Álomhajó
~Yoo Kihyun szemszöge~
-Sziasztok!-dobtam le a kulcsom az asztalra.
-Szia Kihyun!-intettek nekem egy kupacban ülve.
-Gyere nézd meg ezt az idiótát.-szorított nekem helyet Hyungwon.
-Mit csináltál Wonho?-léptem közelebb.
-Csak vásároltam.
-Ja, de mit?-húzott elő Wonho mögül egy táskát I.M.
-Na mutasd!-biccentettem a fejemmel.
-Na először is ezek szigorúan tiltott tárgyak nektek.-emelte a levegőbe az ujját, majd belenyúlt a táskába.
-Krém…-mutatta körbe, majd letette a földre.
-A szép bőrére.-mosolygott.
-Várj mi van?-néztem értetlenül.
-Majd megtudod most figyelj!-intett csendre Shownu.
-Ezt add nekem!-kapta ki Wonho kezéből a cukorkás dobozt I.M.
-Nem, az nem neked van.-csapta kézen.
-Ez cukorka, mert ő is édes.-tette le a krém mellé.
-Ah, vitamin!-dobta le a rakásra.
-Vitamin?-kérdezte Minhyuk majd felvette megvizsgálni a kis dobozkát.
-Mandula.-vett elő egy nagy kiszerelésű mandulával teli műanyagedényt.
-Oh, az mi?-nézegette a tölcsért amit kivett a táskájából.
-Nemtom' ez mi, de csak úgy itt van.-dobta el a háta mögé, de a falról visszapattant és fejen találta őt hátulról.
-Ah, mi a…-kapott oda.
-Minek van tölcsér a táskádban?-nevetett Minhyuk.
-És minek dobálod?-kérdezte Hyungwon.
-Na van még itt még egy vitamin.-húzott elő egy újabb vitaminosdobozt a táskából.
-Most mindent pakolhatok vissza.
-Ne, előbb mondd el, hogy mi ez!-kérleltük egyszerre.
-Na jó, Young Si-ja nagyon elfoglalt a suli miatt.-kezdte el ádámtól és évától a történetet.
-És a könyvtárban szokott tanulni, szóval elhatároztam, hogy meglepem.-pakolt vissza a táskába.
-Aha, és mikor akarod ezt kivitelezni?-kérdeztem kíváncsian.
-Most. Sziasztok!-szaladt ki az ajtón a táskával a vállán.
-Na ezt is elveszítettük!-sóhajtozott Jooheon.
-Mindenkinek van valakije, csak engem nem vesz észre az akinek kéne…-szomorkodott Hyungwon.
-Kinek kéne észrevennie?-lökdöstem meg kicsit.
-A t…-harapta el a mondat végét.
-Mit?-értetlenkedtem.
-Nem ismered.-sétált be a szobába. Nemsokára mindenki elment a saját kis ágyába. Volt aki zenét hallgatott, volt aki aludt, és voltam én, aki gondolkodott.
-Kihyun…-lógatta le a fejét I.M az ágyról.
-Igen maknae?-ültem fel.
-Szerinted meglesz Dongwoo?-szomorkodott.
-Biztos meglesz.-paskoltam vállon, majd visszafeküdtem.
-I.M neked tényleg az a szobanövény a fontos?-kérdezte ingerülten az ajtón belépő Wonho.
-Hág nekem fontos, neked meg hát az alsóneműid a fontosak…-nevetett.
-Hahaha...mondj amit csak akarsz nem tudsz letörni.
-Mi történt hínárdarab?-ült fel Hyungwon.
-Hé, ne szomoríts el!-törölgette a nem létező könnyeit.
-Most mondtad, hogy semmi sem törhet le.-nevetve nézett ránk Hyungwon.
-Na mindegy, jóéjt!-feküdtem vissza.
Lassan elaludtam.
Álmomban végigjátszottam az eddig köztem és Youngi közt történteket.
“-Kihyun, te mit csinálsz?-mondta szinte sírva. Körbenéztem, de nem láttam semmit. Csak a hangját hallottam, aztán egy másik lányét.
-Szeretlek Oppa!-mondta nyájasan.
-Youngi!-kiabáltam.
-Youngi, hol vagy? Nem látom az arcod!-kiáltoztam tovább.
-Én nem Youngi vagyok…-csókolt meg valaki, de nem tudtam, hogy ki, nem láttam az arcát. Vak sötét volt, és csak fiatal lányok sikoltozását hallottam.”
-Kihyun!-rázogatott Wonho.
-Youngi…-nyitogattam a szemeim.
-Wonho vagyok…-nevetett.
-Hol van Youngi?-pattantam fel.
-Valószínűleg otthon.-nézett rám furcsán.
-Nemsokára itthon vagyok!-szaladtam ki a kocsihoz, majd bepattantam. Nem tudtam, hogy miért, de úgy éreztem, hogy el kell mennem Youngihoz és beszélnem kell vele.
-Youngi!-csengettem miközben idegesen ismételgettem a nevét.
-Szia, hát t…-fojtottam belé a szót. Szorosan magamhoz öleltem, majd hosszú percekig nem engedtem el.
-Oppa, valami baj van?-motyogta a mellkasomnak.
-Veled álmodtam…
-Öm, fura vagy.-nézett fel rám.
-Nem láttalak, te sírtál, engem pedig egy másik nő ölelgetett…-csókoltam meg az én saját fájdalomcsillapítómat, hogy enyhüljön bennem a rossz érzés.
-Csak álom volt.-nyugtatgatott.
-Tudom, de muszáj volt eljönnöm, csak itt tudok megnyugodni, csak akkor ha itt vagy a karjaim között.-húztam magamhoz a derekánál fogva.
-Most már nyugtató is vagyok?-kuncogott aranyosan.
-Csak az enyém.
-Az én saját bejáratú gyógyszerem. Egy olyan gyógyszer vagy amely mindenen segít, de fertőz is, megfertőz a szerelemmel. Gyógyíthatatlan beteg vagyok.-pusziltam meg az orrát.
-Gyógyíthatatlan?-húzta fel a szemöldökét.
-Igen.-toltam be az ajtón, majd becsuktam magam után.
-És volt jó része is az álmodnak?-kulcsolta át a kezeivel a nyakam.
-Te, te vagy a legjobb álom a világon. Csípj meg, mert nem tudom, hogy álmodom e, vagy sem.-megfogta a karom és megcsípett.
-Ez a valóság.-nyomtam neki a falnak. Ő teljesen a falnak lapult, én pedig rá. A két kezemmel egy kalitkába zártam az én kismadaram, nem tudott repülni, a földhöz kötöttem, majd elkezdtem csókokkal jutalmazni.
-Ezt miért kapom?-fogta kezei közé az arcom.
-Csak mert létezel.
-Ennyi?
-A királynőnek nincs sok dolga, mondtam már.-fogtam be a száját egy csókkal. Hihetetlenül jó érzés volt hosszasan ízlelgetni a csókjának ízét. Olyan volt mint egy édes cukorka, egy nyalóka ami csak nekem elérhető.
-Mindig velem maradsz, ugye?-a homlokom az övének döntöttem, majd a lábainkat néztem.
-Mindig…-döntötte a fejét a vállamra.
-Akármi történik velem maradsz?-kérdezgettem aggodalmasan.
-Akármi történik.-válaszolt magabiztosan.
-Akkor is, ha esetleg a fanok kicsit túllőnek a célon?-kerekedtek el a szemeim.
-Nem érdekelnek a fanjaid, te érdekelsz.-nézett rám.
-Szeretlek!-engedtem el a kezeimmel a falat.
-Ah, ismerős helyzet!-mosolygott.
-A randink.-sóhajtoztam.
-És mi is történt azután, hogy szabadjára engedtem az én rabmadaram?-húztam fel a szemöldököm.
-Maradtam…elvégre, hogy repüljön egy madár törött szárnnyal…-pöckölt orron.
-És most is maradsz?-a kezeim a derekára csúsztak, majd magamhoz húztam. Elemeltem a földtől és fordítottam ki a faltól.
-Hova mennék?-kulcsolta át a nyakam.
-Youngi...szeretném ha…-csókoltam meg, hogy időt nyerjek.
-Szeretném ha minden egyes pillanatban mellettem lennél, megnyugtatna, nem félnék.
-Mitől félnél?-kérdezősködött.
-Attól, hogy elveszítelek.-szorítottam magamhoz.
-Mondtam már, hogy nagyon aranyos vagy.-dörgölte a homlokát a mellkasomnak.
-Oh, tényleg?-köhintettem.
-Ma mikor lesz próbád?-váltott témát.
-Ma fanmeeting lesz.-elgondolkodtam. Az álmomban hallottam a mikrofonok hangját. A meeting.
-Nem, nem megyek el…-töprengtem.
-Akkor eszem egyedül, tudom, hogy elfoglalt vagy. Megértem.-szontyolodott el.
-Várj mi?-emeltem fel a fejét.
-Azt kérdeztem, hogy eljössz e velem ebédelni…-nevette el magát az értetlen fejemen.
-Ja, oda igen. Ki nem hagynám.-bólogattam.
-Fura vagy, van valami baj?-döntötte oldalra a fejét.
-Csak elgondolkodtam valamin.
-Oké.-vont vállat.
-Youngi, eljönnél velem?-fogtam meg gyengéden a kezét mikor meg akart fordulni, hogy elmenjen készülődni.
-Wow, én egy meetingen...huh, ez fura.-jött zavarba.
-Oh, most látom milyen aranyos vagy ha zavarban vagy.-simogattam meg az arcát.
-De eljönnél? Szeretném ha ott lennél velem.-néztem rá a lehető legbájosabb szemekkel amiket produkálni tudtam.
-Mikor is lesz?
-Még négy óra.-néztem meg a telefonom.
-Akkor ráérek.-mosolygott.
-Szuper!-ujjongtam.
-Induljunk enni…-nyöszörgött.
-Oké, menjünk kocsival.-nyitottam ki a bejárati ajtót.
-Köszönöm!-köszönte meg mikor kinyitottam neki a kocsi ajtaját.
-Hova menjünk?-indítottam be a motort.
-Nem tudom, válassz te!-kötötte be az övét.
Hosszasan tanakodott, majd kinyögött egy kimchi éttermet, egy ideig, ami körülbelül két perc volt, csöndben voltunk, majd hirtelen megszólaltam, amivel látszólag a szívbajt hoztam szegényre.
-És összeöltözzünk?-álltam meg a piros lámpánál. A szavaim hallatán a szívéhez kapott, rendesen megijedt.
-Megijesztettelek?-nevettem kínosan.
-Áh, nem, cseppet sem.-ironizált.
-De a kérdésedre válaszolva összeöltözhetünk ha szeretnéd.-mosolygott. Olyan érzésem volt, hogy örül neki.
-Az én ruhám már odaadták, egy vörös kockás ing, meg egy fekete nadrág.-mutattam be az öltözéket.
-Ah, megleplek, nem mondom el mit veszek fel.-titokzatoskodott.
Az ebéd után visszamentünk hozzá, majd ott kellett hagynom, hogy elkészüljek...na meg persze nekem a fiúkkal kellett mennem.
-Sziasztok!-köszöntem.
-Szia, gyere gyorsan és segíts!-intett Jooheon.
-Mi van?-léptem be a szobába.
-Ezzel mi lett?-emeltem fel az apró inget...amit Shownunak kellett volna felvenni.
-Minhyuk kimosta...és összement.-csapkodták Minhyukot, aki összeroskadva ült az ágy szélén.
-Már intézkedtem!-lépett be Shownu egy új inggel.
-Ezt honnan szerezted?-néztünk rá csodálkozva.
-Volt egy ilyenem, csak ez fakóbb fekete mint az.-mosolygott.
-Akkor nincs baj.
-Ezt meg ráadhatjuk valamelyik párnára, szerintem a chibishownunak jól állna.-viccelődött Wonho, majd megfogta a plüsst és ráadta nagy erőlködés közepette az inget.
-Hasonlít?-dugta oda Shownu feje mellé a kreálmányát.
-Nem.-jelentettem ki fapofával.
-Készüljünk!-tapsolt egyet Hyungwon.
-Végre egy használható mondat a szádból.-bökte meg Wonho.
-Jaj...tudtommal a tengeri növényeknek nincs is agyuk...ebben is hasonlítasz egy hínárra.-mutogatott a kezével.
-Huh, kedves vagy…-mosolygott kínosan.
-Na, gyerünk!-indultam meg az ágyam felé. Lassabb mindenki elkészült, majd a kocsiba pattantunk és viszonylag kulturált módon eljutottunk a meeting helyszínére.
-Oh, elnézést, nem látta Young Jae-sshit?-állítottam meg az egyik dolgozót.
-Elnézést de kit?-értetlenkedett.
-A barátnőm…-forgattam a szemeim.
-Ja, őt nem.-ment tovább.
-Monsta X kezdés!-kiáltotta a Sungbae.
-Fiúk ti sem láttátok Youngit?-motyogtam, miközben integettünk a fanoknak.
-Nem.-rázták a fejüket mosolyogva. Mi helyet foglaltunk, majd megindult a kis sorunkon az első várakozó.
-Szia!-köszöntem neki vidáman.
-Szia Oppa! Ezt neked és Younginak csináltam.-nyújtott át egy rajzot.
-Ezek mi vagyunk?-vettem el a kisgyerektől a papírt. Egy aranyos ceruzarajz volt amin igazi gyerekrajzzal volt megrajzolva az én karakterem illetve Yoyo cuki figurája is, meg egy harmadik személy. Egy kisgyerek volt a rajzon.
-És ő ki?-mutattam a rajzon a kérdéses pontra.
-A gyereketek.
-Anya azt mondta, hogyha két ember szereti egymást, akkor lesz gyerekük.-mondta vigyorogva.
-Ah, anyukád nagyon bölcs.-simogattam meg a fejét, majd felnéztem a mellette álló nőre.
-Szia Oppa!-integetett gyerekhez méltó bájjal. Utánuk még jött rengeteg fan, egészen furcsák is voltak köztük.
-Oppa! Nekünk együtt kéne lennünk. A horoszkópom is stimmel!-fogdosta Wonho kezét.
-Ah…-köhintett az előbb említett kezébe.
-Oppa! Együtt kéne lennünk!-kiabálta tovább.
-Kéz!-kapott a teljesen megrémült fiú keze után.
-Oppa, Oppa, nekünk együtt kellene lennünk! Oppa nézz rám, összeillünk!
-Oppa! Oppa!-zengett a hangjától a terem.
-Oppa, most tovább akarnak küldeni, várj meg itt!-engedte el a kezét. Továbbment Hyungwonra, akinél újra eljátszotta a jelenetet. Hozzám érkezett.
-Oppa, Oppa!-kapott az én kezem után is.
-Oppa, ezek mi vagyunk?-vette kezébe a rajzot.
-Ez én vagyok Oppa, mi összetartozunk!-ordítozott.
-Oppa, kéz!-markolta meg a kezem.
-Oppa, minket egymásnak teremtettek!-paskolta meg egyik kezével a kezem mialatt a másikkal szorongatta.
-Oppa! Oppa, figyelj rám!-emelte fel az ujját.
-Mi azért élünk, hogy együtt legyünk!-kiáltozott fennhangon. A teremben várakozók már csak röhögni tudtak a látványon, én sem lógtam ki a sorból.
-Oppa, te nevetsz? Mondd el min, együtt kell nevetnünk!-kiabálta mit sem ügyelve a többi emberre.
-Tovább kell mennie!-mutattam neki Shownu felé.
-Oppa! Shownu Oppa! Te vagy az egyetlen szerelmem!-hallatta ki nem fáradó hangját.
-Szia!-köszöntem a hozzám érkező lánynak.
-Szia Oppa!-köszönt félretekintve a kiabáló nő felé.
-Jaj, ez a nő.-nevettem.
-Az anyám…-köhintett.
-Oh, elnézést…-dőltem hátra. Kért egy aláírást, majd ment is tovább.
-Szia Oppa! Te vagy a kedvencem.-ugrált elém egy kedvesnek látszó lány.
-Szia!-intettem neki.
-Mindig rólad álmodom. Arról, hogy látlak Oppa, te vagy a mindenem.-fogdosta ő is a kezem.
-Örvendek a találkozásnak!-mosolyogtam rá biztatóan, és itt rontottam el.
-Szünet következik!-szólt a hangosbemondó. Felálltam a székből és indultam volna a backstaege-be, mikor az előbb velem társalgó lány megállított.
-Szeretlek Oppa!-nyomta a száját az enyémhez.
-Bocsi Oppa, sokáig tartott a…-érkezett meg Youngi. Az egész terem minket nézett.
-Oppa, én jobb vagyok mint ő.-mutatott Youngira.
-Szégyentelen!-kiáltotta egy fan a tömegből.
-Tönkre akarsz tenni egy kapcsolatot?-kiabálták itt is-ott is.
-Nem, mivel Kihyun Oppa az enyém, így nem tettem tönkre semmit.-fogta az ingem.
-Ah tényleg…-motyogta Youngi a száját harapdálva. Zavart volt, a földet nézte.
-Youngi, Youngi!-emelt a magasba egy táblát egy fan. A táblán a mi kettőnk neve volt. Mindenki minket figyelt a tv-ben, vagy az újságokban, mivel eléggé felkapottak lettünk. Elég sok Youngi rajongó született.
-Youngi!-néztem rá. Ő nem nézett a szemembe, csak a földet bámulta, a szeméhez kapott, majd megfojtott egy könnycseppet. Megfordult és kiszaladt a teremből. Én utána szaladtam, de a bajkeverő megállított.
-Oppa, te is érezted amit én?-fogta a kezem, de én kihúztam onnan.
-Youngi!-szaladtam utána.
-Kihyun, mi van?-csatlakozott hozzám Wonho, hogy megtudja mi van.
-Az egyik fan megcsókolt, és Youngi pont ekkor érkezett meg.
-Utol kell érnünk!-gyorsítottunk be.
-Youngi!-kaptam el a kezét.
-Mit akarsz?-mondta könnyeivel küszködve.
-Youngi, néhány fan túlmegy a határon…-szólalt meg Wonho.
-Wonho, nem tudod a teljes sztorit.-állítottam le.
-Youngi, ez a fan csak úgy bumm jött...engem is meglepett, sőt…-fogtam a vállait.
-Te mit tennél ha te láttál volna így valakivel?-nézett rám könnyes szemekkel.
-Bíznék benned.
-De én bízom...benned igen, de abban a lányban nem. Bármikor megteheti még egyszer…
-Nem, csakis te teheted meg.-mondtam mikor Wonho már visszament a többiekhez.
-Töröljük le azokat a könnyeket és menjünk vissza...együtt!-adtam neki egy zsepit.
-Ott lesz az a lány is?-nézett ki a zsepi mögül.
-Nem hinném, a többi fan szerintem elérte a célját. Visszaindultunk, majd mindenkinek bemutatkoztunk mint szerelmespár.
-Csókot!-kiáltott fel egy fan.
-Csókot, csókot!-visszhangzott a terem.
-Jó, jó!-csitítottam őket. Youngi haja alá nyúltam, majd magamhoz húztam és érzékien hozzányomtam az ajkaim az övéihez.
-Az én csókom sokkal jobb volt!-ordította a bajkeverő.
-Youngi Unnie!-kiáltotta egy lány.
-Igen?-mosolygott.
-Ezek után te tudsz mosolyogni?-csodálkozott az egyik MONBEBE. Youngi rám nézett válaszra várva, de nem tudtam mondani semmit, így használtam a Kihyun taktikát.
~Kim Young Jae szemszöge~
Nem mondom, hogy örömömben mosolyogtam, mert azzal csak magamnak hazudnék. Nagyon fájt, de bíztam Kihyunban, így könnyen legyűrtem a könnyeket. A szünetnek lassan vége lett és a fiúk elfoglalták a helyüket.
-Ha lehet…-emelte a szájához a mikrofont Shownu.
-Szeretnénk megkérni minden MONBEBE-t, hogy kicsit fogja vissza magát, az ilyen esetek elkerülése végett.-tette vissza az asztalra a kihangosítót. Még néhány óráig tartott míg mindenkin végigért az utolsó várakozó is, aztán az eseménynek vége lett. Lassan kiszivárogtak a teremből a fanok, majd én is elindultam.
-Youngi, várj meg!-szaladt utánam Kihyun.
-Huh?-fordultam felé.
-Várj meg!-mosolygott.
-Miért, te velük mész, nem?-biccentettem a pakolászó fiúk felé.
-Igen, de beszélnünk kéne.-vakarta meg a fejét zavarodottan.
-Baj van?-ijedtem meg.
-A szabadságom csak jövő héten és az azutáni héten tudom kivenni, vagyis csak most tudnánk elmenni.
-Oh, megleptél, azt hittem baj van.-nevettem kínosan.
-Viszont a nyári sulinak még nincs vége.-gondolkodtam.
-A nyári oktatás úgy sem kötelező. Okos húgod van, meglesz nélküle is.-legyintett.
-Ha te mondod.-vettem fel a táskám a székről.
-Szia!-intettem neki.
-Ja és még valami…-tartóztatott fel.
-Igen?-néztem furcsán.
-Amint itt végeztem elmegyek érted.-intett, majd visszaszaladt a fiúkhoz.
Elindultam hazafelé. Mondanom sem kell, hogy egész végig azon törtem a fejem, hogy mit akarhat. Otthon az órát bámulva vártam, hogy csengessen.
-Kihyun!-nyitottam neki mosolyogva ajtót.
-Szia Youngi! Hoztam valakit.-nézett a karjában a kis csöppségre.
-Oh, de aranyos!-olvadoztam a kis lihegő szőrgombóctól.
-A szüleim hívtak, hogy már nem bírnak vele, mert folyton szaladgál. Azt mondták hozzam el tőlük, elvégre az enyém.
-Hogy hívják?-vettem át tőle a kis nyalakodó állatkát.
-Sunchae a neve.-simogatta meg.
-Szia Sunchae!-dörgöltem hozzá az arcom, mire nyalakodni kezdett.
-Tetszel neki!-nevetett rajtunk.
-És mihez kezdesz vele?-kérdeztem felnézve rá a dögönyözés közben.
-Hát, a tervem az volt, hogy összeismerkedtek, ami úgy látom túl jól sikerült…-mosolygott a fejét vakarva.
-Ezt, hogy érted?
-Féltékeny vagyok…-tette karba a kezeit.
-Ah értem…-nevettem. Leguggolt a kanapé elé, majd ő is elkezdte dögönyözni a szőrgombócot.
-Sunchae elaludt.-mutattam az ölemben fekvő kiskutyára.
-Hm...nehogy már alvás közben is kisajátítson téged…-óvatosan letette mellém a kanapéra, majd befészkelte magát mellém.
-Tegnap egy interjún azt kérdezték tőlem, hogy milyen beceneveken hívnám a barátnőm.-simogatta a vállára fektetett fejem.
-És mit mondtál?-mocorogtam.
-Édes, Picim, Baby, Bebe…-éreztem, hogy folytatná a sort, mégis elhallgatott.
-Ennyi? Hallgattam volna még.-nevettem.
-Drágám, Szívem, ja és a neveden hívnálak-nyomott egy puszit a fejtetőmre.
-Oh és eddig miért nem használtad?-pirultam el picit.
-Mert egyikünk sem becézte a másikat.
-És én, hogy hívjalak?-kezdtem el tanakodni.
-Hallgatlak.-nevetett önelégülten.
-Valószínűleg mondanám neked, hogy Drágám, Szívem és Édes. Hívnálak Oppa-nak, Kihyunnie-nak, és Kihyun-ahnak is.
-Ez tetszik!-ölelt át.
-Mi?-értetlenkedtem.
-Hát te, meg a beceneveink.
-Tudom mi maradt ki!-kapott a fejéhez.
-Szerelmem.
-Oh, mond csak, te mindig ilyen vagy, vagy csak én kapok ilyen bánásmódot?-dörgöltem az arcom a vállának.
-Hm...szerintem egyértelműen kivételes helyzetben vagy...Édes.-vigyorgott.
-És akkor mikor indulunk Magyarországra?-jutott eszembe ez az igen fontos megbeszélnivaló.
-Hétfőn.
-És meddig maradunk?-kérdezgettem tovább.
-Két hét, addig vagyok szabadságon.-jelentette ki.
-Honnan szereztél ennyi szabadnapot?
-Lemondták a turnét, mivel táncolni nem tudok, így a tánctanulás is húzódik…
-Ah, most örülnöm kéne, igaz?-görbült lefelé a szám.
-Mi miatt szomorkodsz?-fogta két ujja közé az arcom.
-Miattam sérültél meg.-könnyesedett el a szemem.
-Honnan vetted már megint ezt, ez nem igaz!
-De igaz, miattam ugrottál oda. Miattam ismer az a férfi, minden miattam van.-nyöszörögtem.
-Kim Young Jae-sshi…-köszörülte meg a torkát.
-Muszáj leszek elhallgattatni téged.-mosolygott.
-Huh?-kaptam felé a fejem ijedten. Egyre közelebb volt az arca az enyémhez, a kezével a tarkómhoz nyúlt, majd magához húzott. A homlokát az enyémnek támasztotta, majd elkezdett valamit énekelni.
-Ez mi?
-Emlékszel arra a napra amikor ezt a pulcsit szerezted?-mért végig.
-Igen, akkor vettem mikor először randiztunk és szakadt az eső.-mosolyogtam.
-Akkor ment ez a zene amikor először öleltelek meg. Néhány fan elől bújtam meg a karjaid közt.-sóhajtott.
-Énekeld el újra, kérlek!-kérleltem óvodás módjára. Belekezdett, majd mikor a végére ért felpattant a kanapéról és felkapott. Forgott velem egyet, majd szépen lassan leengedett a földre.
-Most igazat mondd a pulcsid?-nézett ismét a fehér ruhadarabra.
-Ezt, hogy érted?-lehet csak nekem lassú a felfogásom, de nem esett le, hogy mit akar.
-Tudod, hogy mit kell tenned, vagy bizonytalan vagy mint akkor?-mutatott a feliratra a pulóveren.
-Ah, értem. Tudom, hogy mit kell tennem, úgyis én nyerek.-fojtottam belé a szót egy csókkal. A kezeit válaszképp a derekamra helyezte, majd óvatos mozdulattal maga felé húzott. Már szinte semmi hely sem volt köztünk, de ő még húzott, én pedig még mentem közelebb és közelebb. Egyszer csak szépen hátraestünk, mivel Sunchae úgy gondolta, hogy Kihyun lába mögé feküdni a legjobb megoldás.
-Ah…-sziszegtem, miközben lemásztam szegény Kihyunról.
-Még jó, hogy itt volt a fotel.-tápászkodott fel nevetve.
-Te meg gyere csak ide!-kezdte el üldözni a kutyát. Én is beszálltam, elvégre jó mókának tűnt.
-Ej-ej, nem azért hoztalak el, hogy bajt okozz!-vette kézbe a kis bajkeverő szőrgolyót. Hozzáteszem a legaranyosabb látvány volt ahogy a kis pamacshoz beszél és szidja, amiből a kutyus semmit sem ért.
-Apropó, Szívem…-mosolygott rám, próbálgatva, hogy mire hallgatok.
-Igen?-fordultam felé.
-Holnap már szabad vagyok, szóval valószínűleg itt fogok ólálkodni nálad.-tudatta velem ezt a számomra örömteli információt.
-Várlak!-nevettem.
-És mi lesz ezzel a csöppséggel?-vettem el tőle.
-Ez egy jó kérdés.-vonta meg a vállát nevetve.
-Jöjjön ő is!-csillogtak a szemeim.
-Youngi, akkor nehezebb lenne átjutni a határon.-mondta szomorúan.
-Ez igaz…-adtam egy puszit a karjaimban szorongatott állatkának.
-Addig valakit találnunk kell aki vigyáz rá.-estünk mind a ketten gondolkodóba.
-Suga!-ugrott fel Kihyun.
-Ha te mondod.-nevettem.
-Fel is hívom.-tárcsázott.
-Szia Yoongi-sshi!-szólt bele.
-Lehetne egy hatalmas kérésem?
-Ah, szuper. Köszi. Arról lenne szó, hogy amíg elhagyjuk az országot addig kéne vigyázni Sunchaera.-nézett közben minket.
-Rokonlátogatóba.
-Nem, nem az én rokonaim, Youngi rokonai.-rázta a fejét.
-Swag vagy, köszi!-tette le a telefont.
-Igent mondott?-kérdeztem vidáman.
-Igent.
-Akkor ez is meg van oldva.-adtam egy újabb puszit neki, mármint a kutyának.
-Viszont azt mondta, hogy ma vigyük át, mert máskor nem ér rá.
-Máris?-öleltem magamhoz.
-Nekem is add ide, én is el akarok búcsúzni.-simogatta a buksiját.
-Tessék, apropó cuccai vannak?
-Igen, de azok még a kocsiban.-biccentett az ajtó felé.
-Szuper, akkor cipekedni sem kell.-nyalogatta a kezem mikor a közelébe értem.
-Cuki vagy!-simogattam a buksiját.
-Induljunk!-lépegetett az ajtó felé kezében a legaranyosabb szőrgolyóval aki láttam. Beültem az anyósülésre, majd az ölembe rakta a kiskutyát. Hátrament a csomagtartóhoz, majd elővett egy fekete valamit, visszajött, majd a kezembe nyomott egy fekete kabátkát.
-Sunchae beteg kutyus ezért mindig fel kell adni rá valamit, ha kihozzuk, mert nem tudja magát melegíteni.-együtt valahogy felküszködtük rá a kis mellényt, majd bekötöttük magunkat és már indultunk volna, mikor megláttam a húgom és Min Ra Dongsaenget sétálni hozzánk.
-Kihyun egy pillanat.-nyitottam ki az ajtót.
-Young Si-ja!-szólítottam le őt.
-Unnie!-kiáltották egyszerre.
-El kell mennem elvinni ezt a csöppséget…-nem tudtam befejezni a mondatot, mert:
-Min Ra Hobae, látod ezt az apró szeretetcsomagot?-simogatták mindenfelé.
-Elkísérhetünk?-csillogtak a szemeik.
-Hát…-néztem vissza Kihyunra, aki közben kiszállt a kocsiból és odasétált hozzánk.
-Ő tényleg Kihyun!-ujjongott Min Ra-ja.
-Mikor hazudtam én neked?-bökte meg a húgom.
-Na lányok mi megyünk!-néztem Kihyunra.
-Mi is mehetünk Kihyun Oppa?-kérlelték mind a ketten.
-Pattanjatok be!-mondta nevetve.
-Akkor őt odaadom nektek.-adtam az ölükbe mikor beültek a kocsiba.
-Unnie, hová visszük őt? Mi is a neve?-tette fel a kérdéseit Young Si-ja.
-A neve Sunchae és Kihyun egyik barátjához visszük, mert mint már a telefonban említettem nem leszünk az országban.-hadartam el.
-Oh, értem.-bólintott.
-Megjöttünk.-állította le a motort pár perccel később.
-Gyertek!-lépett az ajtóhoz, majd csengetett.
-Ő nem a dormban lakik?-értetlenkedtem.
-De, itt a szülei laknak és most itt van. Minden szombaton eljöhet ide, mivel a szülei ideköltöztek. Nem bírták a fiuk nélkül.-mosolygott. A lányok mögöttünk ijedten néztek egymásra, nem tudták, hogy kihez jöttünk.
-Sziasztok!-nyitott ajtót Suga.
-Szia!-intettünk Kihyunnal.
-Ez BTS Suga!-suttogta Young Si-ja a mellette tiszta vörös lánynak. Teljesen elvörösödött.
-Hoztunk két lányt, el akartak velünk jönni a kutyus miatt.-intett félénken a két diáklány.
-Gyertek be!-engedett be mindenkit.
-A szüleim nincsenek itthon.-ült le a nappaliban.
-Szia Sunchae!-dögönyözte meg a farokcsóváló kislányt.
-Ilyenkor olyan szívesen helyet cserélnék egy kutyával…-sóhajtott, persze mindezt suttogva mondta, nehogy olyanok is meghallják akiknek nem kéne. Kihyun, Suga és Én elbeszélgettük az időt, míg a lányok vagy a kutyát simogatták, vagy bámultak minket.
-Szerintem mi megyünk is, a lányoknak még tanulnia kell.-álltunk fel Kihyunnal.
-Szia Suga, még egyszer köszönjük.-hajolt meg mindenki mindenki előtt, majd visszaültünk a kocsiba. A lányok egész végig suttogtak valamit egymásnak, Min Ra-ja tiszta görögdinnye fejet vágott, a színe megegyezett a gyümölcsével, Young Si-ja pedig empatikusan röhögött rajta.
-Min Ra Dongsaeng, hazaviszünk, jó?-nézett rájuk Kihyun amikor piros volt a lámpa.
-Oké.-mosolygott.
-Itt is vagyunk!-gyors fejbiccentések után kipattant a kocsiból, majd elindultunk hozzánk.
-Holnap jövök, hozom a cuccaim is.-adott egy puszit a homlokomra.
-Sziasztok!-intett majd elhajtott.
Felmentem a szobámba, így tett a húgom is, majd elkezdtünk bepakolni néhány ruhát.
-Unnie!-lépett be a szobámba.
-Igen?-kérdeztem ijedten, mivel elég fura volt a hangja.
-Ott lesz Young Ho Oppa is, igaz?-nyelt nagyot.
-Biztosan, de nincs mitől félned.-mosolyogtam biztatóan.
-Akkor megyek mert még sehol sem tartok.-vidámodott fel. Lehet pszichológusnak kellett volna mennem…
-Young Si-ja nem láttad a nyakláncomat?-bújtam be az ágy alá hátha ott van.
-Milyen nyakláncot?-nyitotta ki hirtelen az ajtót.
-Amit Kihyuntól kaptam…-estem teljesen kétségbe.
-Unnie!-nevetett.
-Ez nem vicces, mit nevetsz!-dobtam meg egy párnával.
-A nyaklánc…
-Mi az megvan?-csillogtak a szemeim.
-Mondhatjuk úgy is...ott van a nyakadban…-nevetett az öklébe.
-Ahj, én idióta...köszi!-tapogattam ki a nyakamban a kis ékszert.
~Yoo Kihyun szemszöge~
-Kihyun vigyázz magadra!-köszöntek el tőlem reggel még szinte csukott szemekkel a fiúk.
-Mint mindig!-veregettem meg búcsúzóul az egyetlen felkelni képes fiút, Jooheont.
-Várj!-rohant oda hozzám I.M.
-Hozz egy új Dongwoo-t!-bólogatott gyerekesen.
-Oké, hozok.-léptem ki az ajtón. Beindítottam a kocsit, majd kihajtottam a garázsból. Bekanyarodtam Youngiék utcájába, de már az út végéről láttam a hatalmas fényeket. Az egyik ház égett.
-Hívják a tűzoltókat!-kiáltozták a szomszédos házak lakói.
-Kihyun Oppa!-dörömbölt az ablakon Young Si-ja.
-Hol van Youngi?-kérdeztem ijedten, mire a ház felé kapta a fejét.
-A szobáját eltorlaszolta valami és nem tud kijutni a tűzoltók nélkül.-zokogott. Leállítottam a motort, majd a ház elé szaladtam.
-Uram nem mehet be!-állított meg egy rendőr.
-Bent van egy nő!-mutattam az épület felé ingerülten.
-Mi úgy tudjuk nincs benn senki.
-De, bent van egy nő aki fontos nekem, szóval most vagy beenged, vagy bemegyek engedély nélkül, világos?-kiabáltam mérgemben.
-Fiatalember, kérem nyugodjon meg, nincs senki az épületben.-próbált nyugtatni, de én erre fittyet sem hányva beléptem az ajtón. Közben láttam, hogy megjöttek a tűzoltók is.
-Egy őrült, meg egy nemlétező nő van bent, sok sikert!-küldte be a tűzoltókat utánam.
-Uram, menjen ki!
-Ameddig nem hozzák ki Youngit addig nem!-megrázta a fejét, majd adott egy maszkot.
-Vegye fel!-indult meg a nagy füstben.
-Annyit tegyen meg, hogy idelenn marad!-egy másik tűzoltó elkezdte a tűz oltását, ami a szomszéd felől jött.
-Segítség!-ordította fentről az egyik sárgaruhás.
-Erősítést, hívjon erősítést!-kiáltott le a lépcső tetejéről. Kirohantam, majd köhögve közöltem a mondandómat a várakozó tűzszerészekkel, aki rögvest munkába is álltak.
-Erre!-kiáltotta az egyik fennragadt tűzoltó.
-A mentő megjött már?-ordítozták.
-Ismétlem, a mentő megjött már?
-Hány sérült van?-erőlködtek a kiszabadításukon, ugyanis a lépcsőre ráborult a faszekrény miután a tűz felemésztette egy részét. Senki sem tudta megemelni még együttes erővel sem.
-Park Ezredes, és a bennragadt nő. A nő eszméletlen. Ismétlem a nő eszméletlen. Jelentsék!-hangja dübögött, miközben a tűz szikrái pattogtak a fából készült tárgyakon. A lépcső, siessenek, a lépcső fából van!-vette észre az egyik tűzoltó a lépcső tűz marta fokait.
-Baltát! Szétvágjuk!
-Itt a balta!
-Kötelet, megfullad ha nem eresztjük le azonnal!-mérte Youngi pulzusát a tűzoltó.
-Nincs kötél.
-Hol tart a favágás?-nézett oldalra.
-Sehol sem.-ütlegelték a szekrényt a baltákkal.
-Ledobom, valaki kapja el!-jött a megmentő ötlet.
-Hé te, azt mondtad fontos neked, kapd el!-eresztette óvatosan a kezembe elgyengült testét. Nem lélegzett…
-Youngi!-szorítottam magamhoz.
-Vigyázat!-esett le a szekrény fele a lépcsőről, ezzel egy baj volt, ismét az utunkat állta.
-Üssétek!-rugdosta a balta nélkül maradt tűzoltó.
-Vidd ki gyorsan vagy megfullad!-tett szabaddá egy embernek való helyet.
-Mentőt neki!-kiáltotta a tűzoltó az ajtóból.
-Pont időben fiatalember, egy perc és elveszítjük.-mosolygott rám biztatóan az orvos.
-Unnie!-rohant oda hozzánk Young Si-ja.
-Oxigént!-nyúlt hátra a segédjei felé.
-Nem hoztunk uram!-mondták félénken.
-Mi az, hogy nem hoztak oxigént egy tűzesethez? Ezért kicsaphatom önöket!-ingerült hangja engem és a mellettem zokogó lányt is megijesztette.
-Küldjenek oxigénért, minél hamarabb!
-Azonnal Sungbae!-nyúlt a mobilért.
-Maga a bátyja?-nézett fel rám.
-Nem, a párja vagyok.-helyesbítettem.
-Remek, kérem segítsen. Életben kell tartanunk, lélegeztetni kell.-fújt ki egy nagy levegőt.
-Tudja, mint a filmekben.-óvatosan a szájához nyomtam az enyémet, majd elkezdtem az iskolában tanultak alapján lélegeztetni. Élő emberen nehezebb mint egy bábun…
-Van pulzusa.-nyugodott meg a hangja.
-Remek orvos lenne, jól veszi a levegőt.-dicsért meg.
-Énekes vagyok.
-Mindent értek!-kötötte fel a mini-infúzióra.
-Amint felébred elmehet majd, de addig bevisszük.-emelte be a mentő-autóba a hordágyat.
-Szálljanak be!-rögtön felpattantunk a kocsira, majd az ajtó becsukódott, és szirénázva száguldottunk a kórház felé, mivel fogyóban volt az oxigén.
-Youngi!-szorongattam a kezét.
-Hallasz?-simogattam meg a haját.
-Unnie!-könnyezett még mindig szegény Young Si-ja.
-Sungbae már csak fél csomag sűrített levegőnk van.-nézegette a műanyagcsomagot.
-Mennyire vagyunk még a kórháztól?-szólt előre az orvos.
-Két perc.
-Addig nem bírja…-rázta a fejét.
-Doktor!-törtem meg a csendet.
-Sungbae, a lány lélegzik...magától!-mondta vidáman mosolyogva.
-Erős barátnője van. Ezt túlélte, de maga nélkül meghalt volna.-bólogatott elismerően.
-És mondja csak meddig kell bent lennie?-néztünk egymásra Young Si Dongsaenggel.
-Amint felébred mehet is, nem tartjuk benn, ha erre céloz.
-És az országot elhagyhatja?-kérdeztem érdeklődve.
-Semmi akadálya, bár jó lenne, ha a kórházból nem a reptérre mennének…-húzta fel a szemöldökét.
-Rendben.-pusziltam meg Youngi kezét.
-Készítsenek egy szobát!-szólt a recepciósnak miközben tolták be a folyosóra.
-Sungbae, diagnózist kérek!-jelent meg egy férfi papírokkal a kezében.
-Füstmérgezés, légzési nehézségek, szájonát-lélegeztetéses ellátás.
-Akkor én itt is hagyom önöket.-hagyta el a kórtermet az orvos.
-Young Si-ja!-fordultam felé.
-Igen?
-Minden elveszett?-kérdeztem, bár tudtam a választ.
-Nem, az alsó szint szinte érintetlen, kivéve a fürdőt és a konyha egy részét. A ruháinkat kimentettük, mivel a kocsiban voltak a bőröndben. Amikor kiütött a tűz a fontosabb cuccokat mind ledobtuk a földszintre egy ruhakupacra, azokat én ki is hoztam.-törölte le a szeméből kibuggyanó könnycseppet.
-Omma az, egy pillanat és visszajövök.-szipogott, majd elhagyta a szobát.
-Youngi!-fogtam meg a kezét.
-Áh!-sikított ijedten, a kezét kikapta az enyémből, és az ágy túloldalára kúszott.
A mellkasa gyorsan járt fel-le, szaporán szedte a levegőt.
-Youngi, én vagyok az.-néztem rá kerek szemekkel.
-Nem tudom ki maga…-szomorúak voltak a szemei, mint aki sajnálja, hogy nem emlékszik rám.
-A barátod vagyok…-csúsztam közelebb.
-Nem tudom ki maga!-fogta a fejét.
-Youngi!-próbáltam nyugtatni.
-Ne nyúljon hozzám, azt sem tudom ki maga! Menjen innen!-kiáltozta.
-Kihyun vagyok, a barátod…-nyeltem egy nagyot.
-Kihyun?-döntötte el a fejét kérdőn.
-Emlékszel?-kelt életre bennem a remény, ám fejrázása megölte az apró bimbót.
-Felkelt?-lépett be az ajtón Young Si-ja.
-Young Si-ja?-mosolygott Youngi.
-Young Si Dongsaeng, Youngi nem tudja ki vagyok…-mondtam halk hangon.
-Youngi…-pattant le mellé az ágyra.
-Nem tudom ki ő…-harapta meg a szája szélét.
-Ő a barátod.-fogta meg a nővére vállát.
-Mindenki csak ennyit tud mondani...azt sem tudom ki ő, de elvileg a barátom…
-Unnie!-rázogatta a vállánál fogva.
-Segítünk, hogy emlékezz.-néztünk össze Young Si-javal.
-Ah, felébredt a Kisasszony!-lépett be a kezelőorvos.
-Doktor kérem!-hívtam ki a folyosóra.
-Nem emlékszik semmire.-jelentettem ki búsan.
-Uram, kérem nyugodjon meg. Ez teljesen normális, hisz a tűzeset alatt eszméletlen volt.-lapozott bele a kórlapjába.
-Nem, nem érti…-legyintettem.
-Semmire sem emlékszik ami a közelmúltban történt.-idegeskedtem.
-Ez is normális, kérem higgadjon le. A pillanatnyi amnézia a füstnyelés következménye is lehet. Rosszabb esetben…-hallgatott el.
-Mi történhet? Mondja el a legrosszabb lehetőséget!
-Amennyiben a füstmérgezés elért egy bizonyos határt az amnézia visszafordíthatatlan.-nyeltem egy nagyot a mondat hallatán.
-És miért csak rám nem emlékszik?-ütöttem ököllel a falba.
-Mert maga csak nemrég ismeri, igaz?-sétált el. Megtámasztottam magam a falnál, majd elcsoszogtam a legközelebbi székhez és lassan leeresztettem magam rá. A fejem hátradöntöttem, neki a falnak, majd a plafont bámultam. Az egyszínű felületre mint egy vászonra úgy vetítettem ki a közös emlékeinket. Miután vége volt a saját filmemnek egy ötlettel vezérelve berohantam a szobába.
-Kim Young Jae-sshi!-álltam meg az ágya előtt, mire ijedten kapta felém a fejét.
-Mit szólnál ahhoz, ha bebizonyítanám, hogy nálam jobban nem ismer senki.-mosolyogtam.
-Azt mondtad a barátom vagy, nem?-döntötte oldalra a fejét kérdőn.
-De.-bólintottam, majd leültem a műanyag székre.
-Emlékszel az első találkozásunkra?-kezdtem bele zavarodottan.
-Ez komoly kérdés?-húzta fel a szemöldökét.
-Nem, igazad van, ez egy béna kérdés volt...Szóval először egy kávézóban láttuk egymást. Minden nap oda jársz.-kulcsoltam össze a kezeim a térdemen támaszkodva.
-Eddig emlékszem, tudom hol van.
-Leöntöttél egy férfit, aki ezért ki akart téged hurcolni a kávézóból. Kint az utcán voltatok már, mikor az egyik barátommal leszedtük rólad azt a férfit…
-Mi? Ilyenre nem emlékszem….
-Pedig Kihyun kiütötte azt az alakot.-állt mellém Young Si-ja.
-Maga?-mutatott rám mosolyogva.
-Nem néz ki verekedős típusnak.
-Nem is vagyok az, de kérhetnék valamit?-vakartam meg a fejem.
-Ne magázz, kérlek.-nevettem kínosan.
-Oh, bocsánat…
-És mi van a második találkozásunkkal?-érdeklődött. Szemei mint mindig, csillogtak.
-Oh az vicces volt…-kacarásztam.
-Dolgozni voltál, én is. A Starshipnél voltunk. Körülbelül két héttel a kávézós történések után. Egy csomó dobozzal jöttél a folyosón, én pedig épp beszélgettem a Sunbaeval. Nem láttalak, és te sem minket, így belénk jöttél. Akkor nem ismertelek fel, csak miután elmentél mellettem és ugyan olyan parfüm volt rajtad, mint először.-meséltem.
-Ne haragudj, de...nem emlékszem rád...se ezekre…-görbült lefelé a szája. Nem bírtam megállni, hogy ne simogassam meg az arcát. Megijesztettem, hirtelen felkapta a fejét és hatalmas ijedt szemeivel pislogott rám.
-Bocsánat, de nem bírtam ki, hogy ne nyúljak hozzád.-húztam vissza a kezem.
-Gondolom neked nehezebb mint nekem...én nem tudom min mentünk keresztül, míg neked minden emléked meg van rólam…-harapta meg a száját.
-Sokszor énekeltem neked. Még dalt is írtam.
-Biztos szép volt...de…-nyelt egy nagyot, hogy lenyomja a kibuggyanó sós könnycseppet.
-Ne, ne...nem szabad sírni!-nem érdekelt, hogy távolságot kell tartanunk és mindent elölről kezdeni. Megöleltem.
Szorosan húztam magamhoz. A fejét szokásához híven a mellkasomnak döntötte, mint “régen”.
-Ez ismerős.-éreztem a hangjában a reményt felcsillanni.
-Ez az illat…-görbült felfelé a szája.
-Ezt ismerem!-vigyorgott eltávolodva tőlem.
-De az arcod nem rémlik…-vakargatta a fejét.
-Nem baj, én már ennek is örülök.-mosolyogtam biztatóan.
-Meg...megölelnél még egyszer?-kért meg félénken.
-Akár ezerszer is.-húztam magamhoz.
-Jó illatod van.
~Kim Young Jae szemszöge~
Nem tudom ki ő, de olyan érzésem van ha vele vagyok, hogy biztonságban érezhetem magam. Tudatlanul is megbíztam benne.
-Emlékszel még valamire?-engedett el lassan.
-Nem…
-Az orvos szerint pár nap és visszatér az emlékezeted.-a hangja nyugodt volt, selymes.
-Biztos?-kételkedtem.
-Biztos, de most pihenned kell.-nyomott be a párnák közé, majd rám terítette a takarót.
-Jó éjt!-ült vissza a székre.
-Mi vagy te, az apám?-nevettem.
-Nem...az pont nem szeretnék lenni.
-Oh, kár…-ironizáltam. Az oldalamra fordultam, majd a párnát az arcom és a tenyerem közé fogva hunytam le a szemem.
“-Engedjen el!-próbáltam szabadulni.
-Nem, most szépen velem fog jönni és kifizeti!-pofozott fel.
-Nem mondták még magának, hogy nem illik ismeretlen hölgyeket megütni?-kérdezte egy hang a férfi mögül.
-Ne szóljon bele!-kiáltozott már vele is.
-Most mennünk kell!-kezdett el ráncigálni, mire egy ismerős fiú kiütötte.”
-Kihyun!-riadtam fel.
-Youngi, mi a baj?-kapta fel ő is a fejét.
-Mit is mondtál az első találkozásunkról?-vettem szaporán a levegőt az izgalomtól.
-Egy kávézó előtt voltál egy férfivel akit véletlenül leöntöttél. Én és Wonho pedig leszedtük rólad.-ült az ágyam szélére.
-Láttam mindent. Az előbb, mindent pontosan láttam. Mikor kiütötted azt a férfit felismertelek, majd felébredtem.-bújtam vissza a paplan alá.
-Másra is emlékszel?-kérdezte reményteli arccal.
-Nem...de amúgy te mit csinálsz még mindig itt?-vontam kérdőre.
-Nem tudtalak itt hagyni.
-És ugye pihentél, nem csak virrasztottál?-húztam fel a szemöldököm.
-Mi vagy te az anyám?-pöckölt orron.
-Egyébként aludtam.-válaszolt végül a kérdésemre.
-Nem kell itt maradnod, menj haza és pihenj normálisan!
-Na azt már nem! Itt fogok maradni!-makacsolta meg magát.
-Önfejű!-sziszegtem.
-Ez is közös bennünk. Na de aludj!-állt volna fel, hogy visszasétáljon a kényelmetlen műanyag székhez. Megragadtam a karját, mire rögtön visszafordult.
-Igen?-ült vissza.
-Ha már itt akarsz maradni, akkor maradj is itt.-adtam neki egy párnát. A kórházi párnák nem valami puhák, de jobbak a semminél. A háta mögé helyezte, majd nekidőlt. Én is elhelyezkedtem, az oldalamra feküdtem, háttal neki. Ő az ágy szélén ült, én pedig az egy személyes ágy másik felén feküdtem.
“-Nincs olyan aki jobban illene hozzám mint ő.-emelte ismét szájához a mikrofont.
-Hogy hívják?-érdeklődött a riporter.
-A nevem Kim Young…-szúrt meg valami, de nagyon erősen. Egy nagy durranás hallatszott, majd Kihyun és én is a földön feküdtünk.
-Jézusom!-hallottam a fiúk hangját.
-Youngi, te jól vagy?-küszködött a szavakkal a szintén vérző Kihyun.
-Sz..er..etlek!-nyögtem ki akadozva. A ruhám vörös lett, a fehér részek vérrel áztak át, míg az ő ingje is színeződött. A saját vérével áztatta át. A számból elkezdett folyni a vér. Köhögnöm kellett, vért jött fel.”
Ismét felriadtam, szapora lélegzetem izzadtságcseppekkel koronázva forgolódtam, hogy megnézzem alszik-e.
-Szóval te vagy Yoo Kihyun…-mértem végig, majd visszafordultam és tovább aludtam.
“-Lennél a barátnőm?-távolodott el.
-Miért, eddig nem voltam az?-nevettem el magam.
-De eddig nem volt ilyened.-húzott elő egy kis dobozt a kardigánja zsebéből.
-Kihyun!-tettem a szám elé a kezeim.
-Na mit mondasz?
-Hát persze, hogy leszek!-ugrottam a nyakába.
-Most, hogy ezt megbeszéltük induljunk a szüleimhez!-emelt fel.
-A szüleidhez?-nyitottam nagyra a szemeim.”
Apró képeket láttam magam előtt, elhangzott mondatok repkedtek a fejemben. Az ő hangja, az én hangom, a közös emlékeink. Az elmúlt fél év képei.
“-Segítenél lerázni őket?-kérdezte nagy szemekkel.
-Hogy?-lépett közel hozzám.
-Mit akarsz?-tettem fel az újabb kérdésem, meglepetősen ijedt fejjel.
-Mindjárt megtudod.-mosolygott rám, majd a kezével a hajam alá nyúlt és magához húzott.”
“-Mondd, te melyik doramaból léptél ki?
-Talán abból ahol meg kellett védenem a hercegnőt.”
Reggel a napsugarak játékára ébredtem. Mellettem ült még mindig, az ablakon bambult kifelé.
-Jó reggelt!-köszöntem neki, de meg sem moccant.
-Kihyun, vagy, hogy is hívnak…-legyeztem a kezemmel az arca előtt, mire megrezzent és felém fordult.
-Ah, felébredtél.-nyújtózkodott egy apró ásítás kíséretében.
-Képzeld tovább álmodtam…-mondtam unottan.
-És mit álmodtál?-lelkesedett fel.
-Hát...csak apró jeleneteket láttam…-vontam vállat.
-És emlékszel már valamire az álmok segítségével?-próbált emlékezésre ösztönözni.
-Nem, de azt már tudom, hogy te ki vagy.-mutattam rá.
-Na és ki vagyok?-állt fel.
-Mivel ez rajtam volt mikor felébredtem, majd láttam az álmomban ahogy a nyakamba akasztod, így megerősített lett az a tény, hogy a barátom vagy…-kuncogtam a kis nyakláncot tapogatva.
-De…-néztem fel rá.
-De?-kérdezte ijedten.
-Mást is láttam…
-Mit?-ült le a székre.
-Egy színpadon álltunk, majd hirtelen mindenem fájni kezdett. Ott feküdtél mellettem, véresen…-túrtam a hajamba.
-Youngi!-szorított magához.
-Feltételezem mindig így nyugtathattál meg, ha ez így ösztönösen megy…-motyogtam a mellkasába.
-Hát szinte mindig...de volt másik változata is.-csillogtak a szemei.
-Biztos…-kerekedtek ki a szemeim.
-Sziasztok!-lépett be az ajtón hat ismeretlen fiú. Kihyun felállt, majd egyesével köszönt mindenkinek. Elég baráti volt velük.
-Hogy vagy?-ült le az ágyam szélére az egyik. Kerek szemekkel Kihyunra néztem, mire belekezdett a mondandójába.
-Fiúk, nem emlékszik ránk…-vakargatta a buksiját.
-Azt sem tudod, hogy én ki vagyok?-mutogatott magára az ágyam szélén ülő fiú.
-Wonho, ha nem emlékszik ránk, akkor abba te is beletartozol.-veregette meg a vállát egy másik.
-Pedig én vagyok a lelki szemetesed.-szontyolodott el.
-Sajnálom.-haraptam bele a számba.
-Nem tehetsz róla.-fogta meg a vállam.
-Akkor mutatkozzunk be!-tapsolt egyet az egyik.
-Ő Shownu, ő Jooheon, ő Hyungwon, ő ugye Kihyun, ő itt az ágyadon Wonho, ez a morgós itt I.M én pedig Minhyuk vagyok.-mutogatott körbe mindenkit.
-Aha…-vakargattam a fejem.
-Ez szép és jó, de nem tudom, hogy honnan kéne ismernem titeket.-néztem az ágyam körül ácsorgó fiúkra.
-Oh, mi Kihyunnal éneklünk egy bandában. Vagyis Jooheon és I.M rappel, de érted.-magyarázkodott azt hiszem Hyungwon.
-Olyan okos vagy!-ütögette meg a fejét az eddig az ágyamon ücsörgő fiú.
-Jaj hínárdarab!
-Ch…-sziszegte.
-Fiúk ne most kezdjetek már el birkózni!-állította le őket a legmagasabb.
-Hyung!-bökdöste meg a “morgós” jelzővel illetett fiú Kihyunt, majd az ajtó felé biccentett. Az orvosom állt ott. Kihyun kiment, majd becsukta maga után az ajtót. Hirtelen síri csönd lett, mindenki azt hallgatta, hogy mi folyik odakinn.
-Ezt komolyan mondja?-hallottuk Kihyun hangját.
-Szerintetek most jó vagy rossz hírt kapott?-nézett a többiekre egy szőke, azt hiszem Minhyuk a neve.
Ekkor Kihyun berontott a szobába, majd mint egy bomba úgy robban fel. Odaszaladt hozzám, majd szorosan magához ölelt. Nem nagyon izgatta a többiek kísérő tekintete.
-Ezek szerint jót.
-Szerintem rosszat.
-Jaj ne légy már negatív.-csapkodták egymást.
-Az orvos szerint pár nap és rendbe jössz. Vissza fognak térni az emlékeid.-simogatta a fejemet.
-Ha te mondod, biztos…
-Ma már ki is engednek.
-És most hova fog menni?-kérdezte az egyikük.
-Hova mennék, hát haza…-húztam fel kérdőn a szemöldököm.
-Nem mondtad neki?-néztek mind Kihyunra.
-Még nem.
-Youngi!-fordult felém.
-Miért nem mehetek haza?
-Azért vagy kórházban, mert kigyulladt a szomszéd háza, ami átterjedt a tietekre is. Te bennragadtál, és ájultan hoztak ki.-mondta sajnálattal a szemében.
-Mindenem oda lett, igaz?-nyeltem egy nagyot, hogy visszafojtsam a könnyeim.
-Nem, nem minden. Young Si-javal sok mindent kimentettetek, de a szobád ajtaját elérte a tűz és bennragadtál.-folytatta a történetet.
-És most mi lesz?-néztem rá bánatos szemekkel.
-Hát úgy terveztem, hogy elviszlek a szüleimhez.-vakargatta a tarkóját.
-A szüleidhez?-néztem rá ijedten.
-Ah, pont így néztél akkor is amikor először mondtam, hogy elviszlek hozzájuk.-nézett a szemembe.
-Segítsünk cipekedni?-kérdezte Wonho. Na őt megjegyeztem, folyton dumált.
-Ja, csak ez az egy táska van, nem szükséges.-emelte fel a fekete sporttáskát Kihyun.
-Fiúk, nekünk vége az ebédszünetnek.-nézett az órájára Shownu.
-Sziasztok!-intettek, majd elhagyták a termet.
-Indulhatunk?-kérdezte pár perc múlva.
-Én kész vagyok. De…-nyeltem egy nagyot.
-Baj van?-ijedt meg.
-Tudod...eléggé zavar, hogy nem tudom pontosan ki vagy, és most azt akarod, hogy menjek veled valahova.-fogtam meg egyik kezemmel a könyököm.
-Ha bántani akarnálak megtettem volna miközben alszol...de sosem ártanék neked. Ezt jobb ha tudod!-odalépett hozzám. Felemelte az állam a mutatóujjával, majd a szemével a szám és a szemeim között ingázott. Ijedten kerestem a tekintetét, a szemeim mint két ping-pong labda akkorák voltak.
-Aranyos!-távolodott el, majd elindult az ajtó felé.
-Youngi, te döntesz. Nem erőltetek semmit.-fordult meg az ajtóban, mire gyors léptekkel odakocogtam mellé.
-Gyere!-fogta meg a kezem, hogy el ne veszítsen a kórház előtti hatalmas tömegben.
-Ezt vedd fel!-adott nekem egy maszkot, majd ő is felvett egyet.
-Mr. Yoo!-nyújtották neki a mikrofont a különböző magazinok riporterei.
-Miss Kim kérem!-tartották az én szám elé is a mikrofont.
-Kihyun itt a kocsi!-intettek nekünk a fiúk.
-Megvagy?-nézett hátra nehogy elveszítsen. Bólintással jeleztem neki, hogy nem szívódtam fel a tömegben.
-Köszi fiúk, életmentők vagytok!-mondta miközben kinyitotta az autót.
-Mr. Yoo,kérem nyilatkozzon!-vonult felénk a tömeg.
-Youngi szállj be!-kezdett el tolni a kocsi felé. Mind beszálltunk. Shownu ült a volánnál, a többiek pedig kettesével.
-Ez már nem is kell!-szedte le rólam nevetve a maszkot.
-Eleve minek kellett, így is felismertek téged?-mosolyogtam.
-Nem csak őt, téged is mindenki felismer, hála ennek a hörcsögnek melletted.-fordult hátra I.M.
-Khm...mi is vagy te, maknae?-húzta fel a szemöldökét.
-Ő a maknae?-néztem a mellettem ülő fiúra kérdőn.
-Igen, sokszor szívatjuk vele.
-Kihyun akkor titeket a szüleidhez vigyünk?-kérdezte Shownu amikor piros volt a lámpa.
-Ha lehet akkor igen.-válaszolt.
-Akkor itt balra, ugye?-mutogatott.
-Igen, balra, majd jobbra és ott a negyedik ház.-én csak nagyokat pislogva figyeltem az eseményeket.
UI: Nagyon köszönöm a sok kis levélkét amit kapok tőletek. Igyekszem az összesre válaszolni. Yoyo^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése