.-engedett a szorításon.
-Akkor jó.
-Viszont meg fogják kérdezni, hogy ki vagy. Majd én válaszolok.
-Mikor lesz?-jutott eszembe a kérdés.
-A fiúk 28-át mondtak.-gondolkodott.
-Kihyun, az ma van!-pattantunk fel mind a ketten, majd rohantunk készülődni. Kihyun fel is hívta a fiúkat, hogy majd jöjjenek értünk.
-Öltözzünk össze!-csüngtem rajta.
-Mire gondolsz?-fordult felém.
-Erre a farmerra.-emeltem fel a kiszakadt farmernadrágot.
-Ez tetszik, de mit veszel fel hozzá?-húzott magához a derekamnál fogva.
-Mondjuk egy fekete pólót.-nyomtam egy gyors puszit a szájára, majd a szekrényhez sétáltam.
-Wow, jól áll.-mondta miközben lépegettem le a lépcsőn.
-Elég gyakran járok ilyen ruhákba, nem vetted még észre?-pöcköltem orron.
-Nem a ruhádat szoktam nézni.-mosolygott.
-Akkor mit?-húztam fel a szemöldököm.
-A mosolyod te butus!-pöckölt most ő orron engem.
-Megjöttek a fiúk!-láttam az ablakon a parkoló kocsit.
-Sziasztok!-pacsizott le mindenkivel egyesével.
-Szia Youngi!-állt meg mellettem Wonho.
-Szia lelki szemetesem!-köszöntem neki.
-Jól viselkedett ez a hörcsög?-biccentett az épp Shownuval társalgó Kihyun felé.
-Nem volt vele probléma.-válaszoltam értetlenül.
-Akkor tényleg jöhet a turnéra, pedig nem akart. Ez volt az első alkalom, hogy nemet akart mondani egy turnéra.-bólogatott.
-Milyen turné?-döntöttem oldalra a fejem.
-A kínai turné, az volt, hogy nélküle megyünk, de ha most jól van akkor neki is jönnie kell.-magyarázta el.
-Aha.-néztem a földet.
-Na gyertek menjünk!-szólalt meg Shownu. Kihyun odasétált hozzánk, majd megfogta a kezem.
-Nem jöttök?-kezdett el indulni a kocsi felé.
-Kihyun, mi van a turnéval?-kérdeztem halkan.
-Nem megyek. Eldöntöttem, mivel sebem van így kivételesen dönthetek. Táncolni úgy sem tudok így…-nézett a szemembe. Nemsokára megérkeztünk a céghez, ahol forgatják a műsort.
-Jó napot!-hajlongtunk egyesével mindenkinek.
-Ah a mi Monsta X-ünk!-közeledett felénk a két műsorvezető. Én Kihyun mögött álltam, a kezét szorongattam.
-Csak hét szék van!-számolgatott egy lány papírokkal a kezében.
-Csak heten megyünk be!-szólalt meg Hyungwon.
-Igen, ő Kihyunnal van.-mutogatott rám I.M.
-Bocsánat, de nem tudom kiről van szó.-mosolygott kínosan a műsorvezető.
-Ja, igen, pont eltakartuk.-állt arrébb Jooheon.
-O Kishölgy!-csodálkozott az előbb még a létezésemről sem tudott.
-Kezdünk!-kiáltotta a stáb vezetője.
A fiúk bementek, én pedig a terem egy a tv-ben nem látható részén foglaltam helyet. Elég sokat kellett a szám elé raknom a kezem, hogy ne röhögjem el magam.
-Mit csinálnának ezek a fiúk a szabadidejükben?-tárta szét a karjait a műsorvezető, majd a kamera felé fordult.
-I.M, te mit csinálnál?-mutatott a csendben ülő fiúra.
-Hát én csak szeretnék lemenni a tengerpartra, a napfényre.-csukta le a szemeit.
-Ah, és Wonho?-kapta el a fejét I.M-ről.
-Én, szeretnék bulizni, elmenni csak úgy az éjszakába.-mondta nevetve.
-Most én választok!-állt fel a másik jómadár.
-Kihyun, te mit csinálnál ha lenne szabadidőd?-vetett egy pillantást Kihyunra.
-Én, egész nap csak pihennék.-nézett rám.
-Ja és meglátogatnám a szüleimet, rég nem voltam otthon és akkor is haragban váltunk el.-malmozott az ujjával.
-Mikor voltál te otthon utoljára?
-Fél éve körülbelül.-nézett rám kérdőn, mire én bólogatással feleltem.
-Manager úr!-fordult a mellettem üldögélő büszke “apuka” felé.
-Ezek a fiúk csak napozni akarnak, meg bulizni.-nézett végig a fiúkon.
-Megígérik, hogyha bajt csinálnak, önszántukból hagyják el a bandát!-tette eskütételhez a kezét.
-Wonho például, ha nem ér haza időben, kilép. Kihyun…-nézett rám.
-Kihyun pedig addig míg a szüleit látogatja meg addig nincs baj, de ha már arra használja a szabadidejét, hogy az anyósát és apósát látogatja meg, akkor magától kilép.-nevetve tapsoltam a székemen.
-Nézd meg Kihyun, a barátnődnek tetszik!-mutatott rám.
Még tíz percig ment a forgatás, utána végeztek is. Kihyunt félrehívta a manager, majd egy ideig beszélgettek. Egyszer csak Kihyun megfogta a kezem és elhúzott a manager elé.
-Örvendek!-hajoltam meg.
-Ah, Kim Young Jae kisasszony, ugye?-nézett végig rajtam.
-Igen, én volnék.-néztem nagy szemekkel.
-Sokat hallottam már magáról.-mondta a manager, mire Kihyun felé kaptam a fejem.
-Nem, nem tőle. A MOM-nál dolgozik, ugye?-kérdezgetett.
-Ugen, ott.
-Akkor a maga kezét dicséri a SISTAR új klipje. Gyönyörű munka!-bólogatott elismerően.
-Köszönöm!-hajoltam meg egy kicsit.
-És a Hero klipje is remek lett, bár még nem láttam, de az előzőek alapján elfogult vagyok magával szemben.-sétált el.
-Ez mi volt?-néztem a mellettem álló fiúra.
-Remélem tudod, hogy még senkit sem dicsért meg.- mondta miközben engem nézett a szeme sarkából. Elmosolyogta magát.
-Tényleg? Akkor vegyem megtiszteltetésnek?-vigyorogtam.
-Igen.-húzott maga után mosolyogva.
-Elköszönünk a fiúktól!-nézett hátra, hogy lásson.
-Fiúk mi elmegyünk, van egy kis elintéznivalónk. A Sunbae elengedett, ja és a turnét a sebem miatt elhalasztották.-egy pisztolyt formált az ujjaiból, majd egy kacsintással a fiúkra szegezte a fegyvert.
-Akkor pihenhetünk!-emelte a magasba a kezét Jooheon. Sikeresen bevágta a kezét az egyik falra felfüggesztett polcba.
-A kisujjam!-kiabálta.
-Mint mindig Jooheon, mint mindig!-veregette meg a vállát Wonho.
-Jaj, hínárdarab, te sem vagy jobb.-nevetett Hyungwon.
-Mit mondtál némber!-kezdtek el szócsatázni. Mi elosontunk a helyszínről, majd az úthoz érve Kihyun fogott egy taxit.
-Hová megyünk?-nézelődtem az ablakon keresztül.
-Szeretném ha újra megpróbálnánk…-nyelt egy nagyot.
-Mit?-értetlenkedtem.
-Elmegyünk a szüleimhez.
-Kihyun!-húztam fel a szemöldököm.
-Omma felhívott tegnap, hogy kiderült arról a lányról, hogy csak hazudott magáról.-magyarázkodott.
-Biztos?-enyhült meg a haragom.
-Igen.-mosolyogva ölelt magához.
-Omma, Appa megjöttünk!-kopogtatott az ajtón.
-Ah, gyerekek, hát megjöttetek?-nyitott ajtót mosolyogva Kihyun anyja. Az arca őszinte mosollyal ragyogott, bár némi megbánás is mutatkozott rajta.
~Yoo Kihyun szemszöge~
-Először is!-kezdte el az apám.
-Szeretnénk bocsánatot kérni.-vette át a szót anyám.
-Megbocsájtok.-mosolygott, miközben a kezem szorongatta.
-Amondó vagyok, hogy kezdjük az elejéről!-ajánlottam fel. Mindenki bólintott, jelezvén, hogy elfogadta az ötletet, majd anyám vele is kezdett.
-Mi a neved kedves?-mosolygott kedvesen.
-Kim Young Jae vagyok.-biccentette meg a fejét.
-Ha jól emlékszem befolyásos munkakörben dolgozol.-mondta komoly hangon apám.
-Igen, elég magas rangom van.-nézett rám.
Szegény lányt még vagy fél óráig kérdezgették, történeteket meséltek. Rólam, rólam meséltek cikibbnél-cikibb storikat, amiken Youngi igen jót nevetett. -Na de üljünk asztalhoz!-pattant fel anyám még mindig nevetéssel küszködve.
-Remek, együnk!-dörzsölte meg a tenyerét apám.
-Amúgy fele sem igaz annak amit mondtak.-indultunk el mi is.
-El is higgyem?-nevetett.
-Akkor hazudnál magadnak.-adtam fel, mert tudtam, hogy hazugsággal nem megyek semmire. A történetek egytől-egyig igazak voltak, akármennyire is cikik, igazak.
-Emlékszem amikor tanult enni a pálcikával...mindig kint volt a nyelve mikor próbálkozott felvenni valamit.-kuncogott anyám.
-Omma…-köhintettem egyet.
-Hagyd csak, ezzel is jobban megismerlek!-nézett rám mosolyogva, majd fordult újra anyám felé, aki készségesen folytatta a történeteket.
-És mesélj fiam,honnan ismered?-csusszant a mellettem szabad székre apám.
-Egy kávézóból.
-Ah, és messze lakik, szeretném megismerni a szüleit.-kérdezte felvidámodva.
-A szülei elég messze.
-Vidéken?
-Nem, annál sokkal messzebb.-húztam az agyát, had gondolkozzon.
-Kína?-találgatott.
-Nem.-ingattam a fejem.
-Akkor Japán.-mondta biztosan.
-Az sem.-mosolyogtam.
-Akkor hol?-tárta szét a kezeit.
-Magyarországon.
-Jaj, hát persze, hisz mondta múltkor.
-Ah, te figyeltél arra amit mond?-furcsálltam, hisz mind a ketten a kis vetítőre figyeltek.
-Kinyitom!-szaladt a csengő ajtó felé anyám.
-Te meg mit akarsz?-kérdeztem, mikor hátrafordultam és megláttam a vendégünket.
-Én csak meg akartam beszélni a dolgokat.-állt álszentül az étkező szélén.
-Milyen dolgokat?-kezdtem feldühödni.
-Kihyun!-állított meg Youngi, ugyanis ha nincs ott, akkor elég rendesen lehordtam volna.
-Ah, nem hittem volna, hogy egy korcs egyszer még hasznos lesz…-gúnyolódott.
-Te mit képzelsz magadról?-horgadt fel anyám.
-Múltkor még magának is tetszett!-húzta fel a szemöldökét.
-Mert félreismertem mind a kettőtöket.
-Félreismerte?-sziszegett.
-Azt mondd mit akarsz aztán tűnj el a házamból!-kiabált apám.
-Szeretnék a fiuk barátnője lenni.-mondta büszkén.
-Még van merszed?-csodálkozott anyám.
-Szerintem jobb ha elmész.-mondta szelíd hangon Youngi.
-Nekem egy korcs ne parancsoljon. Mit akarsz te itt Koreában? Húzz vissza a nyomi hazádba!-kiáltott rá Youngira, majd neki is rontott. Meglökte.
-Normális vagy! Kifelé!-kezdte el tolni apám az ajtó felé.
-Szerintem én megyek!-tűrte a rakoncátlankodó tincseit a füle mögé. Közben mindvégig a földet bámulta.
-Rendben kedves, gyertek mihamarabb!-simogatta meg a hátát anyám. Ennyire kedves még senkivel sem volt eddig. Még engem is meglepett.
-Fiam, ne szúrd el a kapcsolatod ezzel a lánnyal. Szeretném megélni az unokáim születését is, nem csak a dalaidét!-ölelt magához anyám. Ezek után már világos volt, hogy miért volt ilyen kedves, Youngiban látja az unokái anyukáját, ami megnyugtató.
-Teljesen mások voltak.-mondta miközben sétáltunk hazafelé.
-Igen, fontos terveik vannak.-nevettem.
-Milyen terveik?-hajtotta a vállamra a fejét fáradtan.
-Anyám már az unokákról kérdezgetett.-néztem rá, mire felkapta a fejét.
-Unokák?-nevetett.
-Ja, unokák...nekem tetszene. Gondolj bele én dolgoznék, te otthon lennél a picivel, vagy picikkel. Dolgozhatnál otthonról is.-jutott eszembe. A szemei akár két ping-pong labda olyan nagyok lettek, úgy nézett rám.
-Mi van, szellemet láttál?-pöcköltem orron.
-Egy kislány és egy kisfiú.-ugrándozott.
-Kislány és kisfiú? Legyen két lány, akkor rád hasonlítanának.-kacsintottam.
-Akkor két fiú.-változtatgatott.
-Vagy hárman legyenek?-hoztam fel az ötletet.
-Bolond! Egyáltalán miért beszélünk erről?-döntötte ismét a fejét a vállamra.
-Várj, nem ott kellett volna bekanyarodni?-nézett vissza.
-De, az a mi utcánk!-fordultunk meg, majd visszasétáltunk egy tömbnyit, végül kikötöttünk a háznál.
-Youngi!-fordítottam magam felé az ajtóban.
-Mi van?-nézett értetlenül.
-Ja semmi, csak cuki vagy ha megijedsz, mert nem tudod, hogy mi van.-nyomtam egy puszit a szájára. Csóknak nem nevezném, mivel csak egy oldalú volt.
-Szeretlek!-karolta át a nyakam a kezeivel
-Én is téged!-löktem be a lábammal az ajtót, majd lassan belépkedtem rajta. A kezeim Youngi dereka köré fontam felemeltem és úgy vittem be az ajtón.
-Hát ti?-ejtette le a chipseszacskót amiből evett.
-Young Si-ja, téged is ritkán látni…-vette fel a zacskót a földről Youngi és vett belőle egyet.
-Talulok…-kapta fel a könyveit, majd az ajtó felé rohant.
-Könyvtár?-kiáltottunk utána egyszerre.
-Nem, Min Ra Hobae háza.-nézett vissza az ajtóból.
-Akkor üres a ház?-kérdeztem mosolyogva.
-Nézzünk Goblint!-vetődött a kanapéra magával húzva engem is.
-Vagy pihenjünk!-vetette fel az újabb ötletet, miközben a fejét a mellkasomra fektette.
-Nekem mindegy.-simítottam végig hosszú haját.
-Aludjunk…-nevetett.
-Hiperaktív vagy, de aludni akarsz?-kérdeztem szintén nevetve.
-Kihyun…-helyezte magát kényelembe.
-Igen?
-Mi rosszat tettem, hogy az a…
-Verd már ki a fejedből azt a nőt!-böködtem a mutatóujjammal.
-De ha egyszer nem megy.-nyöszörgött.
-Akkor majd én segítek.-nyomtam hozzá az ajkaim az övéihez. Apró puszikat adtam, amiket viszonzott. A kezemben tartottam az állát, a hüvelykujjammal simogatni kezdtem, mire ő nevetett. Elsütöttem az utolsó apró puszit, majd egy kicsit keményebb módba váltottam. Már nem sok pici puszi, hanem egy nagy csók rohamozta meg őt. Állta a sarat. A csók amit adott édes volt, és finom.
-Így szoktál segíteni?-kuncogott.
-Ez exlusive segítségnyújtás, csak neked!-a kezem az álláról a hajába vándorolt, majd még egy utolsó csókot adtam neki. Eltávolodtam, de ő visszahúzott.
-Tetszik ez a fajta segítség.-dörgölőzött a nyakamnak.
-Mint egy kiscica-fontam körbe karjaimmal.
-Elmegyek aludni!-állt fel a kanapéról.
-Oké, nekem még el kell intéznem a munkaügyeket.-intettem neki.
Felhívtam a managert, mert ugye vissza kellene mennem a dormba amint jobban leszel, de nem visz rá a lélek...Itt akarok maradni. Miután letettem a telefont felsiettem a lépcsőn és a lehető leghalkabban nyitottam be a szobába.
Mérhetetlenül cukin aludt, talán még nem is láttam ilyen cukin aludni.
-Szeretlek!-guggoltam le az ágy mellé, és úgy suttogtam neki.
-Még ha nem is tudom kimutatni mennyire, de nagyon szeretlek…-turkáltam a tincsei közt. Mivel már én is fáradt voltam, így nem telt vele sok idő és én is lefeküdtem aludni. Óvatosan bújtam be a takaró alá, nehogy felébresszem. Igaz, az előző mozdulatokkal hamarabb felébresztettem volna, mint egy takarómozdítással, de mindegy.
Felé fordultam, majd még egy ideig néztem őt, igaz csak a hátát láttam. Hirtelen megfordult és a keze az enyémhez ért. Megfogtam és magamhoz húztam.
-Ez fog hiányozni…-pusziltam meg a kézfejét.
-Te még fenn?-nyitogatta a szemeit.
-Nem akartalak felébreszteni.-közben hozzámbújt. Én is és ő is az oldalunkon feküdtünk. A fejét a mellkasomnak támasztotta, majd ismét a halk szuszogását hallottam. Átkaroltam, nyomtam egy puszit a fejtetőjére, majd ráhajtottam a fejem a fejére.
Reggel álmosan tapogatóztam csukott szemekkel. Nem volt ott mellettem.
-Jó reggelt álomszuszék!-ugrott rám a hátam mögül.
-Ah, de jól szórakozik valaki.-egy mozdulattal megfordítottam a játékot. Megint ő került alulra.
-Nyertem!-támasztottam meg két válla felett a kezeim.
-Ez nem is volt verseny!-húzott le magához a nyakamnál fogva.
-Akkor te melyik verseny fődíja vagy?
-Hm, ez egy jó kérdés…talán a sors.-nevetett.
-A sors?-pusziltam meg.
-Egy életre az adósa leszek!-vetettem le magam Youngi mellé az ágyra.
-És mivel fizetsz?-fordult rám.
-Hát nézzük csak, mondjuk ezzel…-fogtam a kezeim közé az arcát, majd megcsókoltam.
-Remélem sokáig törlesztesz majd…-kulcsolta át a nyakam.
-Az örökké, elég hosszú idő?-kérdeztem egy kacsintás közepette.
-Mikor kell indulnod?-váltott témát.
-Még négy óra.-néztem a falon csüngő órára.
-Akkor addig még van időnk.-vonszolt az arcára egy eröltetett mosolyt. Arca bánatos volt, és ez engem is szomorúvá tett.
-Sajnálom.-húztam magamhoz.
-Mit?-nyöszörögte.
-Azt, hogy nem lehetek mindig veled. Azt, hogy tinédzser lányok utálnak miattam. Mindezt azért, mert idol vagyok…-mondtam szinte suttogva.
-Én ezekkel együtt szeretlek.-dörgölőzött.
-Imádlak, te!-vidámodtam fel, majd ezzel a röpke hangulattal megtelve elkezdtem bavrálni a hajával.
-Meg amúgyis...gondolj bele, ha minden percet együtt töltenénk olyanok lennénk mint egy vén házaspár. Egy házsártos vénasszony lennék, te meg egy makacs öregember.-bökte meg nevetve a mellkasom.
-Te házsártos? Én öregember?-nevettem.
-Aha, és folyton egymást szivatnánk.-viccelődött tovább.
-Akkor mostantól Ajjusshi-nak kell hívjalak?-húzta fel a szemöldökét.
-Na azt próbáld meg, azért nem vagyok még vénember!-emeltem fel a mutatóujjam a levegőbe.
-Ajjusshi!-mondta csak azért is ki a tiltott szót.
-Na gyere csak ide!-kezdtem el kergetni. Körbekerültük háromszor az ágyat, majd kiszaladt az ajtón. Az emeletet gyorsan elhagytuk, leszaladt a lépcsőn, én szorosan mögötte. A nappali, majd a konyha, végül a fürdő, na ott végre elkaptam.
-Megvagy!-emeltem meg egy kicsit.
-Áh!-kiáltottuk egyszerre, ugyanis elvesztettük az egyensúlyunk és beleborultunk a kádba.
-A fejem!-fogtam meg az előbb jócskán bevert testrészt.
-Ti meg mit csináltok?-nyitott be a zaj hallatára Young Si-ja.
-Soha ne hagyd, hogy egy fiú kergessen a házban, mert a végén felbuktok egy kádban és beleestek!-mászott ki Youngi nevetve.
-Aha, tehát hozok egy füzetet és ezt felírom.-mondta teljesen lefagyva.
-Tehát diktáld!-harapta meg a ceruza végét.
-Soha...ne..hagyd...hogy...egy...fiú...kergessen!-mondta szépen tagoltan.
-A kádas rész nem kell!-nevettem kínosan.
-Rólatok kéne könyvet írni…-ment vissza oda ahonnan jött.
-Tanulok!-kiáltott vissza mielőtt becsapta volna a szobájának az ajtaját.
-Szóval ne hagyd, hogy egy fiú kergessen?-húztam fel a szemöldököm.
-Pontosan.-pöckölte meg az orrom.
-Én vagyok a kivétel aki erősíti a szabályt.-léptem hozzá közelebb.
-El kéne kezdenünk készülődni, még a dormba is kell érni.-adott egy gyors puszit, majd elment készülődni. Pár perc sem telt bele és már lent is volt újra a nappaliban. Egy fekete szoknya és egy bő fehér póló volt rajta. A nyakában egy általam nyakörvnek nevezett nyaklánc volt, illetve egy fehér sportcipő egészítette ki a képet.
-Nézd mit szereztem!-fordult meg.
-Wow, jól áll!-néztem csodálkozva a póló hátuljára. Rajta volt a nevem, pontosabban Kihyun 93, de ez lényegtelen.
-Tetszik?-ugrott a nyakamba.
-Beléd vagyok szerelmes, nem a pólóba.
-Oh, milyen kis romantikus fiatalember.-puszilt meg.
-De igen, nagyon tetszik,téged viszont jobban imádlak!-nevettem.
-Jaj, vigyázz még a végén elbízom magam.-szállt le rólam.
-Nem tudnál fentebb szállni.
-Ja, akkor zuhanok…-mutogatott a kezével.
-Oh most jut eszembe, készülj fel lesznek riporterek és fotósok a környéken, mármint a dorm környékén.-figyelmeztettem.
-De te is ott leszel.-mondta úgy, mint akit kicsit sem zavar a dolog.
-Maradj végig mellettem!-indultunk el.
A dormhoz érve még engem is meglepett a tömeg. Számítottam fanokra, riporterekre, forósokra, de ennyire nem...elállták az egész utcát.
-Kihyun Oppa!-kiabálták.
-Uram jól van már? Pontosan mi történt?-tették fel a kérdéseket, melyeket a minket követő managerem hárított.
-Mi a barátnője neve?
-Engem is választhattál volna!-kiabálták.
-Néha kicsit bunkók…-szorítottam egyet a még mindig töretlenül mosolygó Youngi kezén.
-A lány neve Kim Young Jae, köszönjük a kérdéseket!-válaszolt a manager a kérdésre.
-Sziasztok fiúk!-pacsiztam le mindenkivel, majd Youngi is köszönt.
-Szia Youngi!-slusszant Wonho Youngi mellé, amit rögtön kiszúrtam.
-A húgod, hogy van?-kérdezte halkan.
-Jól, bár szokásosan sokat kell tanulnia.-válaszolt készségesen.
-Manager úr, a fiatalok adnának interjút?-hallatszódott egy riporter hangja.
-Igen, adnak interjút.-rázta le gyorsan őket.
-Sunbae, milyen interjút?-néztünk egymásra Youngival.
-Jaj, csak mondtam valamit.
-De ők komolyan vették.-mutattam a tömeg felé.
-Akkor válaszoljatok a kérdésekre, nem fáj az.-veregette meg a hátamat.
-Youngi, ha nem szeretnéd nem kell!-fogtam meg a kezét.
-Hozzá kell szoknom.-bólintott, majd nekivágtunk a tömegnek.
-Oppa! Oppa!-hangzott a tömeges kiáltás.
-A kérdéseket tegyék fel kérem!-kiáltottam én is.
-Mióta vannak együtt?
-Fél éve.-néztem Youngira.
-Mivel foglalkozik a kishölgy?-írogatták szorgosan a válaszokat.
-Tér és design tervező.-jelentettem ki határozottan.
-Szólíthatjuk Unnienak?-kérdezték a fiatalabb fanok.
-Szeretnéd?-kérdeztem halkan.
-Te szeretnéd, hogy így hívjanak?-kérdezett vissza.
-Igen, hívhatnak Unnienak!-mosolygott őszintén az előttünk álló tömegre nézve.
-Mi történt azon a koncerten, ismerték a tettest?
-Látásból.-mondtuk egyszerre.
-Kifejtenék?
-Ez egy hosszú történet…-zártam le a témát.
-Értem, és tudják mi volt az indíték?-emelte egy újabb élénk fantáziájú újságíró.
-Igen, de ez magánügy.-láttam szavaim hallatán a megcsillanó szemeket, új címlapsztori, újabb elferdített igazságok, hamis vádak, igaz olvasók, de hamis tények. Sejtettrm, hogy mi jár a fejükben, de szótlanul tűrtem a minket pásztázó szemeket.
-Mára ennyi!-állította le a kérdezőket a manager.
-Gyere!-húztam magam után a teljesen lefagyott lányt.
-Kihyun…-suttogta.
-Valami baj van?-kérdeztem ijedten.
-Ott volt a tömegben a...a..a bátyám.-lépett közelebb hozzám.
-De ő Magyarországon van, nem?-húztam szorosan magam mellé.
-Én is azt hittem.-csuklott meg a hangja.
-Mi a baj?-nézett kettőnkre Wonho aggodalmas képet vágva.
-A bátyja itt volt a tömegben.
-Ha ő is volt az akkoris téged nem bántana. A húga vagy.-próbált vigasztaló lenni Wonho.
-Mi lenne velem a lelki szemetesem nélkül?-mosolygott.
-Hát sok lenne a szemét…-viccelődött, mire nevettem egyet.
-Menjünk be!-indultam meg még mindig a kezemben tartva az ő kezét.
-Nem lesz baj!-simítottam meg az arcát.
-Olyan rossz lesz egyedül…-bújt hozzám mikor már csak ketten voltunk a szobában.
-Majd meglátogatlak, meg hívlak...folyton.-pusziltam meg a fejét.
-Biztos? Múltkor is…-tettem az ujjam a szájára.
-Az a múlt, nem hazudnék neked.
-Mennem kell, dolgoznom kell mostantól nekem is.-hátrált meg, majd integetett és elhagyta a dormot.
~Kim Young Jae szemszöge~
Hetek teltek el azóta, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba. Igaz sokat beszéltünk telefonon, mert találkozni nem tudtunk, ugyanis Amerikában vannak épp a KCon-on. Épp a munkából tartottam hazafelé, mikor éreztem, hogy rezeg a mobilom a zsebemben, Felvettem.
-Szia Oppa!-kapcsolt kamerát is, hogy legalább így láthassam. Épp a tengerparton sétáltak.
-Nem tudom, hogy hallasz e engem...Hallasz?-kérdezte szinte kiabálva a süvítő szél miatt.
-Hallak…-nevettem.
-Bocsi emiatt...Lemerült a mikrofonom.-fordott a kamerával össze-vissza.
-Oh, még mindig gyönyörű vagy..-simogatta meg a kamera képernyőjét, mivel én is bekapcsoltam a kamerát.
-Hiányzol…-görbült lefelé a szája.
-Te is nekem.-mosolyogtam biztatóan.
-Azt szeretném ha most itt lennél...érted, most.-mutogatott a földre.
-Itt...itt állnál.-guggolt le.
-Ah Youngi?-támadta le hátulról Wonho és Minhyuk.
-Amióta itt vagyunk be nem áll a szája ha rólad kell beszélni.-mondta Minhyuk Kihyun vállát csapkodva, vagyis ő azt hitte, hogy azt csapkodja, pedig valójában a Kihyun hátán csüngő Wonho vállát paskolta.
-Legközelebb el kell jönnöd neked is, nem bírjuk ezt a folytonos beszédkényszert.-folytatta tovább még mindig Wonho vállán a csapkodást. Mindenki röhögni kezdett, erre feleszmélt és oldalra nézett, majd lekapta a kezét Wonhoról.
-Ja, hogy Wonho…-tátotta el a száját, majd a mutatóujjával a levegőben elsétált a kamera elől.
-Megteszed, eljössz?-kérdezte I.M.
-Oh úgy látszik elindultak a többiek.-nézett a távolba a kamerát szorongatva.
-Holnap megyünk már vissza, igaz?-nézett Wonhora.
-Visszamegyünk Szöulba, igaz?-lökdöste a lefagyott fiút.
-Mi,mi?-ébredt fel az éberkómából.
-Ja igen, holnap. Így helyes!-ugrott fel.
-Holnap találkozunk! Szeretlek!-tette le a telefont.
-Nagyon aranyos barátja van Kishölgy.-mondta mosolyogva egy idős néni.
-Igen, köszönöm.-mosolyogtam vissza rá.
Megint csörgött a telefonom.
-Szia Sun Hee-ja!-köszöntem vidáman.
-Szia, képzeld találkoztam valakivel akit nagyon rág nem láttunk.-ámuldozott.
-Kivel?-kérdeztem felcsigázva.
-Emlékszel még Donghyun-sshire?-kérdezett vissza válaszképp.
-Arra az egyetemi srácra gondolsz?-töprengtem.
-Igen, rá. Valamelyik nap hívott, hogy itt vagyunk e még Szöulban, mert ő is visszajön.-újongott.
-Az szuper, olyan rég beszéltünk már vele.-vidámodtam fel mégjobban.
-Holnap érkezik.
-Kihyn is holnap jön.-tértem el a témától.
-Akkor bemutathatjuk őket egymásnak.-állt elő ezzel az elég rosszul hangzó ötlettel.
Egy fiú, aki nem a rokonom, egyidős velem, ráadásul majdnem mindent tud rólam, mert osztálytársak és barátok voltunk...szemben a barátommal, aki szintén mindent tud rólam, majdnem egyidős velem nem is a rokonom...bár lehetne az...Gondolkodás közben elpirultam, mire az utcán sétáló emberek érdekes pillantásokat vetettek rám.
-Ez szerintem nem jó ötlet.-ráztam a fejem, mintha látná a vonal túloldaláról, hogy mit csinálok.
-Miért, mi a baj vele?-értetlenkedett.
-Nem akarok vélreértést, a bátyám után jobbank látom, ha nem találkoznak, lehet én sem találkozom vele…-jelentettem ki.
-Ne csináld ezt!-nyöszörögte.
-Na jó, azért én is szeretném látni...de...holnap jön Kihyun is…-dilemmáztam.
-Szerintem találkozz Kihyunnal, és gyertek el együtt, ha ő is veled jön, akkor nem lesz félreértés.-be kellett látnom, hogy igaza van szóval rábólintottam.
-Jaj de hülye vagyok!-csaptam a fejemhez.
-mit csináltál már megint?-nevetett.
-Ja semmit, csak elkezdtem bólogatni, mintha láthatnád, hogy mit csinálok.-nevettem kínosan.
-Tudom ,láttam.-kuncogott.
-Honnan?-néztem körbe.
-Az ablak.-kocogtatta meg a mellettem található internetkávézó ablakát.
-Ahj te kis huncut!-szaladtam be a kávézóba.
-Na szia te leskelődőművész!-huppantam le a székre.
-Akkor tervezzük meg a holnapot!-szürcsölt bele a kávéjába.
Másnap izgatottan pattantam ki az ágyból és kaptam össze magam. Azt szerettem volna, hogy szép legyek, mikor végre újra láthatom Kihyunt.
-Hány óra van Young Si-ja?-kiabáltam le az emeletről.
-Várj mindjárt mondom!-egy nagy csaatanás. Lesiettem. Elborult a székkel, mert ahelyett, hogy felállt volna megnézni, hogy hány óra van ő úgy döntött, hogy a széken ülve kitekeri magát és úgy nézi meg.
-Megvagy, te lustaság?-segítettem fel.
-Aha, amúgy még húsz perced van odaérni.
-Hogy mennyi?-szaladtam az ajtóhoz.
-Elnézést, leszállt már a B354-ös járat?
-Nem, még csak a B353-as érkezett meg. Pár perc és itt is lesz a gép, addig kérem várakozzon.
-Köszönöm.-ültem le az egyik székre. Nem sokkal később megláttam magam előtt két sportcipőt. Felkaptam a fejem, miközben Kihyun nevét kiáltottam.
-Donghyun vagyok, nem Kihyun.-vakargatta a fejét.
-Jaj, bocsi ne haragudj!-szorítottam össze a fogaim.
-Már ölelést sem kapok?-tárta szét a kezeit.
-Te meg mit csinálsz?-érkezett meg Kihyun. Odaállt elém, majd úgy nézett farkasszemet a régi baráttal.
-Oppa, félreérted...ő egy magyarországi barátunk Sun Hee-javal.-fogtam meg a karját, mire felém kapta a fejét.
-Ah, ne haragudj!-kért bocsánatot amiért lehordta szegény fiút.
-Tudod, volt már olyan, hogy nem kedves szándékkal közeledett hozzá valaki…-szorított magához.
-Ismerős vagy valahonnan.-ütögette a száját az ujjával.
-Tudom, tudom már!-kapott a fejéhez.
-Te vagy a Monsta X vokalistája.-ugrott egyet.
-Igen, én vagyok.-nevetett a látványon.
-Várjunk...Youngi ő a barátod?-nézett rám kissé lefagyva.
-Igen, elég lassan kapcsolsz.-nevettem el magam.
-Szia Youngi!-jöttek meg a fiúk is a csomagjaikkal.
-Hát ő meg ki?-kérdezte halkan Minhyuk.
-Egy régi barátom.
-Jézusom itt az egész Monsta X!-kapkodott levegőért.
Még beszélgettünk egy ideig a reptéren, majd úgy határoztunk, hogy elmegyünk Kihyunnal, a fiúk a dormba mentek, Donghyun-sshi pedig a házba amit kibérelt.
-És Kihyun, hová megyünk?-fogtam meg a kezét.
-Meglepetés.-pöckölte meg az orrom.
-Oh.-mosolyogtam.
-Jézusom, Jézusom azok ők, nem?-szaladt felénk egy három diák lányból álló kis csoport.
-Maradj mellettem, ez sokszor veszélyes szokott lenni!-mosolygott.
-Oppa! Oppa! Adsz autógrammot?-nyújtogatták a füzeteiket.
-Nem tehetem…-nézett rám, mire én kérdő szemekkel válaszoltam. Nem értettem, hogy miért nem teheti meg.
-Menjünk Youngi!-tagadta meg óvatosn a karom.
-De miért nem adsz nekik egy aláírást?-kérleltem szavak nélkül.
-Youngi, a managerem nélkül nem tehetem.-suttogta a fülembe.
-Oh, így már értem.
-Ne haragudjatok lányok, de nem adhatok autogrammot.-sóhajtottam.
-Gyere Youngi!-indultunk el kézenfogva.
-Szereted a magas helyeket?-nézett rám.
-Tériszonyom van…-nevettem.
-Akkor jó!-kqnyarodtunk be egy kis utcába.
-Ez itt egy szuper étterem, egy kedves barátom vezeti.-nyitott ajtót.
-Wow, stílusos!-néztem körül.
-Tetszik?-állt meg mellettem.
-Yoo Kihyun-ah, hát téged se látni mostanság.-jött ki a konyhából az említett barát.
-Ah nem vagy egyedül, üdvözlöm a Kisasszonyt!-hajolt meg.
-Jó napot!-hajoltam meg én is.
-Jaj, nehogy elhódítsd ezekkel a nyájas szavakkal tőlem.-csapta háton a felegyenesedett férfit.
-Ja, hogy ti…-mutatott kettőnkre.
-Azt hittem fan…-vakargatta a fejét.
-Hoznál valamit enni?-nevetett Kihyun.
-Ja persze, a séf ajánlatát kapjátok.
-Nincs is olyanod…-húzta fel a szemöldökét Kihyun.
-De most nektek lesz.-kacsintott rám.
Elmosolyodtam magam, majd Kihyunra néztem.
-Ne is figyelj rá, mindig ilyen!-ült le az egyik székre. Az egyik pincér kihozta a kis menünket, mivel az a férfi a többi vendéggel foglalkozott.
-Ez finom!-kóstoltam meg.
-Amúgy Kihyun…-tettem le a kanalat.
-Igen?
-Miért jöttünk ide?-kérdeztem kíváncsian.
-Enni…-kapott be egy nagy falatot.
-Nem amúgy gondoltam együnk a meglepetés előtt.-nyelte le a falatot.
-Most már elmondod mi a meglepetés?-türelmetlenkedtem.
-Kíváncsi vagy? Legyen elmondom.-tette le ő is az evőeszközt.
-Hallgatlak.
-Szerettelek volna elvinni valahova ahol már egyszer jártunk együtt és megtenni valamit.-mosolygott vidáman, mégis titokzatosan. Az arca nyílt titok volt a számomra, mégsem jöttem rá a titok nyitjára. Olyan mintha lenne egy ládikám nyitva, de én a kulcsot keresném ahelyett, hogy látnék.
-A cseresznyefa ösvény.-fogta meg a kezem, majd az ujjait az enyémek közé fonta. Miután befejeztük az evést elköszöntünk a férfitól, majd elindultunk a már ismert úton.
-Itt vagyunk!-kezdtem el ugrálni a hulló levelek alatt.
-Gyönyörű!-nevetett, majd csatlakozott ő is.
-Emlékszel amikor elkaptál egyet?-húzott elő a táskájából egy lepréselt levelet.
-Ez az a levél?-nézegette.
-Igen, ez az.-kulcsoltam át a nyakát.
-Megtartottad.-vigyorgott.
-Na de már nagyon kíváncsi vagyok, mit szerettél volna?-szökdécseltem egyhelyben.
-Ma van az első száz.-nyúlt a zsebéhez.
-Mire készülsz?-csodálkoztam.
-Száz napja viseled a hülyeségeim, ezt megérdemled.-nyitotta ki a kis dobozt amiben most nem nyaklánc, hanem couple gyűrű volt.
-Azta.-hagytam, hogy ráhúzza az ujjamra.
-Mi van ráírva?-kérdeztem, mivel annyira kivehetetlen volt.
-Az, hogy fehér lány, az enyémre pedig az, hogy remélem szeretsz.-emelte fel a kezét amin ékeskedett a gyűrű.
-Szeretlek!-húzott magához. A kezei az arcomról a hajamba vándoroltak, majd az egyikkel a derekamnál fogva magához rántott.
-Nem feltűnő ez egy kicsit?-néztem szét.
-Itt mindenki ezt csinálja, ez a szerelmesek helye.-adott egy gyors puszinak induló valamit a számra, de alig, hogy eltávolodott máris szomjazott a következőre. Ezúttal hosszasan birtokolta a helyet amit fenntartottam neki, melegséggel megtelt ajkai mágnesként tapadtak az enyéimre.
-Áthívjuk hozzám a fiúkat? Megünnepelhetnénk, hogy megint itthon vagytok.-tettem a két kezem a mellkasára.
-Ez jó ötlet, de gyere el velem értük.-mondta gyerekesen.
-Oké.
-Ja de várj, ma nem jó...Jooheon és I.M tanárnál vannak.-túrt a hajába.
-Akkor majd máskor.-mosolyogtam el magam.
-De én átmehetek, nem?-nézett nagy szemekkel.
-Te, bármikor.-incselkedtem.
-Oh, szavadon foglak fogni!
-Hwating!-emeltem az ökölbe szorított kezem a levegőbe.
-Akkor menjünk hozzám, nem?-pattantam be rutinosan a kocsiba.
-Meg is vagyunk!-kötötte be az övét, majd mosolyogva felém hajolt. Áthajolt rajtam, majd bekattintotta az övem.
-Fő a biztonság!-indította be a motort.
-Kihyun, eltelt a július, és nem mentünk el a szüleimhez…-szomorkodtam.
-Én augusztusban szabad vagyok két hétig.-állította le a motort.
-Ezt értsem úgy, hogy te is jössz?-csillogtak a szemeim.
-Nem engedlek el megint…-simogatta meg az arcom.
-Szeretlek Oppa!-mutattam neki mosolyogva egy fél szivecskét mire ő befejezte a másik felével a képet.
-De nyugtass meg, nem voltak ott szuper jó pasi ismerőseid…
-Olyanok mint te, olyanok nem.-nevettem ismét.
-Akkor megnyugodtam.-szállt ki a kocsiból, majd otthonosan az ajtó felé vette az irányt. Végig ott álltam mellette, miközben a kulccsal szórakozott.
-Oppa, most rázártad.-fordítottam el a másik irányba a kulcsot.
-Ah kinyílt!-lökte be az ajtót.
-Dongsaeng,megjöttünk!-kiáltottam fel az emeletre, de nem jött válasz.
-Biztos nincs itthon.-karolta át a derekam.
-Tuti a könyvtárban van.-legyintettem.
-Akkor viszont csak ketten vagyunk itthon.-kapott fel.
-Wow, ez meglepett!-karoltam át a nyakát, hogy le ne essek.
-Imádom az ijedt szemeid.-emelt rajtam egy kicsit, hogy megpuszilhassa a fejem. Amint eltávolodott megindult a lépcső felé, majd óvatosan lépkedte a fokokat. Belökte a szoba ajtaját, majd térdelve közlekedett az ágyon. Lehuppantott az ágyra, majd felém hajolt.
-Előléptettelek!-hozzányomta a száját az enyémhez, majd eltávolodott, újra vissza, de ezúttal hosszan csókolt.
-Youngi…-támaszkodott meg felettem.
-Igen?-néztem rá kérdőn.
-Csak ismételgetem a neved, olyan mint valami fájdalomcsillapító.
-Mit kell csillapítani?-nevettem.
-A szerelmemet irántad. Úgy érzem, hogy túlságosan akarom, hogy az enyém lény, azt, hogy az én barátnőm légy. Azt, hogy csak rám nézz csillogó szemekkel, azt, hogy nekem sírd ki a bánatod, azt, hogy veled nevethessek.-markolt bele a párnába.
-Imádlak!-húztam le magamhoz a nyakánál fogva.
-Én csillapítom a szerelmed?-engedtem lassan vissza a magasba.
-Igen, és elég hatásos vagy.-tűrte a kósza tincseim a fülem mögé.
-Tudod mit szeretek?-kérdeztem kíváncsian.
-Mit?-mosolygott.
-Téged, meg ezeket a pillanatokat.-pislogtam egyet.
-Nálam nem szeretheted jobban, mivel én jobban szeretlek.-kötekedett.
-Ez nem igaz, én szeretlek jobban.
-Szerintem meg én.-pöckölte meg az orrom.
-Mind a ketten.-mondtuk egyszerre, majd nevetésben törtünk ki. Kihyun egyik keze összecsuklott és rámesett.
-Ah, kilapítasz!-nyöszörögtem.
-Laposan is az enyém vagy.-kezdett bele a csók-hadjáratainak újabb sorába.
-A tied?-túrtam a hajába.
-Igen, csak az enyém.-csókolt meg újra. Az ajkai csikizték az enyémet. A csókjának íze édes volt, a melegsége pedig átjárta az egész testemet. Beleremegtem.
-Fázol?-görbült felfelé a szája.
-Mi van ha igen?-játszadoztam vele.
-Felmelegítelek.-puszilta meg a homlokom, majd egyre lentebb jött. Csókkal illette az orrom, az arcaim, a szám, majd az állam is.
-Fázol még?-emelte fel a fejét.
-Most azt kéne mondanom, hogy nem...de akkor abbahagynád.-csókoltam meg, mire hezitálás nélkül reagált. Szenvedélyesen falt fel, óvatosan harapott bele az alsó ajkamba, mire én csak még szerelmesebben csókoltam meg őt.
-Ez jó!-motyogta.
-Szeretlek!-túrtam kezeimmel a hajába.
-Még mindig én vezetek.-csókolgatta a nyakam.
-Ez csikiz!-kapálóztam nevetve.
-Fázol még, mert nekem már melegem van…-mutatott magára.
-Akkor süljünk meg!-nem tartózkodott, miután kiejtettem a mondatot levette a pólóját.
-Huh, fura, eddig még nem láttalak így.-öleltem magamhoz.
-És tetszik?-súgta a fülembe.
-Nem csak a külsőd miatt szeretlek.-pusziltam meg az arcát.
-Oh, akkor mi miatt?
-Mert ennyire ragaszkodsz hozzám.-néztem rá, mire ő a szememben kutakodott.
-Megmutassam mennyire?-nyomott ismét a párnák közé, majd kezdett el csókolgatni. Kigombolt egy gombot az ingemen, majd egy újabbat, egészen addig, míg nem végzett az összes gombbal. Felemelt a derekamnál fogva, majd heves csókolgatás közben eldobta a pólója mellé az ingemet. Folyamatos csókolgatás közben az ő nadrágja, az én szoknyám, minden lekerült az ágy mellé a földre. Mi meg, mi meg egyszerűen egymást melegítettük a sötét szobában, csak ketten voltunk a levegő mégis forrott.
-Jó reggelt!-simogatta meg az arcom.
-Te még itt vagy? Azt hittem el mentél este.-bújtam meztelen mellkasához.
-Nem, sőt most sem megyek, csak délután van próbám, addig maradok.-húzta fel a hátamra a takarót.
-Addig maradsz? Tényleg?-szegeztem felé a tekintetem.
-Ameddig csak tudok veled maradok.-szorított magához mint egy plüssállatot.
-Kihyun, szeretlek!-dörgöltem a mellkasának az arcom.
-Tudom.-nevetett.
-Egyre többször mondom ki.-gondolkodtam el.
-Nekem tetszik!-mosolygott.
-Tényleg?-kócoltam össze a haját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése